A minap Fornetti aprósüteményt vásároltam a sepsiszentgyörgyi központi parkkal szembeni bódéból. Amíg a kiszolgáló hölgy méricskélte a portékáját, megkérdeztem: Miért nincs kiírva a termékek neve magyarul? Legnagyobb meglepetésemre a hölgy magyarul (!!!), felháborodva válaszolta: Romániában élünk, azért — s egyúttal megjegyezte, hogy számára érthetetlen módon ezt már sokan kifogásolták!
Óhatatlanul felmerül bennem a kérdés: milyen alapon bízunk mi a nemzetünk fennmaradásában, ha ilyen gondolkozású magyar emberek vagyunk? Nem szeretnék általánosítani. Ettől függetlenül elszomorító és felháborító, hogy egy 75 százalékban magyarok lakta településen magyar ember szájából kell ezt hallani… Siralmas! És ez csak az érzelmi oldala a dolognak.
Tudtom szerint törvény írja elő (ha már lelkiismeretünk nincs), hogy kötelező kiírni magyar nyelven is, ha a lakosság aránya húsz százalék fölött van. Kérdem én: ha már a tisztelt vezetőink nem képesek betartatni a törvényeket, akkor mi, közemberek hogy tudunk hangot adni tiltakozásunknak az erőszakos elrománosítással szemben? Én megtaláltam a megoldást, és eltökélt szándékom megvalósítani: soha többé nem vásárolok olyan helyen, ahol nincs számomra érthető nyelven kiírva a vásárlót tájékoztató szöveg! Ha mindannyian ezt tennénk, talán az illető hölgyemény is elgondolkozna azon, hogy mi lesz a sorsa, miután megszűnik a munkahelye a kereslet hiánya miatt… S több ideje maradna az elmélkedésre, a saját nemzete jövőképén való elgondolkozásra…
SÁNTHA ÉVA, Sepsiszentgyörgy
