1989. május 2-án a magyar—osztrák határon megkezdődött a műszaki határzár, az ún. vasfüggöny lebontása. Miután Berlin nem korlátozta a szocialista táborba történő utazásokat, több száz Nyugatra vágyó keletnémet szökött át a zöldhatáron Ausztriába, majd onnan Nyugat-Németországba. Sokan az NSZK budapesti, varsói és prágai nagykövetségein kértek menedéket, Budapesten a viszonylag kicsi nyugatnémet követség nem sokáig tudta befogadni őket. A többezresre duzzadt tömeget ezért táborokban helyezték el, az első nagyobb csoportot annak a zugligeti, Szarvas Gábor utcai templomnak a kertjében, amelynek papja Kozma Imre atya volt.

Augusztus 19-én Sopronnál, az osztrák—magyar határon megrendezett páneurópai piknik alkalmával az ideiglenes határnyitást kihasználva több száz keletnémet állampolgár rohant át Ausztriába, hogy onnan a ,,másik" Németországba távozzon. A határőrök sem a szökni akarók megállítására, sem átengedésére nem kaptak utasítást, így nem került sor fegyverhasználatra. A magyar hatóságok azt is engedélyezték, hogy a budapesti nyugatnémet követségen tartózkodók közül több mint százan kiutazhassanak, de az alapkérdés nem oldódott meg, továbbra is több ezer NDK-s állampolgár sorsa maradt még megoldatlan.

Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter 1989. augusztus 25-én a Köln melletti gymnichi kastélyban tárgyalt Helmut Kohl nyugatnémet szövetségi kancellárral és Hans-Dietrich Genscher alkancellár-külügyminiszterrel a kialakult helyzetről, majd a magyar diplomácia irányítója augusztus 31-én Berlinben folytatott a témában megbeszéléseket az NDK vezetőivel. A keletnémet vezetés egy korábbi kétoldalú megállapodásra hivatkozva azt sürgette, hogy Magyarország küldje vissza az NDK-ba a keletnémeteket. A magyar kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adott esetben csak az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi kötelezettségekkel egybecsengő megoldást tud elképzelni, amihez viszont Berlin nem kívánt partner lenni.

Budapesten végül úgy döntöttek, hogy akár egyoldalúan is felfüggesztik az 1969-es magyar—NDK megállapodásra vonatkozó pontjainak hatályát. (Ezek közül az egyik úgy rendelkezett, hogy a felek nem engedik tovább egymás állampolgárait olyan harmadik országba, ahová nincs érvényes úti okmányuk; egy másik pont szerint pedig az érintett országok kiutasítják a másik állampolgárait, ha azok vétenek a fennálló rendelkezések ellen, azaz tiltott határátlépést kísérelnek meg.) Ezzel elhárult a jogi akadály, s az NDK polgárait minden olyan államba kiengedték Magyarországról, amelyek engedélyezték azok be- vagy átutazását.

A magyar kormány döntését Horn Gyula szeptember 10-én este A Hét című televíziós műsorban jelentette be, s az intézkedés 1989. szeptember 11-én nulla órakor lépett hatályba. Horváth István belügyminiszter utasította a határőrség szerveit: ne akadályozzák, hogy a harmadik országba távozni kívánó NDK-beli állampolgárok okmányaikkal elhagyhassák az országot. Három nap alatt 12 000 NDK-állampolgár távozott Ausztrián át az NSZK-ba, november végéig pedig mintegy 60—70 ezer keletnémet hagyta el hazáját Magyarországon keresztül. Az NDK, Csehszlovákia és Románia élesen tiltakozott a döntés miatt, a nyugati sajtó viszont a keleti blokk kezdődő bomlásának jeleként értékelte és üdvözölte azt.

Az 1989. szeptember 10-i magyar döntés elindította a lavinát: nem egészen három héttel később, szeptember 30-án az NDK kormánya már hozzájárult, hogy az NSZK prágai és varsói követségén menedéket kereső négyezer állampolgára vasúton, az NDK területén keresztül Nyugatra távozzon. Két hónap sem kellett hozzá, s november 9-én leomlott a berlini fal, ami mintegy előrevetítette a kelet-európai kommunista rendszerek küszöbön álló összeomlását.