Inkább faggatóban — mondhatnánk —, mert nem könnyű megszólítani egy kistelepülést dologidőben. Javában folyt az aratás, olyankor még egy gazdasszonyt sem igen lehet otthon találni: ,,kifutott a törökbúzásba, hogy hozzon főzőtököt. Első az embernek az étel s csak utána a duma. Türelem, ha azt akarja, hogy ez a falu bejusson a Háromszék újságba!" — mondták. Több a panaszos, mint a derűlátó ember Sárfalván. Nem válogattunk. Azt hinni azonban, hogy ebben a Kézdivásárhelyhez tartozó falucskában nem zajlik az élet, tévedés lenne.
Faggatóban
Jó helyre kopogtattunk be, mert Sárkány Gézáné Nagy Zelinda nyugalmazott tanítónő ugyancsak ismeri a falu életét. Ismeri? Kevés e szó. Legalább annyira, hogy Sárfalva históriáját is meg tudná írni. Múltjáról, jelenéről Babos Rezső, a falu lakója is könnyen írhatna, hiszen történelem szakos tanára a szomszédos ozsdolai Kun Kocsárd-iskolának. A közelmúltat és a jelent nehezebb megírni, mint a régmúltat. Erre ő is rábólint beszélgetésünk alkalmával. Hiányoznak például azok a monográfiai fejezetek, melyek egy-egy háromszéki falunak a kollektivizálásáról szólnak részletesen, igazul, akkor is, ha sok olyan ember él még, aki kényszerből, pillanatnyi hévből vagy éppen parancsra, részese volt annak a mindent átfogó történelmi garázdaságnak, amely úgy lerontotta a magyar falvak gazdasági életét, hogy máig sem tudtak eljutni az 1925—1935 közötti időszak szintjére. Véleményünkre a matuzsálemi korú Máthé Lajos bátyánk is rábólintott, merthogy gazdasági szempontból a régi román világ volt a legjobb, a legerősebb, mert megvolt a magánvagyon. Utána csak nehezebb évek jöttek a gazdaember számára.
Zelinke tanító néni tősgyökeres pedagóguscsalád sarja. Nagyapja, nagybátyja és az édesapja is Sárfalván tanított. Sok hideg inget viselt a diktatúra alatt, mert olyan volt a rendszer, hogy könnyen rámondták a pedagógusra a veszélyes jelzőt: társadalmi szempontból nem megfelelő családból származott. Édesapja Magyarországon lakott, nagybátyja Miamiban református pap volt. Zelinkét nagymamája nevelte, ugyanis szülei Trianon után a Dunántúlra menekültek, és ott is haltak meg. Testvérei is Magyarországon éltek-élnek. Nem csoda hát, hogy a nagymama portréját a szoba falán tartotta. Egy hirtelen tett ,,félhivatalos látogatás" alkalmával az egyik ellenőr kijelentette: ,,miért tartja ott a falon azokat a reakciós képeket, vegye le!?" Hála Istennek, azok az idők — legalábbis úgy hisszük — elmúltak, ám a család más tagjainak is kijutott a letűnt rendszerből. Zelinke testvérbátyja, Nagy J. Lambert (1931—2004) az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeinek kiváló ismerője volt. Könyvei a tanító néni könyvtárának polcán pihennek. A legfrissebbet a kezünkbe nyomta. Címe: Kossuth Tér, 1956. Kő Andrással közösen írták. 2001-ben jelent meg Budapesten a Teleki László Alapítvány támogatásával. Nagy J. Lambertről halála alkalmával ekképpen írt a Magyar Nemzet: ,,Szenvedélyes kutatója volt az újkori magyar történelmünknek, aki előítéletek nélkül, mindig a valóság, a tények szemszögéből igyekezett eljutni az összefüggések megértéséhez... Kutatási eredményeivel a történészek elismerését is kivívta, példát mutatott arra, hogyan kell és miképpen a legkülönbözőbb felfogású emberek között hidat építeni." Porait urnában hazahozták, s ott nyugszanak a sárfalvi temetőben.
— A falunak volt egy régi iskolaépülete — folytatta a tanítónő. — Itt, nem messze tőlünk. Semmi nincs a helyén, csak két évszázados cserefa. Bizonyára elbontották, és a fájából más házat építettek. Az iskola mestergerendáját egy parasztháznak a mennyezetében találtam meg a csernátoni skanzenben! Az új iskolát nagyapám építette 1908-ban, melyre az akkori magyar állam száz aranyat adott. Sajnálom, hogy fennállásának 100. évfordulóját nem ünnepelték meg. Én már nyugdíjas vagyok, a 80. évfordulót annak idején megünnepeltük.
— Akkor volt itt kultúrélet, amikor Zelinke tanító néni tanított minket táncra, énekre, színdarabokra — mondták a kapuban ülő asszonyok, mert egy akkora településen, mint Sárfalva, percek alatt terjed a hír, hogy idegen jár a faluban. — Sok színdarabversenyen nyertünk első díjat. Nem mese, mert a zsűri elnöke Király József volt, a színész! Most nézze ’sze meg, hogy hogy néz ki a kultúrotthon — biztattak. — Ott van az iskola épületében. Tegye ki az újságba, hátha elolvassa a falufelelős Lukács László. Nekünk nincsen képviselőnk a városi tanácsban, ő képvisel minket, Nyujtódon lakik. Mi, ha valamit akarunk, neki kell elmondanunk. Mostohagyermekei vagyunk a városnak. Mindenütt falunapot tartanak, itt az sincs. Testvérfalunk sincsen. Nincs is igazából, aki ezeket megszervezné-rendezné. Jó pap bácsink van, szépen beszél, de ő az egyházi ünnepekkel foglalkozik.
— Milyen szórakozási lehetősége van a sárfalvi fiatalnak? — kérdeztük Ferencz László helybeli fiatalembert.
— Itt nincsen semmi. Mi hétvégeken Szászfaluba járunk. Ott szépen rendben van a kultúrház. Gajdó Zoltán plébános úr tanít ott színdarabot, rendez nekünk táncmulatságot, oda járunk. Innen még sokan járnak: Papp Henrietta, Vargyasi Renáta, Bíró Pisti, Bíró Györgyi. Itt nálunk a kultúrteremnek a plafonja bé van szakadva...
Búcsú után
Búcsú utáni csend, kánikula, igazi aratási idő. A sárfalvi főúton kétféle jármű zavarja a kora délutáni csendet: a hilibi és ozsdolai kocsik, szekerek, s azok, akik a Kádár úton át Vrancea megye felé igyekeznek. Ezek szerint Sárfalva nem is elszigetelt település. Közel a céhes város, két országút, a Moldva és a Munténia felé tartó út kereszteződésénél. A sárfalvi ember mégis többet akarna, jobbat, szebbet, s olykor nemesebbet, egy kis szórakozást.
Van még aratni való
Augusztus 15. itt igazi ünnep volt. A Kézdiszászfaluval közös nagy templomnak, a helybeli kis kápolnának is Nagyboldogasszony a védőszentje. Mind a két helyen tartottak búcsús szentmisét. A katolikus egyház életéről Karácsony Zoltán megyebírót és t. Kádár Sándor plébánost szerettük volna kérdezni. Előbbi aratott, utóbbit pedig Szőkefalvára hívták egyházi rendezvényre. Az ikereklézsia barokk kori, Szászfaluval közös temploma a főút mellett áll. Írásos dokumentumokban 1567-től szerepel Sárfalva, de a falu szívében is van egy kápolna. A település nevét onnan származtatja a hagyomány, hogy a Feketeügy és a vele itt egyesülő Ozsdola-patak gyakori árvizei után az árterületen fekvő falu sokszor iszaptengerben, sárban úszott. Ennek aztán csak a folyó két oldalát kísérő védőgátak vetettek véget.
Pap Tibor és fiacskája készségesen jár kedvünkben, elkalauzol minden portára. Az apa segítségével számláljuk össze azokat a gazdasági egységeket, amelyek a mező hozadéka és a tejpénz mellett anyagiakat is hoznak ebben a közel négyszáz lelket számláló faluban. Pap Tibor a Bip-trans szállítóvállalat autószerelője. Elmondta, hogy a kft. 2002-ben alakult, hat kamionnal rendelkezik. Van még két hasonló jellegű termelőegység a faluban, egy cukrászlaboratórium és egy hűtőjavító műhely. Több is elkelne, főleg olyan, ahol több helybeli kapna munkahelyet.
— Itt még kínlódnak az emberek az állattartással, mert nem kínálkozik más lehetőség — terelődik a szó ismét a megélhetés irányába. — Ferencz Éva tíz esztendeje a sárfalvi csarnokos. Lakásukon van a csarnok, a falu tejét összegyűjtő Covalact Rt. szerelt fel oda hűtőtankot. Nyolcvannyolc fejősállat után hordják ide a faluból a tejet — tájékoztatott —, naponta most 500 liter körülit. Nincsen elmaradása a tejgyárnak, rendesen fizet. Júniusban volt úgy, hogy hétvégeken nem vitte el a tejet a feldolgozó, de azóta nem történt ez meg. A 3,7-es zsírfokú tej litere 70 bani, ez az alapár. Ez 28-as fajsúlynak felel meg. Úgy néz ki, hogy a minőséggel sincs baj, mert ha lett volna, akkor a gyár azonnal jelezte volna nekem. Erre mindenki nagyon ügyel, mert sok helyen a tej az, ami pénzt hoz a házhoz.
Máthé Benedek nagy kitartással alakított magának tehenészeti farmot a családi ház telkén. Közel harminc tejelő tehenet tart — magyarázta 89 éves édesapja, Máthé Lajos, fia ugyanis a kánikulában sem pihent. Nézze meg azt a hatalmas istállót — mutatta —, az mind tele van állattal. Ide kitartás kell, és hatalmas munka. Szereti az állatot, jól el is látja. A tejet innen külön viszi el a feldolgozó. Kiderül, hogy Lajos bácsi szülei vargyasi Máthék, s hogy pont a faragó Ilonka Feri famíliájával rokonok. Felesége angyalosi származású, Lajos bácsi unitárius, felesége református a tiszta katolikus székely magyar faluban, ahol — mint mondták — még cigány sem lakik.
Sárfalvi műterem
Sokan biztattak a faluban, hogy látogassam meg Szabó Ottó faragóművészt. Házon kívül volt, de Pap Tibor zsebtelefonján azonnal hazahívta a városból. A tehetséges faszobrász és festő Magyarországról tért vissza szülőfalujába, szüleinek telkén házat épített, tetőterében műtermet nyitott. Kertjében virágok, zöldséges ágyások, minden, ami egy elvált, magányos ember konyhájára kell. Faragványai magukért beszélnek, olajképei inkább a klasszikus festészet felé hajlanak. 1953-ban született. Életútja Marosvásárhelyre vitte a művészeti szakközépiskolába, Aradon stílfaragást tanult, Kézdin Jakabos István népművész tanítványa volt. Százhalombattán Márton Béla ismert festőművésszel együtt több közös kiállítást is rendeztek, hazaköltözött Sárfalvára. Színes szórólapjain a hunokat, a Csodaszarvas legendáját, az Utolsó vacsorát, szobájának falán a Szomorú Krisztust csodáltuk meg.
— Nyitott lélekkel jöttem szüleim falujába, de mintha vegyes érzelmekkel fogadtak volna. Tehetségemet és szabad időmet is kész vagyok feláldozni, hogy itthon valami szépet, jót taníthassak a gyerekeknek, a fiataloknak, hogy összefoghassam őket — mondta. — Karatét oktatok most. Talán ezt a sportágat sem nagyon ismeri a falu, tartózkodóak iránta. Sokan örvendenek, hogy megindult valami új. Klubot is akartam létesíteni a faluban, nem sikerült. Lehet, hogy még bizonyítanom kell...
