A hordás fogalmához önkéntelenül is kisgyermekkori emlékfoszlányok kapcsolódnak tudatomban. Nyár elején, akácfavirágzáskor hangzott el rendszerint nagyapám szájából, komolyan, szinte áhítattal ejtve a szavakat, hogy hordanak a méhek, s ha ezt nem is fogtam fel akkor teljes mélységében, az őszi pergetés idején — egyenesen a pergetőből — a friss házikenyérre csöpögtetett aranyos méz látványa és íze felejthetetlenné tette számomra a méhek mézgyűjtő munkájának, a hordásnak az eredményét.
Mert a pergető körül magam is forgolódtam, s így elsőként ízlelhettem ama szorgos méhcsaládok munkájának gyümölcsét, amelyek mindennél pontosabban tették a dolgukat, mintha tudták volna például azt, hogy mikor van ideje a hordásnak.
Úgy, amint a falusi gazdaember is tudta, hogy mikor jön el az ideje az ő egzisztenciáját érintő gabonahordásnak, s tette is, amit a természet rendje s a létfenntartás parancsa diktált, úgyannyira, hogy az egész falu egyetlen nagy élő szervezetként lélegzett és lendült nem mindennapi mozgásba, munkába. A gazdaember ugyanis a learatott gabona begyűjtését, csépléshez való előkészítését végezte, amikor hordott. Sőt, a falu gyermekei sem maradtak ki a lázas gyűjtőmunkából, szálanként gyűjtöttük össze a falusi utak porából a hordószekerekről lehullott fejeket, nagy, zizegő „csokrokat" formálva vittük haza, s dobtuk a tyúkok elé, hogy napestig legyen, mit kiszemelgetniük. Mivelhogy egyetlen búzaszemnek sem volt szabad kint maradnia, odavesznie.
Most, amikor szülő- s felnevelő falumra, Kézdiszentlélekre vonatkozó forrásokat teszek közzé, tulajdonképpen egyfajta hordás eredményét mutathatom be. S végeztem ezt a hordást azzal a tudattal, amit Kányádi Sándor egyik versében csak megerősíthet mindenkiben, aki az emberség és magyarság próbáit feladni nem akarja, illetve aki biztató jövőt sem tud elképzelni az elődök cselekedeteinek, a múltnak az alapos ismerete nélkül. Költőnk vezérlő szavai ugyanis arra intenek, hogy:
Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.
Hiszem, hogy az új évezred embere sem fogja veszni hagyni örökségét, ha bármikor is jön el a hordás ideje! Jó tudni viszont, amit a régiek sohasem tévesztettek szem elől: a hordással késlekedni nem szabad. Örökségünkre felette nagy szükség van most. Kívánhatnék-e mást, mint hogy tudjunk jól sáfárkodni vele!
A Kézdiszentléleki breviárium című, az Ambrózia Kiadó gondozásában megjelent kötet előszava. A könyv megjelent a Gyulafehérvári (Erdélyi) Főegyházmegye ezeréves jubileumára. Bemutatójára augusztus 22-én Kézdiszentléleken kerül sor.
