Megszorító intézkedések válaszul a válságra

2009. augusztus 12., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Magyarországon a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) kétharmada vezetett be megszorító intézkedéseket a tavaly ősz óta tartó pénzügyi és gazdasági válság hatására, a kereskedelmi cégek érezték meg legjobban a válságot, és leginkább a forgalom visszaesése sújtotta a vállalkozásokat — derül ki a K & H Bank Zrt. kutatásából.

A K & H Bank közlemé­nyében ismerteti: a június közepén végzett felmérésben a megkérdezett hétszáz vállalkozás 87 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hatással volt cége működésére a recesszió, közülük is leginkább a kereskedelmi cégek működését befolyásolta, legkevésbé pedig a mezőgazdasági vállalkozásokra volt hatással (ellentétben Romániával, ahol az átalányadó és terményadó bevezetése, illetve a kereslet csökkenése miatt a mezőgazdaságban tevé­kenykedők a válság egyik legsúlyosabban érintett áldozatai).

A megkérdezett kkv-k 64 százaléka vezetett be megszorító intézkedéseket. Ezek között a költségek csökkentése volt a leginkább jellemző (56 százalékuknál), második helyen a leépítéseket, elbocsátásokat alkalmazták a cégek (47 százalékban), a beruházások elhalasztását 42 százalékuk választotta. A cégek 28 százaléka csökkentette a béreket és egyéb juttatásokat, és minden ötödik vállalkozásnál léptettek érvénybe rövidebb munkaidőt.

A kkv-k legnagyobb részét (84 százalékát) a forgalom visszaesése sújtotta, közel felük (45 százalékuk) nyilatkozott úgy, hogy számára a vevők fizetésének elmaradása jelentett gondot. Harmadik, leggyakrabban felmerülő problémaként a likviditási nehézségeket jelölték meg (37 százalék).

Bár a cégek többsége (70 százaléka) úgy véli, hogy a válság még nem érte el mélypontját, csupán a megkérdezettek 36 százaléka számít saját cége helyzetének romlására az elkövetkező évben. A felmérésben részt vevő kkv-k 17 százaléka kifejezetten javulást vár, míg legnagyobb arányban (46 százalék) stagnálást prognosztizálnak. Arra a kérdésre, mennyire tartják valószínűnek, hogy cégük egy év múlva is működni fog, a vállalkozások 85 százaléka mondott igent. (MTI—i.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-08-12: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Hol csattan a recesszió ostora? (Munkaerőpiac) - Ferencz Csaba

A Nemzetközi Valutaalappal módosított megállapodás egy sor makrogazdasági mutatót érint. Ezzel gyakorlatilag mind a kormány, mind az IMF elismerte, hogy a visszaesés sokkal súlyosabban érinti Romániát, mint ahogy azt korábban előre jelezték.
2009-08-12: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Biztosításokhoz kötődő szolgáltatás (Visszajelzés)

A Háromszék mai számában (2009. augusztus 5., Pénz-Piac-Vállalkozás) megjelent Biztosítás külföldre utazóknak cikkel kapcsolatban szeretném megemlíteni, hogy Romániá­ban már 2005 óta van jelen olyan vállalat, amely biztosítások mellé kötődő szolgáltatásokat szervez.