Pergel a július végi napsugár, a kavicsos úton mezítláb nem lehet végigmenni. A felhevült kavicsok fölött vibrál a meleg. Ritka látvány a délibáb az út porában. Mégis, még zöld a legelő, csak a napnak kitett oldalakat perzselte sárgábbra a kánikula. Július utolsó napján felénél tart az aratás. Nem kérkedhet senki a hektárhozammal, lejárt az idő, amikor ez volt fentről az elvárás. Aki jobban a föld mellé áll, de ahhoz pénz is kell, jobbacska az eredménye. Gond azonban számolatlan. Ez a falu nem ismeri a szélárnyékot, a keleti szél háborgatja: télen és tavasszal fagyaszt, nyáron soha nem hoz esőt. Vajúdik a kicsinyke háromszéki falu, élete nem könnyű.
Elöl a vaddisznó, utána a kombájn
Gál Béla: Indulok aratni
— A búzával, a tritikáléval végeztünk, van még valamennyi árpa aratni való, és egy kicsit várni kell a zabra — tájékoztat Gál Béla. Testvérének, Gál Andrásnak két arató-cséplőjével dolgozik, várja a megrendelést. — Ha látná, hogy mennyi itt a vaddisznó! — mondja. — A tegnap a kombájn előtt futottak. Csak annak nem pusztítanak a gabonájában, akinek félreesik a földje útjukból. Úgy garázdálkodhatnak, ahogyan akarnak. Nálunk még nem riasztotta senki sem a vadat.
Kovács Károly: Égbekiáltó!
Kovács Károly bátyánkat paprikásabb kedvében találtuk. Minden a lelkén és a száján, ami a mezőhöz, a gazdaember éltéhez tartozik.
— Nézze meg — mondta —, van annak közel tíz esztendeje, hogy ebből a faluból senki nem viszi el a tejet: ennyiért nem jönnek ide. Pedig Magyarós nem a világ vége. Mindenki úgy értékesíti, ahogy tudja. Én egy részét feletetem a disznókkal, de arról is le kell hogy mondjak, mert azt sem érdemes csinálni. Ilyen gazember világ soha nem volt. 35 lejt ad egy mázsa búzáért a szentiváni malom, és van képük elkérni közel 65 lejt egy mázsa korpáért! A kommunizmusban tizenkét százalékkal őrölt a malom, plusz egy százalék volt a porlás... s most szinte felibe őrölik meg, amit odavisz a nyomorult gazdaember! Ki engedi meg ezt a dolgot ebben az országban? Megvan az eredmény is. Úgy leapadt az állatlétszám, hogy alig van a faluban huszonöt szarvasmarha, s az sem mind fejős! Én valamikor több tejet adtam le, mint Uzon és Szentiván. Megvannak a papírjaim fenn, a hiúban! Én tudom, mert én hordtam! A Csau-világban a tejgyár adta a korpát és a törökbúzát... most sehol semmi! Nehéz itt az élet. Nem elég, hogy kénye-kedvére pusztít a vaddisznó, legalább öt esztenával körbe van véve ez a kicsi falu. Itt van az uzoni, a szentiváni, a bitai sereg, itt van egy esztenája a kovásznai erdészfőnöknek, Szacsvának, a miénk, és még sokszor Lisznyóból is feljönnek ide, a Hevederbe. Nesze neked, mezőhatár! Van idebenn egy darab búzám. Bejött a medve, és halmokat rakott belőle! Lepusztította, leúszta a vetést! Ez tudjuk, hogy mit jelent... Ez egy gazdag falu volt, itt minden volt, volt fegyelem és rend... Minden megbomlott, ez az igazság.
Darázsfészek
Mármint a helybeli erdő-közbirtokosság — mesélték a faluban.
,,Sokan vagyunk tagok, kaptunk is téli tüzelőt, a legelőkért is fizettek. Most annak is vége. Amióta az állam fizeti a támogatást a legelőkre, a juhászoktól nem szabad elvenni egy lejt sem a legelőért. Azok most a nagy urak, ott járnak, ahol akarnak, ott legeltetnek, ahol akarnak. Volt itt baj elég a közbirtokossággal. A régi vezetőség lemondott. Öt éve új van. Kovács Anti az elnök, egyebet sem csinál, csak perel. Ami pénze van a birtokosságnak, mind az ügyvédeknek fizeti oda! Ne is kutassa ezt a dolgot, erről könyvet lehetne írni. A közbirtokosság egy darázsfészek..."
Kovács Antal: Menteni akarom a közösségi vagyont!
— Ha nem perelsz, nem viaskodol, nem tudod megvédeni ezt a közvagyont — felelte Kovács Antal, akinek Brassóban van a lakása, de kihalt szüleinek a telkére hetvenéves fejjel és két infarktus után házat épít. — A közvagyon a mai világban veszélyben van. Én azért vállaltam el az elnökséget, hogy ne jusson ebek prédájává ez a vagyon. A régi vezetőség egy tömbben lemondott. Veszélyes volt a helyzet, mert zárolhatták volna a számlánkat, és az erdő visszakerülhetett volna az államhoz! Ötoldalas levélben megírtam a Háromszéknek, de nem közölték le! De van itt más veszély is. Gazdag emberek felajánlották: megveszik az egész közbirtokosságot! Név szerint meg tudom nevezni őket. Ezt a veszélyt a magyarósi tagok nem fogják fel. Ők csak viaskodnak, ellenségeskednek. De ha én abbahagyom, itt nagy baj lesz! Óriási a maffia!
— Mekkora vagyona van a közbirtokosságnak?
— Százkilencven hektár volna, amiből közel négy hektár Bodzaforduló határában, a Szeredő-puszta nevű helyen, de már az is beerdősödött. Nyolcvan hektár terület járna még nekünk vissza, erdő és erdős legelő a Szeredő-pusztától fel egészen a Cîrlanig és a Dancsig, aminek egy részét a 18-as törvény alapján idegeneknek kiosztották. Kapott belőle a környéken mindenki: szotyoriak, kilyéniek, a rétyi iskola, a magyarósiaknak egy-egy hektárt adtak, még az uzoni tanács is. Innen van az, amit nem akarnak elhinni sokan, hogy nincs terület, amiből vissza lehet adni annak, akinek jár. Ilyen helyzetben hogyne perelne az ember. Negyedik éve perelek. Százmillión felül költekeztünk ilyen célra. Van, aki ötvenmilliónkkal tartozik a Szénégető-legelőnkért, és eltűnt, nyoma veszett. Vannak csobánok, akik 2005-től nem fizettek nekünk, és az ügyészség felmentette őket! Ki véd meg minket?! Hét bűnügyi dossziénk van, amit meg kellene oldani... Én a küzdelem fejében a bírálatot kapom. Ne fájjon senkinek az, hogy perelünk, mert ennek a közbirtokosságnak egyelőre adóssága nincs. Mi vagyunk a nyertesek, mert megmentettük ezt a vagyont. Létezik ma is a sepsimagyarósi erdő-közbirtokosság!
A lelkész a tanító Déli harangszó után kihalt a falu. Egy lelket sem látni az utcákon. Magyaróson kocsma nincs, egyetlen üzlet látja el a valamivel több mint százlelkes falut. Árnyékba kergetett mindenkit a kánikula, csak a kombájn monoton hangja hallatszik a mező felől. Néma a szépen kijavított iskola. Udvarán faragott haranglábra felszerelt iskolacsengő. Átellenben, a volt faluházából kialakított kultúrotthon homlokfalán a névadó Kóréh Ferenc (1909—1997) neve, akinek öregkori fényképével a tiszteletes megajándékozta a Háromszék Mementó rovatát. Kóréh lapunk egykori elődjének, a Székely Népnek volt a szerkesztője, a második világháború után az Amerika Hangja rádióállomás munkatársa. Szász Csaba lelkész Talán nincs még olyan falu Háromszéken, ahol a lelkész a tanító. Szász Csaba református lelkipásztor fél évtizede jött Sepsimagyarósra, azóta a szó legszorosabb értelmében csodákat művelt. Megújultak az egyházi épületek, egyházi könyvtár működik, évente népünnepélyt szerveznek falunapok formájában. Aki kér, az kap is. Szász tiszteletes nem röstellte kérni sem az uzoni önkormányzattól, akik segítették, hálával fogadta a holland segítséget is, de kicsiny és szegény eklézsiájától nem kéregetett. A kántori lak felújításán dolgoztak ottjártunkkor, és örömmel jelentette, hogy pozitív a faluban a népszaporulat. Ha nem is látványosan, de nő híveinek száma. A tavaly hat gyereket keresztelt, és ezzel szemben csak egy temetése volt. Most 135 híve van az egyháznak. Öt évvel ezelőtt alig haladta meg a százat. — Nekünk a nagy reménytelenségben és a válságban is remélnünk kell, erre lelkesítem, biztatom híveimet. Sok itt a kisnyugdíjas, szociális segélyből élő, de van lélek, van jóakarat, és tudtunk, tudunk eredményeket felmutatni. Az idén kis segítséget kaptunk egy baráti holland csoporttól és a Magyarországra elszármazott magyarósiaktól. Felújítottuk az 1902—1903-ban épült parókia épületének tetőzetét. Az elmúlt hatvan évben ilyen méretű munkát nem végeztek ezen az épületen. Hamarosan követnie kellene ezt a külső javításnak és az esővízcsatornák felszerelésének. Közmunkára jelentkeztek híveim — bár a mezeiek dandárja most van —, amit nagy örömmel fogadtunk. Megújult a presbitérium, megfiatalodott, asszonyok is részt vállaltak benne. Hálás vagyok, mert képviselik az egész egyházközséget. Most folynak a munkálatok a kántori laknál. Az volt valamikor a falu első felekezeti iskolája. A XVIII. század derekán épült, csak később lett énekvezéri lakás. Tetőzetét, belsejét javítottuk, szalagparkettát rakattunk. Fontos, mert kellett nekünk egy gyülekezeti otthon, télen itt tartjuk az istentiszteleteket, vallás- és bibliaórákat, a templomunk ugyanis nagyon hideg. Konyhai részleget alakítottunk ki, hogy a rendezvények, teadélutánok, szeretetvendégségek alkalmával itt lehessen előkészíteni süteményt, teát stb. Ebben az épületben működik az id. Kese Kálmán volt énekvezérről elnevezett egyházi könyvtár, melynek egy része adományokból gyűlt össze. Ami az én örömem, az a falu öröme is, mert Magyaróson az egyház a falu, és fordítva. Úgy érzem, hogy mellettem áll a faluközösség, örvendek, hogy meg tudtam mozgatni ezt a falut. Ha pénzt, anyagiakat nem is tudtunk áldozni, de volt közmunka, összetartás, szeretet, és ez nagyon fontos. Magyaróson mind az iskolában, mind az óvodában mindig van közel tíz gyerek, élő a faluközösség. Egy éve Szász tiszteletes tanít, annak rendje és módja szerint megpályázta a helyettesítő tanítói állást, ugyanis a tanítónő szülési szabadságon. Fontos volt ez, mert ha a távoli faluba senki nem jelentkezik, könnyen elszállíthatták volna a gyerekeket iskolabusszal mondjuk Lisznyóba, gyakorlatilag időlegesen megszűnt volna itt az iskola. Jó lépés volt ez a lelkész részéről, közeledés a jövő generációhoz és a fiatalsághoz. A magyarósi lelkésznek vannak még tervei. Bár a műemlékjellegű templomot sikerült feljavítani az elmúlt években, arról álmodik híveivel együtt, hogy sikerül majd folytatni a 130 éves orgona felújítását, és megszólaltatni mindenki örömére. Az első világháborúban kiszerelt orgonasípok helyett sikerült már másokat beszerezni. Napvilágra szeretné hozatni a karzat mellvédjeinek festékrétege alatt rejtőzködő régi virágmintákat. A padelőkéken már láthatóak. Távolabbi terve a templomtető cserepeinek megforgatása és a teljes külső felújítás. Magyarós népe már készül lélekben az idei falunapra, amit újzsenge napjára (augusztus 29.) terveznek, amikorra ismét hazavárnak minden magyarósit bel- és külföldről, s azokat is, akik szeretik ezt a kis falut 
