Háromszéki túrák Kisgyörgy Zoltánnal — Szekeres Attila

2009. augusztus 6., csütörtök, Gazdaság

Felújította egy évtizeddel korábbi, Barangolás a Székelyföldön című sorozatát a csíkszerdai Pallas-Akadémia Könyviadó. Hargita és Maros megye után Kovászna megye útikönyve, Kisgyörgy Zoltán, lapunk száguldó riportere, hidrogeológus, helytörténész, genealógus, harangkutató munkája is újból nyomdafestéket látott.

Első rápillantásra változatlanul, azért mégis kissé eltér az eredetitől, és ráadásul gazdagabb. Ugyanis naprakész információkkal szolgál, a 2000 óta eltelt időszak fontosabb tényei is bekerültek a kötetbe. Említettük, első pillantásra ugyanolyan. Igen, zöld, s három fotó díszíti a borítót, a főkép szintén a Székely Nemzeti Múzeum székháza, ám más szögből, alul meg Gábor Áron kézdivásárhelyi szobrát a Szent Mihály-hegyi barokk római katolikus templom, a vargyasi Daniel-kastélyt meg a kisbaconi Mari-villa, Benedek Elek lakóházának képe váltotta fel. Nem hallgathatjuk el a kiadvány egy hiányosságát, de ez nem a szerzőt, hanem a kiadót terheli: az új könyv térképe kisebb és szegényesebb, mint elődjéé.

A könyv megyénk bemutatásával kezdődik, az általános áttekintés mellett hegy- és vízrajzi, éghajlati, élővilágával kapcsolatos, valamint népességi adatok. Utóbbiak kibővültek a 2002-es népszámlálási adatokkal, melyeket mind nemzetiségi, mind felekezeti megoszlásban közöl a szerző. Nyomon követhető a népesség fogyása.

A kötet kistérségenként mutatja be a megye minden egyes települését. Külön címszó jelzi a Zabolával összenőtt Pávát, a Kézdivásárhelybe olvadt Kézdisárfalvát, Kézdioroszfalut, Kézdiszászfalut, Fortyogófürdőt. Az ajánlott autóutak a következő régiókat szelik át: Alsó-Háromszék, Felső-Háromszék, Kászon völgye, az összefüggő római katolikus Szentföld, Orbaiszék, Bodzavidék, Oltfej, Erdővidék, Székföldje. A szerző minden település ismertetésekor közli a népességi adatokat, a nemzetiségi megoszlást, a fontosabb történelmi eseményeket, a műemlékeket és emlékműveket, megnevezi azok alkotóit, szálláshelyeket, étkezési lehetőségeket, a jelzett turistaösvényeket. Minden túlzás nélkül állítjuk, messze a legteljesebb kötete a sorozatnak. Nem csoda, hisz Kisgyörgy Zoltán gyermekkora óta járja a vidéket, ma is fiatalos lendülettel, a megye minden egyes szögletét, mondhatnánk, minden egyes rögét ismeri.

A már említetteken kívül újdonság, hogy feltűnnek az utóbbi kilenc évben felavatott emlékművek, szobrok, a megnyílt vendéglátó-ipari egységek, kikerültek, melyek már nem működnek. Bővült az ajánlott irodalom is az első kiadás óta megjelent művekkel, no meg magyar—román helységnévszótár segíti a tájékozódást.

Habár elég későn került ki az útikönyv a nyomdából, örvendünk, hogy a turistaidény utolsó másfél hónapját még elkapja, s már idén forgathatják az érdeklődők. De ha ebben az évben már nem is, mindenképp ott a helye minden háromszéki család könyvtárában, s igen hasznos a megyénkbe látogatóknak.

A szerző szomorúan meséli, lépten-nyomon saját szövegeibe botlik falufüzetekben, szórólapokon, a világhálón — anélkül, hogy valahol is megjelölnék azok eredetét. Pedig, ezt már tapasztalatból mondjuk, a forrás feltüntetése teszi hitelessé a közlést.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-08-06: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Fájó szívvel tudatjuk, hogy az uzoni
GÁLL GYÖRGY
életének 85. évében rövid betegség után elhunyt.
Temetése 2009. augusztus 7-én 15 órakor lesz az uzoni református ravatalozóháztól.
Pihenése legyen csendes.
A gyászoló család
4224134
2009-08-06: Gazdaság - x:

Somogyvártól Györökig (Bolyongás Hungáriában, 3.) — Kisgyörgy Zoltán

Szent László szobra Somogyváron
Somogyvár
A történelmi emlékhely előtt — talán tájszólásunk miatt — meglepő kedvességgel fogadnak a sörözőben. Mielőtt a tűző napon bebandukolnánk a történelmi emlékparkba, jól esik egy pohár Soproni Ászok.