Mikepércsi csárdás

2009. augusztus 18., kedd, Magazin

Soha ennyien magyar táncot még nem roptak egyszerre: a mikepércsi sportpályán szombat délután 317 páros táncolta Béres András koreográfiájára a Mikepércsi csárdást ― közölte a sikeres rekordkísérlet után Timár Zoltán, a Debrecen melletti település polgármestere.

A Debreceni Népi Együttes 1993-ban elhunyt, 43 éven át volt vezetője, Béres András néprajztudós jegyezte fel először ezt a táncot, amellyel együttese első díjat nyert 1971-ben a karthágói világbajnokságon. A mikepércsi művészeti iskolában 2003 óta kötelező tananyag a Béres András koreografálta Mikepércsi csárdás, az iskola pedig tavaly felvette a művész nevét ― tette hozzá Timár Zoltán. Elmondta azt is, hogy a szombati rekordkísérletben táncoló 317 páros között ott volt Béres András két gyermeke, András és Zsuzsa is.

Az már biztos, hogy magyar rekord született. Hitelesítették az eseményt a helyszínen, s az ilyenkor szokásos procedúra után dől el, hogy bekerül-e a Guinness-rekordok közé a Mikepércsi csárdás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-08-18: Magazin - x:

A sepsiszentgyörgyi Vegyes Ipartársulat megalakulása - Józsa Lajos

A céhek évszázados működése 1873-ban megszűnik, és megalakulnak az ipartársulatok. A város mesteremberei úgy határoznak, hogy több mesterséget tömörítve alakítanak társulást. 1873. február 18-án nagygyűlést hívnak össze, és határozatot hoznak, amelyet így foglalnak jegyzőkönyvbe:
2009-08-18: Magazin - x:

Hullottak a Guinness-rekordok

Két Guinness-rekordot is felállítottak az osztrákok Stájerországban a hét végén: miközben Michael Schimpel gitáros 51 koncertet adott 24 óra alatt Grazban, Fohnsdorf lakói a világon a leghosszabb, jeget nyalogató kerékpárosok alkotta élőláncot ,,állították fel".