A gazdasági válság ellenére töretlen a gyermekvállalási kedv Franciaországban: az Országos Statisztikai hivatal adatai szerint 2008-ban a tengerentúli területekkel együtt több mint 828 000 gyermek született, 1,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és csaknem elérte a rekordévnek számító 2006-os szintet. Akkor az újszülöttek száma közelített a 830 000-hez — tudósít az Info Rádió.
Az egy nőre jutó szülési szám immár meghaladja a két gyermeket, ami a legmagasabbnak számít egész Európában. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy tovább folytatódik a tendencia, és az első gyerek megszületése egyre későbbre tolódik ki. A kismamák 21,4 százaléka 35 évesnél idősebb, az apák életkora pedig még ennél is beszédesebben jelzi a folyamatot: közel egyharmaduk 30 és 34 év közötti, 23 százalékuk pedig a 35 és 39 év közötti korosztályt képviseli. A gyermekek 52 százaléka házasságon kívül született, és ez az arány pontosan tíz százalékkal haladja meg az 1999-es szintet. Látványosan megnőtt a vegyes házasságokban született gyermekek aránya is: tíz év alatt nyolc százalékról közel tizenhárom százalékra emelkedett.
A magas születési arány egyik fő mozgatórugóját Franciaországban a családi adózási rendszer képezi. A személyi jövedelemadót ugyanis a házastársak jövedelmének összevonásával, valamint a gyermekek számának a figyelembevételével számítják ki, és a rendszert azokra a párokra is alkalmazzák, akik csak élettársi kapcsolatban élnek. Bár a nemzetközi összehasonlításokat végző szakértők azt állítják, hogy a francia modell csak a harmadik gyermektől kezdve válik igazán érdekessé — a különböző kedvezmények következtében ugyanis a háromgyermekes családok kétharmada egyáltalán nem fizet adót —, a valóság másként fest. A szülők már az első gyermektől komoly összegeket takaríthatnak meg, az alacsony jövedelmi sávba eső párok, akiknek havi együttes keresete 2000 és 2400 euró körül mozog, gyakorlatilag már a második gyermeknél megszűnnek adót fizetni. A hatást tovább fokozzák a gyermekek után járó különböző, fix összegű állami támogatások, például a családi pótlék, és az is sokat nyom a latban, hogy az egygyermekes édesanyák a mindössze három hónapos fizetett szülési szabadságot követően úgy állhatnak ismét munkába, hogy a gyermekükre vigyázó dada bérének jelentős részét három éven keresztül — vagyis az óvodáskor eléréséig — a társadalombiztosító fizeti.
A családi adózás régóta izgalmas kérdése a közgazdasági irodalomnak. Az öregedő Európában egyre csábítóbbnak tetszenek az egyedülálló francia demográfiai folyamatok, és a szakértők egy része ezt valóban a családi adózás intézményére vezetik vissza. Vannak azonban, akik úgy vélik, az adókedvezmények ösztönzés szempontjából lényegében nem különböznek a közvetlen transzferektől, a francia rendszer pedig nem annyira egyedi, hiszen több karakteres elemét más országokban is megtalálhatjuk. Sokan a magas bevándorlási aránnyal — és a vele hozott nagycsaládos kultúrával — magyarázzák inkább a francia jelenséget, mások szerint azonban ez önmagában nem kielégítő. Az kétségtelen, hogy több adóelméleti szempont is a családi adózás ellen szól. Általában bonyolult, a nők munkaerőpiacra való visszatérését nem ösztönzi, illetve méltányossági szempontból sem ideális. Így aztán a vita bizonyára még sokáig tart majd a családi adózás eredményeiről. (portfolio.hu)
