Szegénység, eladósodottság, elhízás

2009. augusztus 27., csütörtök, Család

Német kutatók egyértelmű összefüggést mutattak ki az eladósodottság és az elhízás között. A túlzott mértékben eladósodott németek a Mainzi Egyetem tanulmánya szerint nagyobb valószínűséggel híznak el, mint az átlag. Az még nem egyértelmű, hogy az adósság vezet-e az elhízáshoz, vagy a kövérek eleve hamarabb veszítik el az állásukat, és ezért eladósodnak?

Eva Münster professzor csapatával több mint kilencezer ember adatait elemezte. Az adósságukat törleszteni nem tudók mintegy negyede számít elhízottnak, miközben 2003-ban csupán 11 százalék bizonyult túlsúlyosnak — írja a német Die Welt.

Az összefüggésért a kutatók az egészséges élelmiszerek magas árát, az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek hiányát, valamint elsősorban az adósok pszichikailag és szociálisan megterhelő helyzetét okolják, ez ugyanis „vigaszevéshez" és a testmozgás hiányához vezethet.

Mivel azonban az egyszeri felmérés nem bizonyíthatja az ok-okozati összefüggést, arra is gondolnak a kutatók, hogy talán a túlsúlyosak hamarabb veszítik el munkahelyüket, és így könnyebben eshetnek bele az eladósodás csapdájába. A munkanélküliség ugyanis az eladósodás, illetve fizetőképtelenség leggyakoribb oka.

Münster arra figyelmeztet, hogy a jelen gazdasági válság egészségügyi vonatkozásban is ki fog terjedni a háztartásokra. A teljesen eladósodott német háztartások száma napjainkban 3,5 millió körül lehet.

Az eladósodottság a krónikus betegségek kockázati tényezőire is kihatással lehet, például amennyiben kevesebb szabadidős tevékenységre kerül sor, vagy csökken a társas eseményeken való részvétel. A táplálkozás minőségére is kedvezőtlenül hatnak a tartozások, az energiadús élelmiszerek, például az édességek vagy chipsek többnyire olcsóbbak, mint a csekély energiatartalmúak, a gyümölcsök és zöldségek. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-08-27: Család - x:

A fecsketárnics — Puskás Attila

A magyar népi megnevezések igen gazdag tárában riasztó nevek (méregölő tárnics, ördögméze stb.) jelölik a fecsketárnicsot (Gentiana asclepiadea). De kérdezhetnénk azt is: ugyan mi köze a fecskéhez? Nevét a gyors röptű fecskék szárnyához hasonló állású levelei sugallták.
2009-08-27: Család - x:

Az ember bolond természete

Boltkóros halála
Egy óriás halom ruha és más árucikkek alatt találtak rá otthonában egy idős boltkóros nő holttestére Angliában, de ehhez a házat ki kellett üríteni. Barátja és az aggódó szomszédok hívták ki a rendőrséget, a házkutatás azonban nem járt sikerrel. A rendőrök végül pótkocsis teherautóval tértek vissza, s kiürítve a házat, a második házkutatás során találtak rá a hálószobában a nő tetemére.