Az ötletet Szinyelscsikov akkori kormányzóhelyettes adta: ő foglalkozott a külföldi partnerekkel, s azt mondta, kellene nekik egy vendégház. Szutyjaginnak volt egy ötszáz fős építőipari vállalata, cipőgyártó szövetkezete, sok boltja és fafeldolgozó üzeme, továbbá saját elmondása szerint annyi pénze, mint a pelyva ― ráadásul szorosan együttműködött a helyi vezetéssel. Az építész egyemeletes faházat tervezett, de a tervet folyamatosan ,,javították", lett tárgyalóterem, táncparkett, ökumenikus imaszoba, bankett-terem. És további hatalmas tervek kovácsolódtak: megveszik a környező házakat, helyükre erődöt építenek, folyót vezetnek oda, a ház vendégeit pedig majd hajón viszik a Szolovki-szigetekre, ahol a gulag gyökerei mellett egy ősi kolostor is megtekinthető ― már a vízi buszokat is megvásárolták. Közben meg egyre ,,szépítették" a házat: alig maradt rajta két egyforma ablak, az engedélyezhető egy emelet helyére tíz méter magas, sokemeletes tetőszerkezet került, arra meg egy torony, benne kis szobákkal a visszavonulni kívánó vendégeknek. Külön épült egy négyemeletes bánya, orosz gőzfürdő. Mindez pedig egy ipari terület közepén, gyárak gyűrűjében meredezett...

A világ legmagasabb faépítményeként a kulipintyó bekerült az orosz rekordok könyvébe, a turisták rendre fényképezték ― miközben soha nem rendezték be, nem használták, és csendben rohadt. Két éve került Arhangelszkbe a tűzvédelmi felügyelőség élére egy fiatalember. Az általa kezdeményezett eljárás végén veszélyessége miatt lebontásra ítélték a szélben már erősen kilengő, leginkább az Alfred Hitchcock Pszicho című filmjében szereplő faház jócskán felfújt változatára emlékeztető épületet, amelyet egy angol lap ,,egy japán pagoda, egy galambdúc és egy gonosz mesehős kereszteződésének" nevezett.

Az önkormányzat városfejlesztési osztálya szerint önkényes építkezésről van szó: nem volt jogszerűen Szutyjaginé a telek, nem volt megfelelő építési terv és építési engedély sem. Végül már csak kötelek tartották össze az egészet. Olyannyira, hogy amikor a város 1,7 millió rubeles költséggel lebontatta ― Szutyjagint nem tudták erre rábírni ―, nem lehetett a faanyagból eladni egy szálat sem.

A vállalkozó közben elvált feleségétől. Nincs mit behajtani rajta, mert minden vagyon az asszonynál maradt, aki a négyemeletes bányában ― gőzfürdőben ― lakik. Hogy Szutyjagin is ott van, az úgymond csak véletlen. A kulipintyó tulajdonosa állítja: az volt a baj, hogy amikor a kilencvenes évek közepén bányákkal ajándékozgatta meg a környék magas beosztású személyiségeit, az egyik gőzfürdőt nem a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik helyi vezetője kapta, hanem a kormányzói tisztség akkori várományosa. Ő azóta rég történelem, a belügyért meg előléptették, Moszkvában szolgál, onnan áll bosszút...

Az arhangelszki terület volt főépítésze viszont azt mondta a Komszomolszkaja Pravda lapnak: csoda, hogy a vállalkozó mit építhetett fel a kilencvenes évek zavarosában halászva, kihasználva a hatóságok akkori gyengeségét. Ám a hatalom erkölcstelenül járt el: nem akadályozta meg a jogsértést, ezzel maga is cinkossá vált, de Szutyjagin nyakába varrta az egész kárt, amikor annak elfogyott a pénze, és segítséget kért a befejezéshez vagy a lebontáshoz.