Az idén ünnepelhetjük Szenczei László születésének századik évfordulóját. Noha az írónak a Romániai Magyar Írók sorozatban két könyve is megjelent, viszonylag nagy példányszámban (a Korom és korona 1973-ban a nemzedéktárs Szemlér Ferenc meleg hangú előszavával és Apáczai-életregénye, A halál tanítványa 1981-ben), mégis kevesen ismerik.
Az évforduló tehát alkalom lehet az íróval és regényeinek sajátos problematikájával való szembenézésre is. A Korom és korona, miután a nagy kiadók mereven elzárkóztak kiadása elől, a fiatal írók (Balogh Edgár, Kovács Katona Jenő, Szemlér Ferenc és Szenczei László) által alapított Erdélyi Enciklopédia elnevezésű kiadónál látott napvilágot, amelyet eredetileg azért hoztak létre, hogy megjelentethessék Bözödi György ugyancsak mereven elutasított, Székely bánja című, nagyívű monográfiáját.
Szenczei regénye — amelyből alább közlünk emlékeztetőül egy felkavaró részletet — az első világháború utáni erdélyi történet változásaival foglalkozik, s bizonyos értelemben csupán Daday Loránd hírhedett regényeivel (Zátony, Csütörtök) lehet összevetni, már ami szókimondását és a valós problémákra való ráhangolódását illeti. A fiatal író regényéből hiányzik minden idealizmus, a komor valóságra összpontosít semmifajta romantikus ábránd nevében nem kívánja ,,szépíteni" azt…
