Benedek Elek-emlékkiállítás Budán

2009. szeptember 5., szombat, Magazin

Benedek Elek születésének 150. és halálának 80. évfordulójára emlékkiállítás nyílt csütörtök este a budai Várnegyed Galériában. Az október 3-ig látható tárlaton fényképek, cikkek, mesék, könyvek idézik fel Benedek Elek életútját.

,,Benedek Elek-év van, amit az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kiemelten fontosnak tart. Január végétől március elejéig a könyvtárban már szerveztünk egy Benedek Elek-kiállítást. Azon az összes könyvét bemutattuk, amit csak lehetett. Az ott kiállított anyagot ide nyilvánvalóan nem lehetett elhozni. Amivel viszont több ez a tárlat, hogy itt el lehet olvasni Benedek Elek parlamenti beszédét, belenézhetünk a Nemzeti iskola című kiadványba, valamint a Cimborába is" — mondta Perjámosi Sándor, az OSZK munkatársa, a kiállítás kurátora.

A tárlattal túl szerettek volna lépni a hagyományos irodalomtörténeti megközelítésen. ,,Meg akartuk mutatni, hogy Benedek Elek nem csak a meseirodalomban tevékenykedett. Árnyalni szeretnénk az ősz, fotelben ülő mesemondó alakját, ő ugyanis nem csak ilyen volt. Harcos publicista, igazságkereső is volt, többször elmondta, ő mindig a gyöngébb oldalára állna, ha a róka a nyulat üldözi, akkor a nyúléra, de ha az a káposztát akarja megenni, akkor a káposztáéra" — mesélte a kurátor, aki szerint Benedek Elek életműve megérne egy hatalmas, több intézmény összefogásával létrehozandó tárlatot.

A kiállításon látható egy székely zeke is, amelyről Perjámosi Sándor elmondta: több szálon is kapcsolódik Benedek Elekhez. ,,Az író Pestre kerülése után nem szívesen hordta már a székely népviseletet. Amikor hosszas önmarcangolás és egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után eldönti, hogy újságírónak áll, elhatározza, hogy nem fogja szégyellni a hagyományos ruhákat, és onnantól saját székely zekéjében jár. Az irodalomtörténeti vonatkozása pedig az, hogy Rákosi Jenő látva ruháját, Zekének nevezte el az írót, aki a későbbiekben felvette azt a több mint félszáz álneve közé" — idézte fel a kurátor.

Bóka László, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója a kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy bár ,,kevés író neve fonódott össze annyira a meseirodalommal, mint Benedek Eleké, az író egyszerre volt bátor publicista és politikus is." Az irodalomtörténész ugyanakkor hozzátette, hogy Benedek Elek politikusként parlamenti felszólalásaiban is gyakran a gyermekirodalom támogatására buzdított. Bóka szerint a 2006 óta folyó kutatások nagy részben feltárták már az író publicisztikai munkásságát, erről szól az Ismeretlen Benedek Elek című könyvsorozat, amelynek harmadik része októberben várható.

A rendezvény A magyar nyelv és a magyar könyv ünnepének — amelyet e hét végén tartanak számos határon túli kiadó részvételével a budai Várban — nyitánya is volt egyben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1341
szavazógép
2009-09-05: Magazin - x:

Velencei filmfesztivál

Filmje a szülőföld allegóriája, és olyan elveszett értékekről mesél, mint a civil felelősségvállalás — mondotta Giuseppe Tornatore, akinek Baaria című szicíliai családeposzával nyílt meg a héten a 66. Velencei Filmfesztivál.
2009-09-05: Magazin - x:

Meggyilkolt filmrendező

Gyilkosság áldozata lett Christian Poveda francia dokumentumfilm-rendező, fotóriporter Salvadorban; holttestét szerdán találták meg autójában, halálát fejlövés okozta.