Édesanyja is ellenzi

2009. szeptember 8., kedd, Magazin

A kísérlet ellen foglalt állás hét végi nyilatkozatában annak a 13 éves holland lánynak az édesanyja, aki egyedül körbe kívánja vitorlázni a Földet. Laura Dekkert két hónapig bírósági tilalom tartja vissza a kísérlettől, miután apja, akinél jelenleg nevelkedik, támogatja terveit.

Az apától és lányától különváltan élő édesanya azonban most a De Volkskrant holland újságnak úgy nyilatkozott, ha rajta múlna, nem engedné a vitorláskalandot. Hozzátette, eddig nem kívánt állást foglalni az ügyben, mert attól félt, teljesen megszakítják vele a kapcsolatot.

Laura Dekker ügyét az iskola vitte bíróság elé a nyáron, miután családja azt kérte, hogy lányukat 2011 szeptemberéig mentsék fel az iskolalátogatási kötelezettség alól. A pszichológiai kockázatokra hivatkozó ítélet szerint a két hónapos tilalom október végi lejártával hamarosan újra megvizsgálják, elég fejlett-e a lány ahhoz, hogy a veszélyes útra vállalkozzék.

Zsenge kora ellenére Laura — aki mellesleg egy hajón él — már tapasztalt vitorlázó, és eltökélte, hogy megdönti egy 17 éves fiú nemrégiben felállított fiatalsági rekordját a Föld körülutazásában. A bírósági döntést követően már bejelentette, hogy nem tesz le tervéről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-09-08: Magazin - x:

A világ egyik legdrágább whiskyje

,,Csapra verik" a világ egyik legdrágább whiskyjét, amelyből egy pohárka 1250 eurót (5300 lej) kóstál. A kilencven éve lepárolt, házasítatlan (vagyis egyféle gabonából készült, single malt) whiskyt október 4-én bontják fel — jelentette be Han van Wees holland italkereskedő. De rögtön hozzátette: persze csak akkor, ha legalább harmincan jelentkeznek a különlegesség megkóstolására.
2009-09-08: Magazin - x:

A francia ,,Pókember”

Alain Robert akcióban
Végre sikerült megmásznia a Kuala Lumpur-i, 88 emelet magas Petronas ikertornyok egyikét a francia ,,Pókembernek", aki korábban már kétszer próbálkozott az épülettel, de mindkétszer őrizetbe vették a célba jutás előtt.