Be kell hordanunk mindent… — Borcsa János

2009. augusztus 15., szombat, Kultúra

A hordás fogalmához önkéntelenül is kisgyermekkori emlékfoszlányok kapcsolódnak tudatomban. Nyár elején, akácfavirágzáskor hangzott el rendszerint nagyapám szájából, komolyan, szinte áhítattal ejtve a szavakat, hogy hordanak a méhek, s ha ezt nem is fogtam fel akkor teljes mélységében, az őszi pergetés idején — egyenesen a pergetőből — a friss házikenyérre csöpögtetett aranyos méz látványa és íze felejthetetlenné tette számomra a méhek mézgyűjtő munkájának, a hordásnak az eredményét.

Mert a pergető körül magam is forgolódtam, s így elsőként ízlelhettem ama szorgos méhcsaládok munkájának gyümölcsét, amelyek mindennél pontosabban tették a dolgukat, mintha tudták volna például azt, hogy mikor van ideje a hordásnak.

Úgy, amint a falusi gazdaember is tudta, hogy mikor jön el az ideje az ő egzisztenciáját érintő gabonahordásnak, s tette is, amit a természet rendje s a létfenntartás parancsa diktált, úgyannyira, hogy az egész falu egyetlen nagy élő szervezetként lélegzett és lendült nem mindennapi mozgásba, munkába. A gazdaember ugyanis a learatott gabona begyűjtését, csépléshez való előkészítését végezte, amikor hordott. Sőt, a falu gyermekei sem maradtak ki a lázas gyűjtőmunkából, szálanként gyűjtöttük össze a falusi utak porából a hordószekerekről lehullott fejeket, nagy, zizegő „csokrokat" formálva vittük haza, s dobtuk a tyúkok elé, hogy napestig legyen, mit kiszemelgetniük. Mivelhogy egyetlen búzaszemnek sem volt szabad kint maradnia, odavesznie.

Most, amikor szülő- s felnevelő falumra, Kézdiszentlélekre vonatkozó forrásokat teszek közzé, tulajdonképpen egyfajta hordás eredményét mutathatom be. S végeztem ezt a hordást azzal a tudattal, amit Kányádi Sándor egyik versében csak megerősíthet mindenkiben, aki az emberség és magyarság próbáit feladni nem akarja, illetve aki biztató jövőt sem tud elképzelni az elődök cselekedeteinek, a múltnak az alapos ismerete nélkül. Költőnk vezérlő szavai ugyanis arra intenek, hogy:

Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.

A szavakat is. Egyetlen szó,

egy tájszó se maradjon kint.

Semmi sem fölösleges.

Hiszem, hogy az új évezred embere sem fogja veszni hagyni örökségét, ha bármikor is jön el a hordás ideje! Jó tudni viszont, amit a régiek sohasem tévesztettek szem elől: a hordással késlekedni nem szabad. Örökségünkre felette nagy szükség van most. Kívánhatnék-e mást, mint hogy tudjunk jól sáfárkodni vele!

A Kézdiszentléleki breviárium című, az Ambrózia Kiadó gondozásában megjelent kötet előszava. A könyv megjelent a Gyulafehérvári (Erdélyi) Főegyházmegye ezeréves jubileumára. Bemutatójára augusztus 22-én Kézdiszentléleken kerül sor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 495
szavazógép
2009-08-15: Kultúra - x:

Hajós a kikötőben (Olvasólámpa) — Bogdán László

Először egy idézet, amely meghatározza György Attila új könyvének* elmélkedő hangulatát. ,,Rejtély az is, ahogyan a tengert feledni lehetetlen. Népem sem felejti el soha, akkor sem, amikor évszázadok óta él majd a hegyek között, a tengerektől messze. Elfelejtenek úszni, vitorlát bontani, evezőt faragni. Elfelejtik a sós levegőt, a kaland ízét, a hullámzó láthatárt. De nem felejtik el magát a belső képet, a tenger fogalmát. Gazdagságát és bánatát is tengernyi mértékkel méri majd — másként nem tehet, a hullámverést majd lovainak gerince és asszonyainak csípője örökíti tovább." A könyv műfaja meghatározatlan, tárgya a székelység — és részben a gyimesi csángók.
2009-08-15: Kultúra - x:

Utcanevekben mesélő történelem (Határhelyzetek) — Sylvester Lajos

Borbély Bartis Júlia és Borbély Bartis Endre, Marosvá­sárhelyről tíz évvel ezelőtt Budapestre áttelepedett nyugdíjas jogász házaspár öt évet és a sírjukra szánt összeget fordították arra, hogy egy több mint hatszáz oldalas, majdnem egy kilogramm súlyú kötetben Budapest teljes utcanévanyagából kiválogassák azokat, amelyek a trianoni békediktátum következményeként elcsatolt országrészek helynévanyagát őrzik — tudjuk meg Metz Katalintól, az ugyancsak Marosvásárhelyről áttelepedett újságíró-szerkesztőtől. (Magyar Hírlap)