Michael Frank, a liberális német napilap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója a cikk bevezetőjében felidézi a szeptember 11-re virradó éjszaka történteket, emlékeztetve arra, hogy becslések szerint mintegy 50 000 keletnémet indult útnak Magyarországról a Nyugat felé. Beszámol az előzményekről, így az augusztus 19-i páneurópai piknikről és arról, hogy Magyarország már májusban hozzákezdett a vasfüggöny lebontásához.

A szerző emlékeztet arra, hogy a Németh Miklós vezette magyar kormány augusztus 21-én határozta el a határnyitást. Magyarországon — mint írja — akkor már egyfajta polgári rendkívüli állapot uralkodott, a kormánynak cselekednie kellett, a keletnémet menekültek kiutazásának engedélyezésével kapcsolatos határozata azonban még Bonnban, a szövetségi köztársaság akkori fővárosában is hitetlenkedést és kételyt váltott ki.

Nyugat-Németországban rosszul mérték fel a helyzet rendkívüli érzékenységét — fogalmaz a tudósító. Figyelmeztetések hangzottak el arra vonatkozóan, hogy a Magyarországról történő tömeges menekülés az NDK destabilizálásához és fegyveres összetűzésekhez vezethet. Továbbá azzal kapcsolatban is, hogy mindez veszélyeztetheti a reformer Mihail Gorbacsov vezette Szovjetunióval való enyhülési folyamatot. Elhangzottak olyan megfontolások is, hogy ,,nagynémet", tehát az egyesülést célzó törekvések zavart okozhatnak a szomszédok körében vagy egész Európában.

Ezeknek az aggodalmaknak híre ment Magyarországon, ahol ennek nyomán a mély depresszió és a kétségbeesés napjai következtek. Noha a kormány már meghozta a határnyitásra vonatkozó határozatot, a gyanútlan szabadságkeresők elveszítették a reményt arra vonatkozóan, hogy a magyar kormány kiengedi az NDK-ból érkezetteket. Mindennek ellenére csak rendkívül kevés keletnémet indult haza.

Az újság ezután beszámol az augusztus 25-i, a gymnichi kastélyban lezajlott legendás titkos találkozóról, amelyen Németh miniszterelnök és Horn külügyminiszter személyesen terjesztették elő kollégáiknak, Kohl kancellárnak és Genscher külügyminiszternek a határnyitásra vonatkozó határozatot. A szövetségi kormányt fel kell készíteni az eseményekre — gondolták a tudósító szerint a magyarok.

De hogy milyen mélyen hatott még akkor a világ megosztottsága és a vasfüggöny átláthatatlansága, azt jól jelezte: a bonni kormány vezetői szilárdan hitték, hogy Németh és Horn pénzt, továbbá gazdasági segítséget kér a Magyarországon tartózkodó keletnémetek érzékeny helyzetének javítása fejében. A kiutazásra vonatkozó szűkszavú közlés Bonnban kétkedő csodálkozást váltott ki. Mindezen megdöbbenve fogalmazott ezt követően Németh Miklós miniszterelnök Kohl és Genscher előtt úgy: a magyarok nem hasonlíthatók össze a román zsarnok Nicolae Ceauşescuval, aki állampolgárait pénzért árusította. A szabadság az egyetlen elfogadható megoldás, nem csupán a keletnémetek, hanem a magyar nép számára is — szögezte le Németh. És a kishitű Kohl szemében először ekkor jelentek meg a könnyek, akkor értette meg igazán a budapesti üzenetet — idézi fel a tudósító.

Michael Frank emlékeztet arra is: a magyar kommunista párt — amely végül következetesen megreformálta saját magát — azért tudta megtenni ezt a lépést, mert saját lakossága és különösen az ellenzéki értelmiség — legalábbis erre vonatkozóan — teljes mértékben mögötte állt.