Gigantikus méretű, csővezetékek lefektetésére alkalmas buldózerre szerelt emelődaruk, kupás markológépek magabiztosan mozognak a porondos parton és a patakmederben, kinn, a pázsiton legalább nyolcvanméternyi hosszúságú acélcső-giliszta, faburkolattal, majd egy külső szigetelőköpennyel ellátva — ennél hosszabb csak a torjai falunapokon a százméteres túrós puliszka, de azt még melegen bekebelezi a falunapozó népség, ezt a csőgilisztát pedig, úgy látom, a rozsda se eszi meg. Már az első telepen felfedezek egy hazai rendszámú betonkeverőt, a cégjelzésre is rárebben a tekintetem, s a két információs jelzésből kiköbözhetem, hogy vélem egy nyelvet beszélő és Kárpát-medencei illetőségű céget jelez a CV 61 PAN meg a Pannon-beton felirat, nem úgy, mint az újabban nálunk is szokásos Beatrix, Eszmeralda meg az ezekhez hasonló leány keresztnevek, amelyekről nem tudhatjuk, hogy a mögöttük lévő lánypalánták honnan jönnek, s azt is csak sejthetjük, hogy merre mennek.

Szóval, az ismeretlenség távolságából is szimpatizálok ezzel a Pannon névvel, meg is állok a munkatelep mellett egy-két magyar szóra, a betonfröccsentést irányító fiatalember készségesen válaszol: sepsiszentgyörgyi székhelyű a cég, a cégtulajdonos magyarhoni magyar, a melósok viszont más céghez tartoznak, nem idevalósiak. Megállok aztán a másik munkapontnál is, ahol mint hatalmas, sárga bogarak mászkálnak az erőgépek. A munkálatokat végző cég brassói, a melósok — a kiskocsik számtábláiról leolvasom — bákóiak, Neamţ megyeiek. A keleti fővezeték patakmedreken átívelő, még az 50-es években nagy propagandaricsajjal lefektetett gázvezeték nyomócsöveit cserélik ki, s ehhez az Uzonka patakán olyan betonerődítményeket építenek, amelyek a következő fél vagy egész száz esztendő áradásos rohamainak is ellenállnak.

A művezetők mindenhol közlékenyek és szívélyesek. A településjelző tábláink magyar szövegét nem az ilyenfélék mázolják le, nem, mert nekik szemmel is láthatóan egyéb a dolguk.

Jó munkát kívánva búcsúzom tőlük.