Kilenc óra előtt néhány perccel betolatott a sepsiszentgyörgyi vasútállomásra egy két kocsiból álló zöld-fehér szerelvény. Tévedés ne essék, nem fradis drukkereket szállító különvonat, hanem az úgynevezett berecki gyors. Régen kapta e járat a becenevet, mely egyrészt a végállomást mutatja, másrészt a népi humor a vonat lassúságát igyekezett kifigurázni általa.
Valamikor sokan használták, főleg ingázók, de faluról városra ügyintézni, bevásárolni igyekvők, no meg kovásznai kezelésre utazók. Még Bukarestből is érkezett gyorsvonathoz csatolt külön kovásznai kocsi, melyet aztán a sepsiszentgyörgyi állomáson a berecki gyorsra kapcsoltak.
Mára már annyira elszaporodott a személygépkocsi meg a kisbusz, hogy kevesebben veszik igénybe a vasutat. De a vonat olyan falvakat is érint, ahova ritkán tér be a busz, no meg a jegy is kevesebbe kerül, így mégis vannak utasai.
A kilencórai járatra kényelmesen fel lehetett szállni, a helyeknek még negyedét sem foglalták el. Kellemes csalódásban lehet része annak, aki rég nem ült vonaton. Főleg a megyeszékhelyi, a Román Államvasutak (CFR) kezelésébe tartozó, elhanyagolt állomásépületből kijövet. A váróterem, melynek falait ki tudja, hány évtizede nem meszelték, egészéről lerí az igénytelenség, ronda, kék és piros műanyag padokká összetákolt ülések tarkítják, s a rendezetlenség valahova a harmadik világba irányítja az ember gondolatát. Az első benyomás sokat számít, s ez a város névjegye a vonattal érkező számára! Szóval, ezek után a vonat belseje igazi felüdülést jelent. Tisztaság, frissen felmosott padló, kék-ezüst belső, mely mázkombináció általában hidegként hat, ám itt kellemes a környezet. A francia gyártmányú kocsikban, a huzatot elkerülendő, az ablak csak egyik oldalon tekerhető le.
Térségi járatok
A berecki gyorsot a Regiotrans Kft., tehát magántársaság működteti. A brassói cég a Román Államvasutaktól béreli a vonalat, mint ahogyan másokat is az országban. Amint megnevezése is mutatja, régiókat szolgál ki. Van kirendeltsége Gyulafehérváron, Temesváron, Dicsőszentmártonban és Segesváron is. Utóbbi működteti a székely gőzösnek nevezett Segesvár—Székelykeresztúr—Székelyudvarhely járatot. S akkor itt van a főhadiszállás, a szomszédos nagyváros, Brassó, ahonnan Sepsiszentgyörgyön át Madéfalváig, más járat Nagyszebenig, újabb Konstancáig, aztán más Ploieşti-en át Iaşi-ba közlekedik, a megyénkbeli Bodzafordulóra, és ide tartozik a berecki gyors is.
Kis vasúttörténet
Mikor is épült a szárnyvonal, amelyen Bereckbe igyekszünk? A sepsiszentgyörgyi állomáson ácsorgó két táblát is láthat, de az az érzése az embernek, azokat oly módon szerelték fel, nehogy valaki észrevegye, s ha mégis, akkor ne tudjon meg semmit. A bejárattal szembeni falon jó magasan sárgaréz táblán románul és magyarul Sepsiszentgyörgy neve, egy vasúti sín keresztmetszetében a 100-as szám, két oldalán 1891 és 1991, no meg a C. F. R. betűszó. Ezt a vasút századik évfordulóján állították, de a szövegből nem derül ki. És mit keres ott a CFR? Csak annyit, hogy méltóztatott megengedni a tábla elhelyezését. A másik plakett ezzel szemközt, a bejárati ajtó fölötti szürke, bőbeszédűbb. Arról meg lehet tudni, hogy a Sepsiszentgyörgy—Csíkszereda vonal századik évfordulóján, 1997. április 5-én avatták. A kézdivásárhelyi állomásépület külsején, normális magasságban levő tábláról jobban tájékozódhatunk, igaz, csupán románul. Erről megtudhatjuk, hogy a Brassó—Sepsiszentgyörgy—Csíkszereda vasútvonal századik évfordulóját jelölték meg 1991. október 11-én.
Szóval, 1891-ben avatták fel a szárnyvonalat Kézdivásárhelyig. Ezt majd 1907-ben építették ki Bereckig.
Vonatozás
A szerelvény bevárta a Brassóból érkező, kissé késő CFR-személyvonatot, melyről páran átszálltak, aztán meglódult. Hallottunk a berecki gyors zötykölődéséről, de a minősítést nem lehet kisajátítani, a szerelvény úgy halad, mint más személyvonat, nincs abban semmi különös.
A vonat átvág Szépmezőn, majd balról feltűnik az angyalosi református templom tornya. A falut nem érinti a vasút, a bekötőútnál áll meg a szerelvény, onnan még a településig van mit gyalogolni. Néhányan leszállnak, aztán folytatódik az út. El az Óriáspince-tető alatt, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának emlékhelye előtt, aztán át a 11-es, Brassót Kézdivásárhelyen át Bákóval összekötő országúton. Ott leengedett sorompó zárja le az autóforgalmat. Volt, amikor a kalauz leszállt, kihajtotta a fél korlátot, a szerelvény átaraszolt, az utaskísérő visszacsukta a sorompót, s felszállt, hogy néhány méter után ismét megálljon a vonat a maksai állomáson. Ott most egy kisebb fekete és egy nagyobb barna korcs kutya várakozik unottan. A leszálló, angolul társalgó fiatal pár nőtagját a barna bundás barátságosan fogadja, a lány megvakargatja fejét. Aztán megérkezik a sorompókezelő forgalmista. A lány románul érdeklődik: merre, milyen messze van Sepsibesenyő? Hát, lehet, hogy jobb lett volna Angyaloson leszállni… Az állomás maksai, ám még Eresztervény is jó messzire... Az állomásépületben vasúti iroda működik.
Amint átzakatolunk a Feketeügy hídján, jobbról feltűnik a rétyi református templom, aztán a lepusztult lenfeldolgozó betonroncsa, majd a tó is, s már látszik is Bita, a vonat megáll. Ketten szállnak le, s baktatnak a földúton a faluba. Ezután Nagyborosnyó következik. Az állomásépület nyílásait befalazták, a helységnévtáblát megrongálták. Itt már tömegesen igyekeznek a faluba. Majd a cófalvi református templom összetéveszthetetlen, egyszerű tornya tűnik fel, s a vonat elhalad a falu mellett, megáll a Kovászna felőli végen. Egyetlen utassal lesz kevesebb, felszálló nincs. Arrébb jobbról látszik Barátos református templomának zömök tornya, s a vonat megáll a falu szélén. Két leszálló, három felszálló.
Következik Kovászna. A vonat majdnem kiürül. Itt is jó távol az állomás a várostól. És ha ez a fürdőváros névjegye, akkor igen szomorú a turizmus helyzete. Lepusztultság, fűrészporhegyek, lerobbant épületek veszik körül az állomást. Ronda látvány!
Aztán következik Zabola. Az állomás a tamásfalvi úton. Ez a legtönkrementebb. Nemcsak kirámoltak mindent, ablakkeretet is beleértve, jócskán ázik is, hisz a tetőcserepeket is elhordták, s a tetőzeten fű, bokor zöldell. Ezek után szinte el sem hinné az ember, hogy az imecsfalvi állomásépület rendezett, felerészben új ablakok virítanak. Különben jelentős állomáshely volt ez! 1979-ig, amíg gőzmozdonyok működtek, itt volt az egyik töltőállomás, a Feketeügy hídja mellett. Az egész vonalon a végállomásokon, Sepsiszentgyörgyön és Bereckben, valamint Barátoson volt még vízellátó.
A következő megálló Szentkatolna, ahol szintén lerobbant az állomásépület. Utána a Felső-háromszéki-medence központja, Kézdivásárhely. Itt kiürült a vonat. Persze, az előbbieknél nagyobb az állomásépület. Méreteiben nem vetekszik a sepsiszentgyörgyi újabbal, de rendezettségben igencsak veri. Csak azok a piros-sárga-kék egyenkukák ne lennének…
Aztán ismét a 11-es országutat keresztezzük. Itt a már Maksánál leírt módszerrel állítják meg a gépjárműveket, a kihajtható fél korláttal. Amint áthaladunk, s a masiniszta is felszáll, elhagyjuk a Nagy Mózes Gimnázium impozáns épületét, rohan a vonat Kézdiszentlélek felé. A szemet vonzza a Perkő hegye meg az alatta levő vártemplom. A fenti Szent István-kápolna parányinak tűnik a messzeségből. Az állomás messze a falutól, a felső végen túl, az állomásépület elhagyatott, felét vasrácsok zárják le, másik fele kifosztott. Aztán a kézdiszentkereszti, majd a bélafalvi megálló, utóbbi épülete hasonló állapotban, mint a szentléleki. Kézdialmáson teljesen kiürül a vonat, így Lemhény alsó végében szinte hiába áll meg a szerelvény. Közben félkörívben megcsodálható a Szent Mihály-hegyi hatalmas, barokk stílusú római katolikus templom. A végállomáson, ahova a romokban heverő egykori mozdonyistálló mellett érkezünk be, csupán a riporter és a személyzet száll le.
Bezzeg valamikor…
Barátoson öregember kászálódott fel barna bőrtáskával s jókora szatyorral. Székely Ferenc nyolcvankét éves özvegyember Orbaitelekről igyekezett Kézdivásárhelyre, fiához. Kerékpárral indult otthonról az állomásra, ám egy fránya szög kiszúrta a kerekét, de szerencséjére épp arra járt az alpolgármester, s beszállította. A szatyorban zöldpaszuly, viszi a fiának eltevésre, mielőtt befeküdne a kovásznai kórházba.
Rossz rágondolni, mi mindent tettek tönkre! — meséli. Semmi sem olyan, mint régen. A vasút mentén az épületek romosak, a vidék elbokrosodott, néhol parlagon hever a föld. Valamikor nem így volt, nem lehetett egy bokrot látni, úgy rendben tartották az emberek. A legnagyobb rend a magyar világban volt, 1940—44 között — magyarázza. Akkor apja, idősb Ferenc is vásárolt kaszálót a sínpár mellett. De nem lehetett a szénát szanaszét hagyni. A boglya legfennebb tíz órát állhatott, el kellett takarítani onnan. A kollektivizálással mindent tönkretettek. Még az emberi kapcsolatokat is. Akkoriban a rokon rokon volt, most már senki nem figyel a másikra.
Lerobbant épületek
A berecki gyors útvonalán egyedül Kézdivásárhelyre tér be, másutt elég távol áll meg a településektől, legtöbb helyen sokat kell még gyalogolni a faluig. Pár településnél csak megállóhelyet jelöltek ki, ám a legtöbb falunak van állomásépülete. Azaz nem a falué — bárcsak azé lenne —, hanem a Román Államvasutaké. Amint Székely Ferenc bácsi is mondotta, az embernek fáj a lelke, ha rájuk néz. A legtöbbjüket tönkretették. Azaz még amikor CFR-járatok közlekedtek a vonalon, lassacskán leépítették a személyzetet, s magukra hagyták az épületeket, melyeket az idő, de főleg bántó kezek tönkretettek.
Ádám Attila, Zabola polgármestere már néhány éve kifejezte igényét, hogy az önkormányzat megvásárolná a lerobbant állomásépületet, mert szégyenszemre ott éktelenkedik, s hasznosítanák. Akkor még arra gondolt, hogy szociális lakást alakítanának ki ott. Ötletét felvetette a polgármesterek munkaülésén, melyet a múlt mandátum alatt Vajda Lajos, a megyei tanács akkori alelnöke kezdeményezett. Erre ráharapott Oláh-Badi Álmos, Maksa polgármestere is, szintén szociális lakást alakított volna ki az eresztevényi állomáson. Mindketten kérvényezték az épületek eladását, sőt, Maksa önkormányzata még a bérlésbe is belement volna, csak ne pusztuljon az épület.
Vajda Lajos személyesen tárgyalt a CFR képviselőivel, két ízben is, ám nem mutattak valami nagy hajlandóságot, aztán abbamaradt az ügy. Közben a szárnyvonal bérlője, a Regiotrans Kft. Maksára forgalmistát helyezett, s a szomszédos épületben szolgálati lakást alakítottak ki számára.
Zabola még mindig megvásárolná, hisz ott csak pusztul az épület. A polgármester érdeklődésünkre közölte, a szándék megvan, ám nem prioritás. A község különböző programokban vesz részt, s azokhoz az önrészt elő kell teremteni. De mindenképpen igényt tartanak az épületre, azt rendbe tennék, hogy olyan legyen, mint egy igazi állomás.
Szentkatolna polgármesterét is megkérdeztük, van-e tervük az épülettel. Tusa Levene azt mondta, nincs, hiszen még az áram sincs oda bevezetve. Ha legalább villany lenne, szociális lakást alakítanának ki, ha megkaphatnák.
Vajda Lajos úgy látja, habár elakadt a tárgyalás, azt újra kellene kezdeni, mert ha az épületeknek lenne gazdájuk, nem úgy néznének ki, mint most. Szerinte a megyei tanács újonnan létrehozott, közszolgáltatásokkal foglalkozó osztálya felvállalhatná a lebonyolítást, hisz a közszállítás megyei ügy.
