Vastagodó, külön dossziéban gyűjtöm a Háromszék Milyen lesz Sepsiszentgyörgy? riport- és interjúsorozatát — több mint esztendő telt el indulásától. Az eddigi szakvélemények egyöntetűen megállapítják: szebbnek, élhetőbbnek kell lennie, mint volt ez idáig.
A rendszerváltás óta eltelt időszakban csinosodott a város. Főként a régi központi magját csiszoltuk-fényesítettük a testvérvárosi kapcsolatok alakulásának függvényében, a külföldiek jó benyomása-véleménye érdekében. Tehettünk volna többet is a megyeközpont rendezéséért az utóbbi négy választási ciklusban — ez minden, nyitott szemmel járó városi polgár véleménye. Akik azt is észlelték, hogy kissé háttérbe szorultak a külváros utcái, a tömbháznegyedek, ahol a lakosság nagyobb része él. Azért is írtam többet lapunkban az eltelt esztendőben, lett légyen szó emberi mulasztásról vagy pozitív vonatkozású, építő jelenségről, mert az idősödő nemzedéknek nem mindegy, mily környezetben éli le hátralevő napjait. De gyermekeink, unokáink sorsa-jövője sem közömbös számunkra! Naponta észleljük, hogy az új városvezetés, az úgymond ,,ellenzékben" dolgozó polgármesterünk is meg akar felelni választásikampány-ígéreteinek, a választók elvárásainak...
Hogy csak két példával illusztráljam a régi tespedtség és közömbösség olvadó jegét, közhírré teszem, hogy az új szemerjai golgotai üzletsor déli dombocskája is szebb, tisztább, rendezettebb, mint valaha, ’72 óta! Azért is, mert a virágágyások közé térplasztikai alkotásokat is ,,ültettek", s ,,gyökerei" néhány nap alatt meg is kötöttek. Modern képzőművészeti alkotások, amilyenekkel találkoztam az árkosi kastély gondozott parkjában, de a gyergyószárhegyi Kálváriadombon is katonás rendben sorakoznak, tömött sorokban strázsálnak, az ottani alkotótáborok eredményeiként köszöntik a művelődési központtá váló község gyakori látogatóit... Bevásárlószatyorral járom körbe ezt a három frissen ,,ültetettet", próbálom megfejteni eszmei-tartalmi üzenetüket, esztétikai értéküket. Brâncuşi jut eszembe, az ácssegéd, akire Párizsban Rodin is felfigyelt. Az ukrán Arhipenko is bejön a képbe, meg a német Ernst Barlach Öregasszony bottal című munkájával együtt. Nem e nagyobb hírű faszobrászokkal, illetve híressé vált alkotásaikkal akarom e nyílt tárlat három szobrát összehasonlítani. Csupán megérteni jobban küldetésüket, üzenetüket. A termetre egyforma szobrokat végül is szubjektíve az absztrakt-nonfiguratív alkotások közé sorolom, a jelenségek közvetlen szemléletéből adódó kép igazságát tagadó művészetek közé.
S hogy e minden időben nyitott tárlat látogatói ne essenek hozzám hasonlóan kétségbe, hogy vajon ki a szobrok alkotója, milyen címet adott térplasztikáinak, tisztelettel kérném a szoborállítókat a kis eligazító fémplakett kiszegezésére. Túl a város szépítésén-díszítésén, az átlagember esztétikai-művészeti nevelése sem megvetendő dolog, bár úgy tűnik, ez utóbbira nem tettek ígéretet szorgoskodó városvezetőink...