Vörösborral a gyulladásos folyamatok ellen

2009. augusztus 27., csütörtök, Család

Segítheti a szervezetünkben lévő gyulladások elleni küzdelmet, ha vörösbort iszunk — jelzi egy tanulmány. A Glasgow-i Egyetem kutatói úgy találták, hogy a vörösborban lévő reszveratrol — amely antioxidáns hatású vegyület — megvédte az egereket, amikor erőteljesen gyulladáskeltő anyagoknak voltak kitéve. A reszveratrolos előkezelést nélkülöző egereknél a vérmérgezéshez hasonló, súlyos gyulladásos reakciók jelentkeztek.

A tanulmány szerint a vegyület két olyan fehérjét gátol a testben, mely gyulladást vált ki. ,,A súlyos, akut gyulladásos betegségeket, amilyen a szepszis is, nagyon nehéz kezelni, évente sok ember hal meg a gyógymód hiánya miatt" — mondta Alirio Melendez, a Glasgow-i Egyetem munkatársa. A vérmérgezést túlélő emberek életminősége is rosszabb, mert a gyulladás számos belső szervben kárt okoz. ,,Tanulmányunk végső célja, hogy találjunk egy lehetséges új terápiát az akut gyulladásos kórképekre" — magyarázta.

A reszveratrolnak már korábban is több előnyös hatását állapították meg különböző tanulmányokban: csökkenti a sejtek öregedését, javítja a vírusellenes kezelések hatékonyságát, gátolja a vérrögök képződését, és a rák elleni küzdelemben is felhasználható.

Az antioxidáns mindenféle színű szőlő héjában megtalálható, ám a vörösborba nagyobb mennyiségben kerül át, mint a fehérbe.

,,A vörösbor terápiás hatását több ezer éve elfojtottuk. Most, hogy a tudósok kiengedték a palackból a titkot, a reszveratrol működésének ismeretében új gyógymódok születhetnek az életveszélyes gyulladások ellen" — mondta Gerald Weissmann, a tanulmány eredményeit közzétevő FASEB Journal főszerkesztője. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1341
szavazógép
2009-08-27: Család - x:

Szimmetrikus arcúak előnyben

Az egyenes arcú férfiak elméje ritkábban gyengül meg idősebb korukra. Erre az edinburghi egyetem kutatói jöttek rá, miután több száz nyugdíjas szellemi képességeit vizsgálták meg.
2009-08-27: Család - x:

A fecsketárnics — Puskás Attila

A magyar népi megnevezések igen gazdag tárában riasztó nevek (méregölő tárnics, ördögméze stb.) jelölik a fecsketárnicsot (Gentiana asclepiadea). De kérdezhetnénk azt is: ugyan mi köze a fecskéhez? Nevét a gyors röptű fecskék szárnyához hasonló állású levelei sugallták.