A mezőgazdasági termelésért Imre Árpád mezőgazdasági mérnök felel. Négy évtizednél hosszabb pályafutása alatt megfordult a nagyajtai, bölöni és baróti termelőszövetkezetben is, 2008-ban a mezőgazdasági szaktanácsadó hivataltól vonult nyugdíjba. Többek közt annak örvend igazán, hogy részt vehetett a szakoktatásban, s így mintegy kétszáz gazda tudásának bővítéséhez járulhatott hozzá.

Az állattenyésztést irányító mérnök, Incze Sándor 1975-ben került a bölöni termelőszövetkezethez, három esztendővel később pedig átvette a baróti farm vezetését.

A Kovászna megyében elitnek számító gazdaság fénykorában 320 hektár szántón és kaszálón, valamint 368 hektár legelőn gazdálkodtak, az állatlétszám pedig 1040 volt. Mindkét szakember úgy érzi, hogy van jövő abban, amit csinálnak, ezért a termelés bővítését tűzték ki célul: egy tavaly megnyert, közel 1,5 millió eurós pályázatuknak köszönhetően erre alkalmuk is lesz.

Nem sok jót jósoltak

a mezőgazdaságnak és az állattenyésztésnek 2001-ben, de az erdővidéki szakemberek úgy gondolták, ők tudnak úgy dolgozni, hogy tisztes haszonra tegyenek szert. Némi tanakodás után úgy határoztak, hogy az Állami Vagyonalapnak ajánlatot tesznek az uzoni állami gazdaság baróti, nagyajtai, uzoni és lécfalvi farmja megvásárlására. Az állammal nem sikerült a magánosításról megegyezniük: a farmok vagyonlistáján 1905 hektár olyan földet szerepeltettek — s kértek érte haszonélvezeti bért —, amelyet az önkormányzatok már visszamértek. A huzavonát végül az oldotta meg, hogy a közpénzügyi hivatal a felhalmozott adósság fejében a baróti farmot az épületekkel és az állatállománnyal együtt árverésre bocsátotta, így 2002. február elsejével a Silv-Alim vált gazdává.

Első lépésként

192 hektár szántót béreltek, amelyből 57-ben búzát és tavaszi árpát, a többiben pedig takarmányokat termesztettek. Sokat dolgoztak, hasznuk is volt, de azt folyton visszaforgatták, sőt, olyan is történt, hogy otthonról hozott pénzzel fokozták a fejlesztést. Hollandiából harminckét vemhes üszőt vásároltak, gépparkjukat Ladewagennel, szénafújóval, arató-cséplő géppel bővítették, kicserélték a fejőgépeket, és sokat költöttek a régi felszerelésék karbantartására is. Közben vásároltak tizenöt hektár szántót, a bérelt terület pedig szinte megkétszereződött, 362 hektár lett, az évente 2800 litert adó tehenek tejtermelése pedig 6400 literre nőtt. ,,Ez annak az eredménye, hogy csak a legjobb állatokat tartottuk meg, na meg annak, hogy a takarmányozást illetően nincsenek különbségek az évszakok közt. Folyamatosan a beállított mennyiségű és minőségű lóherét, silókukoricát és abraktakarmányt kapják" — magyarázza Incze Sándor.

Mindennapi jövedelmük a tej értékesítéséből származik. A brassói Prodlactával kötött, nyolc esztendőre szóló szerződést nem bánták meg, hiszen az ár is elfogadható volt, pontosan is fizettek, sőt, néhányszor tejben törlesztendő hitelhez is jutottak. Mivel elégedettek, nem kizárt, hogy a jövőben lejáró szerződést megújítják.

A fejlesztés folytatásáért

tavaly pályázati iratcsomót állítottak össze, amit kedvezően bíráltak el: az 1 492 000 euró összértékű támogatásról szóló megállapodást szeptemberben kötötték meg a gyulafehérvári területi igazgatóságon, jelenleg a hivatalos ügyintézés utolsó állomásainál tartanak. A másfél millió euróból hatékony mezőgazdasági gépeket kívánnak vásárolni, fejőházat építenek, az állattenyésztés uniós követelményeinek eleget tevő automatizált gépsort honosítanának meg, illetve fokoznák a takarmánytermelést. ,,A megművelt területet ötszáz hektárra, az állatállományt pedig hatszáz főre növelnénk úgy, hogy legalább 250 fejőstehén legyen köztük" — részletezte terveiket Incze Sándor.

A város határa előtt

néhány méterre térünk le a főútról, lassan közelítjük meg a búzatáblát. Egy traktor mellett néhány fiatal tesz-vesz, az arató-cséplő gép kicsit messzebb dolgozik. Imre Árpád egyiküket arra kéri, hozzon a frissen aratott búzából mintát, hadd végezze el a nedvességtartalmat meghatározó tesztet. Búzát tölt az autó hátsó részén levő kis gépbe, forgatja a mánusokat, valamiket állítgat, majd jelzi, megfelelőnek tartja az eredményt. ,,Az időjárás nekünk kedvez, ezt a búzát úgy lehet elraktározni, ahogy éppen van!" — mondja elégedetten.

A kisegítő fiatalokra és az erőgépeken munkálkodókra terelem a szót: mennyire nehéz jó munkaerőt találni? A mérnök szerint nem annyira nehéz, mint hinni lehetne, főleg ha az ember tudja, hogy hol keresse őket. Az alkalmazottak közt van, aki már évtizedek óta dolgozik a farmon, de akad olyan is, aki szülei nyomdokába lépett. Imre Árpád szerint azok az igazán jó és szorgos munkások, akik beleszülettek a földművességbe, s egyaránt ragaszkodnak a röghöz meg az állatokhoz. ,,Ez a fiú — mutat a mellettünk talicskával elhaladó, a suhanckorból alig kilépett legényre Imre Árpád — még igencsak fiatal, de látszik rajta, hogy édesapjától mi minden tanult, s mennyire szívén viseli, hogy jó munkát végezzen. Tudom, hamarosan nagyon jó mezőgépész lesz belőle."

Mezei szarkák és varjak

keserítik a mezőgazdászok hétköznapjait. Imre Árpád azt mondja, a közeli településeken élő cigányság jóformán úgy jár-kel a Barót környéki földeken, mint a sajátjában, mintha ők vetették volna el a magvakat, mintha ők gondozták volna a szárba szökött növényeket. A romák már tavasszal a bevetett földekre csapják ki állataikat, nyáron és ősszel pedig szabályszerűen aratni járnak. ,,Ha csak az út mentéről vinnének el néhány cső törökbúzát — bár annak sem örvendenénk —, elnézném nekik, azzal áltatnám magam, hogy csak éppen a megélhetéshez szükségest törték le. Amikor viszont azzal kell szembesülnöm, hogy szekerekkel érkeznek, s nincsenek tekintettel, hogy mekkora kárt okoznak, akkor igazán dühös leszek. Legutóbb négy hektár lekaszált szénafüvet vittek el... Bár a rendőrség minden tőle telhetőt megtesz a tettesek kézre kerítésére, mégsem csökken a lopások száma, mégsem feltétlenül az arat, aki a magot elvetette..."

Háromszázhúsz szarvasmarha

Ennyit nevelünk — mondja hangjában némi elégedettséggel Incze Sándor, amikor elindulunk, hogy megmutassa a Barót olaszteleki végében található farmot. Az első istállóban a szépen fejlődött, elégedettnek látszó fejőstehenek, hátrább kisebb karámokban különböző korú borjúk. Körbejárunk, bekukkintunk az ajtók mögé, az állattenyésztő mérnök pedig nagy beleéléssel magyaráz, már-már lelki szemeimmel én is látom, hogy néhány, még elhanyagolt állapotban levő épület miként fog átalakulni a sikeres pályázatukból származó befektetés nyomán. A nagyszámú állat láttán arra kérdezek rá, nem fordult-e meg fejükben, hogy a tejet maguk dolgozzák fel. Incze Sándor mosolyog, látszik, komolytalannak tartja kérdésemet, de azért válaszol: ekkora mennyiségű tejjel egy kisebb üzemet sem tudnának ellátni elegendő alapanyaggal, na meg a multinacionális cégek árnyékában gondot jelentene az értékesítés megszervezése is. A tej feldolgozása helyett sokkal biztosabb bevételt jelent a bikaborjak hizlalása. Évente mintegy ötvenet nevelnek féltonnásra, majd eladják.

Van-e jövője

a mezőgazdaságnak és az állattenyésztésnek? — teszem fel a kérdést a szakembereknek. Mindketten bólogatnak, a válaszadásra Imre Árpád szánja el magát. Szerinte, ha a gazda jól érti munkáját, akkor csupán a mezőgazdaságból is meg tud élni, de sokkal ésszerűbb, ha mellette 3—10 szarvasmarhát is tart, hiszen a takarmánynövényeket tejjé alakítva sokkal jobb áron lehet értékesíteni, ráadásul folyamatos bevételhez is juttatja a családot. A nagyobb gazdák vagy a már ipari mennyiségben termelők a tejtermelésen kívül gondolhatnak a húsállatok tartására is, hiszen a kihasználatlan, elvadított legelők szinte ingyen bérelhetők. Imre Árpád arra figyelmeztet, bár kissé ,,papírmunkás", de sem a mezőgazdasági hitelekben, sem a termelőcsoportokba szerveződésben rejlő lehetőségeket nem szabad kihagyni, komoly segítséget jelenthetnek a megrendült gazdasági helyzet túlélésében.