Rejtélyes repülőgép

2009. szeptember 9., szerda, Magazin

Augusztus 24-én reggel hatkor egy kisrepülőgép szállt el a fehéroroszországi Bjeloje Boloto falucska, majd a közeli 48694. számú légvédelmi egység felett, aztán egy híd alatt átrepülve ismeretlen irányba eltűnt.

Az eseményről hétfőn hírt adó Novaja Gazeta orosz lap minszki tudósítója szerint azóta az egész fehérorosz rendőrség a rejtélyes repülőgépet és a pilótáját keresi. Először azokat vették elő, akikről tudták, hogy képesek egy kisrepülőgéppel átrepülni egy híd alatt, de a rendőrségnek be kellett ismernie, hogy az augusztus 24-i tettes nem volt köztük. A nyomravezetőnek már jelentős jutalmat ajánlottak fel, és a mindaddig sikertelen nyomozásba múlt szerdán bekapcsolódtak a nemzetbiztonsági szervek is. A repülőgépnek azonban nyoma sincs, és a kutatás során csupán néhány illegális szeszfőző-berendezést találtak.

,,Márpedig, ha nem találják meg a titokzatos repülőgépet, összeomolhat az utolsó orosz—fehérorosz mítosz is, amelyet szívesen hangoztatnak a minszki vezetők, s amely szerint éppen a fehérorosz légvédelem védi Oroszország légterét" — írta a lap. Előző, némileg hasonló eset 1987-ben történt, amikor az alig húszéves, nyugatnémet Mathias Rust kisrepülőgépével eljutott egészen a moszkvai Vörös térig, és ott leszállt, állítása szerint azért, hogy szimbolikus hidat létrehozva enyhítse a Kelet és Nyugat közötti feszültséget. Rust átjutása az addig áthatolhatatlannak vélt szovjet légvédelmen számos magas rangú katona, köztük Szergej Szokolov akkori védelmi miniszter leváltásához vezetett. Több mai értékelés szerint Mihail Gorbacsov akkori szovjet vezető számára lehetővé tette a vele szemben álló katonák eltávolítását, s ezzel reformjai felgyorsítását, és jelentősen csökkentette a szovjet hadsereg tekintélyét, közelebb hozva ezzel a hidegháború végét. Rusztot egy orosz bíróság számos vádpont alapján négyévi szabadságvesztésre ítélte, de 1988-ban hazatérhetett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-09-09: Magazin - x:

Latzin Sándor (Mementó) — Kisgyörgy Zoltán

Tizenöt esztendeje hunyt el Sepsiszentgyörgyön a sokak által kedvelt sebész főorvos, közéleti személyiség. 1920. február 7-én született Újpesten. Apai nagyszülei a moráviai Nautilscheinból telepedtek át Brassóba 1921-ben. Édesapja Latzin Vilmos Jenő, édesanyja Szadai Jolán volt.
2009-09-09: Magazin - x:

New York négyszázadik születésnapja

Ágyúlövésekkel és történelmi hajóflotta útjával kezdődött kedden New Yorkban a város négyszázadik születésnapját ünneplő egyhetes eseménysorozat. Holland hajósok 1609. szeptember 11-én léptek először az őshonos lenape indiánok által Mannahatának nevezett szigetre.