Tény azonban, hogy a szociáldemokrata párt amolyan gyűjtőpártként magába fogadta a polgárság több rétegének képviselőit, s mindezek körül ott élt és létezett egy megerősödött erdélyi magyar társadalom, mely puszta létével is megszabta az erőviszonyok alakulását, és a béketárgyalásra készülő román hatalom nagyobb kompromisszumkészségével együtt nagyban hozzájárult a demokratikus légkör kialakításához.

Nem célunk az eszményítés, de amikor fogódzót kerestünk mai tanügyi gondjaink megoldásához, rá kellett jönnünk, hogy amióta kisebbségi sorba kerültünk, a legtöbbet e pár év alatt sikerült elérnünk, s ezért úgy véljük, sok tekintetben e korszakhoz kellene visszatérni, amikor a román állam és a kisebbségi tanügy viszonyának javítására törekszünk. A kérdéses napilapok — mivel a korábbi színvonalas polgári lapok mind megszűntek — a következők: a Magyar Népi Szövetség központi kolozsvári orgánuma, a Világosság, a szociáldemokraták Erdélye, a kolozsvári Igazság (az RKP tartományi lapja), a magyar írószövetség Utunk című lapja, a brassói MNSZ-lap, a Népi Egység és a bukaresti Romániai Magyar Szó.

Korábbi sorozatunkban, mely az 1945. szeptemberi fejleményeknél szakadt meg, ott tartottunk, hogy a Bolyai Tudományegyetem mellett törvényes elismerést nyert a két erdélyi tankerület, melynek összesen kilenc különálló magyar megyei tanfelügyelőség volt alárendelve.

Nem lehetünk másodrendűek

A Monitorul Oficial (Hivatalos Közlöny) 1945. szeptember 21-i száma ennek megfelelően a két erdélyi tankerület létesítéséről szóló rendeletet teszi közzé. A kolozsvári tankerülethez tartozik Arad, Bihar, Krassó, Kolozs, Hunyad, Máramaros, Naszód, Szatmár, Szilágy, Szörény, Szamos, Temes-Torontál és Torda megye, a brassói központhoz pedig Alsófehér, Brassó, Csík, Fogaras, Maros, Udvarhely, Nagyszeben, Nagyküküllő, Kisküküllő és Háromszék vármegye, valamint a régi királyság területén működő magyar tannyelvű állami és felekezeti iskolák — írja a Világosság szeptember 27-i száma. Hogy településenként mennyi vitára okot adó körülmény lehetett, azt megítélhetjük abból, hogy a nemzetnevelésügyi miniszter, Ştefan Voitec két rendeletben szabályozta, miként osszák el az iskolaépületeket a magyar és román iskolák között, ahol arra szükség volt, egyúttal elrendelte, hogy Dél-Erdélyben a háború alatt bezárt összes magyar iskolát újra meg kell nyitni. (Világosság, szept. 30.)

Október 7-én azt olvassuk ugyanabban a lapban, hogy Csőgör Lajos, a Bolyai rektora a diákok nagygyűlésén olvassa fel a kinevezett tanárok névjegyzékét, hozzátéve, hogy az egyetemnek ,,az erdélyi magyar demokrácia virágává kell lennie". Fontos üzenet, hogy ,,a mi egyetemünk nem lehet másodrendű egyetem", s felsorolja, mely marosvásárhelyi épületeket bocsátottak az odaköltöző orvosi kar rendelkezésére. Az épületelosztás kérdése a visszaköltözött román iskolák miatt még Kolozsváron is kiélezett, a felekezeti gimnáziumok ideiglenesen befogadták a fiú- és leánytanítóképzőt, a gépipari és az almérnöki középiskolákat, de azoknak saját székhelyet kell találni — sürgeti a lap szeptember 15-i száma. Ha a törvényhozásban igen, a mindennapokban az állam még távol volt attól, hogy kielégítően működjék, erre hívja fel a figyelmet Éhező tanítók cím alatt az október 21-i szám, melyből kiderül, hogy Dél-Erdélyben egy éve, Észak-Erdélyben hét hónapja nem kapták meg járandóságukat a tanítók.

Október 27-én újabb elvi jelentőségű kérdést feszeget a lap, mely ma is égető gondunk: Miért van szükség magyar mezőgazdasági főiskolára? cím alatt. A kérdés előtörténetéről megtudjuk, hogy Észak-Erdély visszacsatolása előtt a Központi Tanácsadó Testület megszüntette mint önálló főiskolát, de a magyar egyetem külön karaként elismerte, és dékánjává Kós Károlyt, prodékánjává Török Zoltánt nevezte ki. Egy éven át így is működött az intézmény. Az MNSZ legutóbb magyar műegyetem felállítását kérte, és ennek keretében képzelték el a mezőgazdasági főiskolát is, a javaslatot azonban a kormány, anyagi nehézségeire hivatkozva, elutasította. Mire az MNSZ más javaslattal állt elő: amíg a fenti kérés teljesíthető lesz, átmenetileg hozzanak létre a román tannyelvű mezőgazdasági főiskolán egy magyar tannyelvű tagozatot. A miniszter ezt ,,elvben magáévá tette", de még nem válaszolt rá, holott az idő sürget, a tanév megkezdődött.

A közvélemény megnyugtatása miatt nagy gondja volt a hatalomnak arra, hogy Petru Groza miniszterelnök látogatását a kolozsvári magyar egyetemen külön riportban ecsetelték. (okt. 29.) Még aznap Aurel Potop közoktatásügyi államtitkár Felszeghy Ödön kezéből egy kolozsvári értekezleten átvette a magyar tanügy megoldásra váró kérdéseire vonatkozó írásbeli javaslatokat, amelyekből kiderül, hogy mivel a magyar tanfelügyelőségeket még nem állították fel, a magyar tankerületeknek közvetlenül kell minden egyes iskolával foglalkozniuk. Magyar mezőgazdasági iskolák öt helységben működtek akkor: Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Csíkszeredában, Székelyhídon és Csombordon. (okt. 31.) A november 12-i szám elégtétellel konstatálja, hogy ,,több, mint 300 hallgatója van a Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi orvosi karának", egyúttal ígéret született, hogy a tanítók és tanárok fizetését visszamenőleg is kiutalják. Nagy István író, főszerkesztő közben az Igazságban (nov. 23.) rendkívül kemény hangon ír arról, hogy késik a tanítók fizetésének folyósítása, és hogy a román tanítókat valóságos ,,idegháború" keretében vissza kívánják csempészni a magyar iskolákba a ,,régi úzus szerint". (A béreket végül karácsony táján kezdték folyósítani, a dolog hónapokig elhúzódott.)

Bányai János a geológusképzés szükségességéről cikkezik a Világosságban, és tudtul adja, hogy Székelyföldi Bányakutató Intézet létesült Székelyudvarhelyen (nov. 28.). Rá egy napra a lap hírül adja, hogy Csőgör Lajos memorandumot visz Bukarestbe, melyben többek közt azt kérik, hogy a marosvásárhelyi orvosi kar mellett védőnő-, ápolónő-, bába- és egészségügyi felügyelőképző iskola, valamint egy székelyföldi magyar egészségügyi felügyelőség állíttassék fel, és létesítsenek a szakminisztériumban egy magyar miniszteri tanácsosi állást.

A karácsony előtti tanügyi kérdések részletekbe menő ismertetésével a korszakban uralkodó egyenjogúsító logika működésére kívántunk rávilágítani egy alfejezet erejéig, a továbbiakban főleg az egyetem és az országrészre kiterjesztett kisebbségi oktatási rendszer elvi és gyakorlati kérdéseire fogunk összpontosítani.

Oktatási törvény

E tekintetben mindjárt az MNSZ tanügyi előadója, Nagy Géza lehet segítségünkre, aki felvázolja az országos állapotokat. Kiemelve, hogy megoldatlan még a tanfelügyelőségek helyzete, rátér a fentiekből természetesen adódó feladatra: ,,Kidolgoztunk a nemzetiségi minisztérium egy tervezete alapján egy részletes nemzetiségi oktatási törvényt is, mivel ennek hiánya nagyon érzik. A jelek azt mutatták, hogy a minisztérium el is fogadja, sajnos azonban a jogügyi osztályon kedvezőtlenül véleményezték a tervezetet, és azóta sem ennek, sem pedig más nemzetiségi oktatásügyi törvénynek a kiadásáról tudomásunk szerint nincs szó. Megoldásra vár a dél-erdélyi magyarság számára az anyanyelvű elemi oktatás tényleges megvalósítása, az észak-erdélyi tanítók besorolásán kívül a dél-erdélyi tanítók besorolása, az észak-erdélyi magyar iskolák tárgyi feltételeinek — épületek, felszerelés — megteremtése, s végül a magyar középiskolai tanárok besorolásával kapcsolatban az állami, illetőleg egyházi jogok elismerése (...) 1920 és 1940 között a magyar középiskolai oktatást, amely szakiskolák tekintetében igen szegény volt, szinte száz százalékig a magyar egyházak látták el. A felekezeti tanszemélyzet rendkívül csekély fizetést kapott, s így a megélhetés bizonytalansága, valamint az állami képesítő vizsga (capacitate) megszerzésének reménytelensége következtében igen kevesen választották a tanári pályát. Nagyrészt ugyanez vonatkozik az elemi iskolai oktatásra és a tanítóságra is. Bár ma ugyanannyi állami magyar középiskola működik, mint felekezeti, tulajdonképpen csak az 1940-es tanári és tanítói létszám áll rendelkezésünkre. Ezt a számot csak némiképpen javítja az utolsó öt év alatt végzett fiatal tanárok és tanítók és a nem román állampolgárságú tanerők ugyancsak nem jelentős száma. Ez a helyzet igen hasonlatos az erdélyi románság 1920. utáni helyzetéhez, tehát a kérdés megoldása is hasonló lehet. Kisegítő magyar tanárokat és tanítókat kell alkalmaznunk iskoláinkban (...), ehhez természetesen a közoktatásügyi minisztérium nagy megértésére van szükségünk." Az összefoglaló szerint ez ,,nyári egyetemi féléveken" és tanítói tanfolyamokon oldható meg. ,,A magyar középiskolák száma sem mondható nagynak. Sokakat megtéveszt ugyanis, hogy az egységes gimnáziumi első osztályokat (ezeket azok számára hozták létre, akik nem kívánták folytatni tanulmányaikat középiskolában, tehát öt-hetedik osztályokat jelentettek, a tanköteles életkort ugyanis 16 éves korig tolták ki — szerk.) és az algimnáziumokat is egyesek a középiskolákéihoz számítják, holott ezek ma már a világ minden művelt államában az általános és kötelező népoktatáshoz tartoznak. Az ezeken felül fennmaradó középiskoláink száma kb. hetven, ami azt jelenti, hogy minden 20—25 ezer magyarra esik egy-egy, a szó igazi értelmében vett középiskola. Különösen sajnálatos két igen fontos iskolatípus terén tapasztalható hiány: egyfelől az ipari középiskolák terén, melyekből 1940 előtt egy sem volt, ma is csak öt állami és egy felekezeti működik, másfelől a mezőgazdasági alsó és középfokú iskolák tekintetében, melyek 1940 után szép számmal létesültek Észak-Erdély területén, jelenleg azonban felekezeti téli mezőgazdasági iskoláktól eltekintve alig három-négy maradt meg belőlük a magyar mezőgazdasági oktatás szolgálatában." (dec. 8.)

December 17-én a Világosság hírül adja, hogy beiktatták tisztségébe Szentimrei Jenőt mint magyar művészeti felügyelőt, és hogy nyilatkozata szerint ,,a magyar zenetanári és színészutánpótlás biztosítására a művészetügyi miniszter tíz magyar tanszéket állít fel a román felsőfokú állami zeneiskola magyar tagozataként".

Hasonlóképpen elvi jelentőségű vívmányról számol be a Bukarestből visszatért Bányai László, amikor közli, hogy az ,,ún. nemzeti tárgyakat (földrajz, történelem, alkotmánytan) a magyar iskolákban magyarul" kell tanítani, s hogy a románt a harmadik elemitől vezetik be (dec. 31.). Ezekkel a jó hírekkel ér véget az 1945-ös év.