Borbély Bartis Júlia és Borbély Bartis Endre, Marosvásárhelyről tíz évvel ezelőtt Budapestre áttelepedett nyugdíjas jogász házaspár öt évet és a sírjukra szánt összeget fordították arra, hogy egy több mint hatszáz oldalas, majdnem egy kilogramm súlyú kötetben Budapest teljes utcanévanyagából kiválogassák azokat, amelyek a trianoni békediktátum következményeként elcsatolt országrészek helynévanyagát őrzik — tudjuk meg Metz Katalintól, az ugyancsak Marosvásárhelyről áttelepedett újságíró-szerkesztőtől. (Magyar Hírlap)
Budapest városatyái az 1920-as években az anyaország fővárosához méltó módon döntöttek úgy, hogy utcanevekben örökítik meg az elcsatolt, valaha a történelmi Magyarországhoz tartozó települések, hegyek, folyók, neves személyiségek nevét, hogy ezek a magyar köztudat elemei maradhassanak, akkor még mit sem sejtve, hogy következhetnek olyan idők, amikor törvény által is büntethetőek lesznek a magyar helynevek használói, akik — volt ilyen időszak Romániában is, ma a felvidéki szlovák sovén nacionalizmus ,,jeleskedik" ebben — az eredeti nyelvi alakjából és értelméből kiforgatott településnevek ezreit voltak kénytelenek nyelvükre venni, miközben a magyar helynévhasználatban ugyancsak ezrével őrződtek az itt élő, más etnikumokhoz tartozó népcsoportok földrajzi nevei.
Mostanság ilyenkor érzékeli az elszakított országrészekben élő ember, hogy mégiscsak van anyaországa, mert ha az országvezetés meg is tagadja, el is taszítja magától, mint ahogyan ez megtörtént, mindig vannak Borbély—Bartisok, akik felvállalják ezt a szerepkört, s ezzel ércnél maradandóbb emléket állítanak maguknak, mert tartósabb lesz ez a könyvemlék, mint az, amelyiknek árára a családi kasszában megtakarított pénzt szánták. Mert, Felsőcsernátoni Bod Péter urammal szólva: ,,A hazának... nem használni, mikor lehetne, nagy vétek."
