1989. május 2-án a magyar—osztrák határon megkezdődött a műszaki határzár, az ún. vasfüggöny lebontása, ezt követően több száz keletnémet állampolgár szökött át a zöld határon Ausztriába, majd onnan Nyugat-Németországba. Miután Berlin nem korlátozta a szocialista táborba történő utazásokat, sok, Nyugatra vágyó keletnémet az NSZK budapesti, varsói és prágai nagykövetségén kért menedéket. Budapesten eleinte a viszonylag kicsi nyugatnémet követségen tartózkodtak a menekülők, de számuk hamarosan több ezerre duzzadt, így táborokban helyezték el őket: az első nagyobb csoportot annak a zugligeti Szarvas Gábor utcai templomnak a kertjében, amelynek papja Kozma Imre atya volt.

A páneurópai piknik, egy osztrák—magyar határ menti baráti találkozó gondolata a debreceni Mészáros Ferenc fejében fogant 1989 júniusában, a Habsburg Ottó debreceni előadását követő vacsorán. Az ötletet a helyi MDF elnöksége is támogatta, egyben javasolták, hogy abba vonják be a Martonvásáron szervezett Sorsközösség Tábor résztvevőit is. A páneurópai piknik a tábor augusztus 20-i programzáró rendezvénye lett volna Fertőrákoson, védnöknek Pozsgay Imrét és Habsburg Ottót kérték fel, s felvették a kapcsolatot a Soproni Ellenzéki Kerekasztallal. Az emblémát, a szögesdrótot átszakító fehér galambot Varga Ákos grafikus készítette, aki a plakátokat is ingyen szitázta és nyomtatta, a debreceniek vállalták a felhívás kinyomtatását 5000 példányban, továbbá a piknikes trikók előállítását.

A határok nélküli Európa mielőbbi létrejöttét, a közös európaiság kialakulását szorgalmazó augusztus 19-i találkozó alkalmából Ausztria és Magyarország is beleegyezett, hogy háromórányi időtartamra szimbolikusan megnyissanak egy határátkelőt Szentmargitbánya és Sopronkőhida között. A szögesdrót szimbolikus átvágását a Páneurópai Unió főtitkára, Walburga Habsburg Douglas végezte, majd egy magyar küldöttség átment a határ osztrák oldalára. Itt jelképesen kaput nyitottak, majd a delegáció a szabad határon át osztrák polgárokkal együtt érkezett vissza a népünnepség helyszínére. Ezután hangzott el Habsburg Ottó, az Európai Parlament képviselője, a Páneurópai Unió elnöke és Pozsgay Imre államminiszter üzenete és a találkozót rendező Magyar Demokrata Fórum és Páneurópai Unió felhívása.

A rendezvény azért került be a világsajtóba, mert az ideiglenes határnyitást kihasználva több száz keletnémet állampolgár rohant át Ausztriába, hogy onnan a másik Németországba távozzék. A határőrök tanácstalanok voltak, mivel a határnyitás nem az NDK-sok kiengedésére szolgált, így sem azok megállítására, sem átengedésére nem kaptak utasítást. Végül a helyi parancsnok — a váratlan helyzetben nem kevés bátorsággal — megtiltotta az akkor még érvényben levő fegyverhasználatot, s így a felszabadult ünneplés nem fordult tragédiába.

A Magyarországon tartózkodó, Nyugatra vágyó keletnémetek ügyét persze nem oldhatta meg a piknik nyújtotta távozási alkalom, jóllehet, még a rendezvény utáni napokban is több százan léptek át a zöldhatáron, ami fölött a határőrök mindkét oldalon szemet hunytak. A magyar hatóságok azt is engedélyezték, hogy a budapesti nyugatnémet követségen tartózkodók közül több mint százan kiutazhassanak, de még így is több ezer NDK-s állampolgár sorsa maradt megoldatlan. A problémáról 1989. augusztus 25-én a Köln melletti gymnichi kastélyban tárgyalt Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter Helmut Kohl szövetségi kancellárral és Hans-Dietrich Genscher alkancellár-külügyminiszterrel. A magyar kormány ezt követően szeptember 9-én úgy döntött: ideiglenes jelleggel felfüggeszti az 1969-ben kötött magyar—NDK megállapodás határátlépésre vonatkozó pontjainak hatályát. Három nap alatt 12 000 NDK-állampolgár távozott Ausztrián át az NSZK-ba, november végéig mintegy 60—70 000 keletnémet hagyta el hazáját Magyarországon keresztül. Az NDK, Csehszlovákia és Románia élesen tiltakozott, a nyugati sajtó viszont a keleti blokk kezdődő bomlásának jeleként értékelte és üdvözölte a magyar lépést.