Úszó-világbajnokságPhelps a legyőzöttek között

2009. július 30., csütörtök, Sport

A római világbajnokság úszóversenyei harmadik napjának első számú szenzációja a pekingi olimpia verhetetlen bajnoka, Michael Phelps veresége volt a 200 méteres gyorsúszásban. Nem jobb benyúlással verte őt a német Paul Biedermann, hanem ,,utcahosszal" és világcsúccsal (1:42.00 p).

Ez volt egyébként a délutáni műsor első világcsúcsa. Az első, mert aztán jött a második döntő a női 100 m háton, s ebben a brit Spofforth 58.12 másodperces idejével átírta a maga javára az elődöntőben remekelő orosz Zujeva világcsúcsát. És ezzel még nem ért véget a világrekordok vadászata. A férfiak 50 méteres mellúszó számában a dél-afrikai Van der Burgh repesztett egy szenzációs 26.74 másodperces világcsúcsot. A rendkívül színvonalas döntősorozat aztán váltott, s rátért a világbajnoksági csúcsok átírására. Elsőként a női 1500 méteren jegyeztünk ilyen rekordot, és egyben elkönyveltük az első román érmet is ― Camelia Potec szerezte. A következő vb-csúcs a férfi 100 méteres hátúszás döntőjének nyertese, a japán Koga Dzsunya nevéhez fűződik. Ilyen ráhangolással készültünk a magyarokat is érintő női 200 méteres gyorsúszás elődöntőire. Két versenyzővel ― Mutina Ágnes és Verrasztó Evelyn ― voltunk érdekeltek. Izgultunk is annak rendje s módja szerint. Na, nem vertük szét a tévé képernyőjét, mert nem közülük valamelyik, hanem az olasz Federica Pellegrini úszott fantasztikus világcsúcsot ― 1:53.67 p ―, s így harcolta ki a döntőbe jutást, ahová egyébként mind Mutina, mind Verrasztó is bejutott. S hogy teljes legyen az örömünk, az utolsó döntőt, a női 100 m mellúszást a magyar származású (ráadásul kolozsvári, hiszen egykori egyetemi tanárunk, Sőni Pál unokájáról van szó) amerikai Rebecca Soni nyerte.

Az úszószámokkal elégedettek lehettünk, a vízilabda viszont nem kényeztetett el, hiszen Kemény Dénes és Kovács István csapata is kikapott, s nem jutott a legjobb négy közé. Íme az eredményeik: Szerbia―Magyarország 10―9 (hosszabbítás után), Horvátország―Románia 7―5.

És most nézzük az úszás éremosztásait:

férfiak:

200 m gyors:

1. Paul Biedermann (német) 1:42.00 p ― vcs.

2. Michael Phelps (amerikai) 1:43.22

3. Danila Izotov (orosz) 1:43.90

100 m hát:

1. Koga Dzsunya (japán) 52.26 mp ― vb-cs.

2. Helge Meeuw (német) 52.54

3. Wildeboer Aschwin (spanyol) 52.64

nők:

100 m hát:

1. Gemma Spofforth (brit) 58.12 mp ― vcs.

2. Anasztaszja Zujeva (orosz) 58.18

3. Emily Seebohm (ausztrál) 58.88

1500 m gyors:

1. Alessia Filippi (olasz) 15:44.93 p ― vb-cs.

2. Lotte Friis (dán) 15:46.30

3. Camelia Potec (román) 15:55.63

100 m mell:

1. Rebecca Soni (amerikai) 1:04.93 p

2. Julija Jefimova (orosz) 1:05.41

3. Kasey Carlson (amerikai) 1:05.75.

Jöhet Cseh Laci. És jött is, hiszen a 200 m vegyes úszás előfutamában Európa-csúccsal (1:56.34) nyerte futamát, Kis Gergő ebben a futamban a 3. helyen érkezett célba.

(áros)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-07-30: Sport - x:

Játékvezetői felkészítő (Labdarúgás)

A IV. és V. liga közelgő rajtjára készülnek a játékvezetők is.
2009-07-30: Sport - x:

Sportvilág

Labdarúgó Bajnokok Ligája. Nehéz feladat áll a görög Panathinaikosz labdarúgócsapata előtt, ha tovább akar jutni a BL-selejtező következő körébe, Henk ten Cate együttese ugyanis 3—1-re kikapott Prágá­ban a Spartától.