MementóKóréh Ferenc — Kisgyörgy Zoltán

2009. augusztus 5., szerda, Magazin

Születése századik évfordulójának megünneplésére készül Sepsimagyarós, ahol bölcsőjét ringatták. Szülőháza már nem áll, de a magyarósiak nem feledkeztek meg róla.

A református templom elé, a millenniumi hársfa közelében monumentális kopjafát állítottak emlékére a következő Reményik-idézettel és felirattal: Ma szólni nem lehet, s ma szólni kell, szeretlek, népem, mindhalálig. R. S. Kóréh Ferenc, 1909—1997. Néhány évvel ezelőtt a falunap alkalmával Kóréh Ferencről nevezték el a felújított helybeli kultúrotthont. Szegényebb sorsú kisgyerekként került a Székely Mikó Kollégiumba. Jogot végzett Bukarestben, majd a Keleti Újság szerkesztője, a Magyar Távirati Iroda (MTI) bukaresti tudósítója, újságíró és író. A bécsi döntés után többedmagával megindította lapunk elődjét, a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Szé­kely Népet, melynek felelős szerkesztője. A rendszerváltás után távoznia kellett. Budapesten lapot szerkesztett, onnan Bécsbe menekült, majd a Szabad Európa rádióállomás munkatársaként 1950-ben Amerikába. 1953-ban szólalt meg minden idők egyik leghallgatottabb rádióállomása, a 45 éven át sugárzó Amerika Hangja, melynek munkatársa lett. Több mint 30 éven át legismertebb és legmarkánsabb egyénisége a magyar nyelvű adásnak. Vezetője volt az Amerikai Erdélyi Szövetségnek. A korszak majdnem minden emigrációs lapja közölte írásait. Erdélyről, az erdélyi magyarságról soha nem feledkezett meg. 1997-ben hunyt el. Az englewoodi temetőben nyugszanak hamvai.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-08-05: Magazin - x:

Elhelyezték Michael Jackson gyermekeit

A három gyermek a nagymamával
Hivatalossá vált, hogy Michael Jackson anyjánál helyezik el a néhány hete elhunyt világsztár három gyermekét — adta hírül az amerikai sajtó.
2009-08-05: Magazin - x:

Válsághírek a nagyvilágból

Recessziótaxi
Recessziós taxizásba kezdett egy férfi az Egyesült Államokban: utasai annyit fizetnek, amennyit akarnak — meg tudnak. És a taxis eddig nem fizetett rá. Pedig egyéb kedvezménnyel is kecsegtet: hat fizetett fuvar után egy ingyenessel.