Corvinus Zrt.A komplex rendszerekhez való csatlakozást is támogatja - Ferencz Csaba

2009. szeptember 2., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A magyarországi Corvinus Zrt. a közvetlen vállalkozásösztönzés mellett abban kíván segíteni, hogy a komplexebb rendszerekhez való kapcsolódást is elősegíti — mondta a Felső-háromszéki Vállalkozói Napok keretében tartott konferencián Somogyiné Lesták Ágnes (képünk). A Corvinus Zrt. vezérigazgatója szerint a magyar állam gazdaságfejlesztési támogatásának rendkívül fontos társadalmi vetülete van.

Immár több mint két éve a sikeres Új Kézfogás Közalapítvány helyett a magyar miniszterelnöki hivatal és a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában lévő Corvinus Zrt. látja el azt a feladatot, hogy a határon túli vállalkozásfejlesztést támogassa. Minden egyes forint tehát állami költségvetésből származik, így kizárólag a magyar állam támogatáspolitikáját érvényesíti, ugyanakkor mind a pályázatok kiírása, mind az elbírálás és lebonyolítás a megfelelő államigazgatási rendszer betartását és betartatását feltételezi. A rendszerre vonatkozik az úgynevezett „de minimis" elv is, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden lehívott magyarországi támogatást összesítenek, s egy pályázó nem haladhatja meg a kétszázezer forintos keretet.

A rendszer kölcsönös gazdasági előnyöket szolgál, ugyanakkor a Kárpát-medence vállalkozóinak nyújtott támogatásból nem csupán az illető gazdasági szereplő profitál, hanem az egész közösség. Természetesen, az elbírálásnál egy sor területi és társadalmi preferencia alapján döntenek, az immár több mint kétéves tapasztalat azt mutatja, hogy az erdélyi szórvány kivételével rendkívül sok jó fejlesztési projektre kérnek tá­mogatást. Kiemelt terület a Vajdaság és Kárpátalja, de Erdélyt, illetve Székelyföldet sem hanyagolják el.

A konkrét támogatási projektekről szólva a vezérigazgató sikeresnek nevezte az önrész-finanszírozás támogatását (most azon dolgoznak, hogy ezt a formát előfinanszírozási formájúvá változtassák), valamint a kamat, a fiatal vállalkozók indulásának, a minőségbiztosítási rendszerek bevezetésének támogatását. Újabb, most indított formákra is van igény, ilyen a gazdasági sajtó, illetve az idegenforgalmi tevékenység támogatása, ugyanakkor az elektromos kommunikációs rendszerek bevezetését támogató projekt.

Összességében az elmúlt tíz évben közel ötmilliárd forintnyi vissza nem térítendő forrást biztosítottak a Kárpát-medencei vállalkozóknak, ez — mivel alapvetően ötvenszázalékos önrészt is feltételez egy-egy pályázat — tízmilliárdos fejlesztést jelent. A folyamatban lévő pályázatok elbírálásával további 1—1,5 milliárd forint támogatás érkezik az elcsatolt területekre. A pályáztatás lebonyolításában a Corvinus összesen 31, civil szervezetként működő vállalkozásfejlesztési központtal kötött szerződést, Erdélyben kilenc ilyen működik, és további jelentkezőket várnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-09-02: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Megújuló energia előállítása és hasznosítása (Felső-háromszéki Vállalkozói Napok) - Iochom István

Kézdivásárhelyi Expó — gazdag kínálat és tartalmas kísérőrendezvények
A Felső-háromszéki Vállalkozói Napok keretében nem csak az Expó vonzotta a közönséget, hanem több szakmai konferenciára is sor került.
2009-09-02: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Gasztronómiai turizmus

Bográcsfőző verseny
Az Asimcov vállalkozói szövetség közösen a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátók Szövetségével (SVESZ) és a Kovásznai Művelődési Házzal szeptember 5-én, szombaton a kovásznai városnapok alkalmával bográcsfőző versenyt szervez 11 órától a helyi művelődési ház melletti sétatéren.