VálságbanFogyó és kiváró vállalkozások — Ferencz Csaba

2009. szeptember 23., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Termékkiállítás Kézdivásárhelyen — a válság végét várják a vállalkozók

A kereskedelmi kamara elemzése szerint a gazdasági válság jelentős mértékben érintette a háromszéki vállalkozókat. Az első nyolc hónap néhány mutatójának alakulása ugyanakkor követi az országos folyamatokat.

Az év első nyolc hónapjában Háromszéken összesen 921 vállalkozás függesztette fel tevékenységét, ami csaknem ezerszázalékos növekedést jelent a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Mindez az országos növekedésnél valamivel alacsonyabb, és hűen tükrözi azt a folyamatot, amelyet az átalányadó bevezetése jelentett a cégek működtetését illetően. Jelentős azon cégek száma is, amelyeket tulajdonosaik önként töröltek a nyilvántartásból: 357-et töröltek, 178 vállalkozást pedig felszámoltak.

Főként az átalányadó bevezetésének következménye az is, hogy átalakult a működő vállalkozások bejegyzés szerinti szerkezete, vagyis egyre több az egyéni vállalkozás — a regisztrált 9153 vállalkozás nem kevesebb, mint negyven százaléka, vagyis 3650 ilyen engedéllyel rendelkezik —, míg a jogi személyiségű, működő vállalkozások összessége öt és fél ezerre csökkent. Mindez az utóbbi nyolc hónap alatt bejegyzett korlátolt felelősségű társaságok számában is tetten érhető, hiszen a tavalyi hasonló időszakhoz képest augusztusig ötven százalékkal kevesebb, összesen 211 új kft. alakult, miközben az egyéni vállalkozói engedélyek száma több mint ötven százalékkal növekedett.

A kamara elemzése szerint a vállalkozók kivárnak, a beruházások terén a válságkezelő program életbe ültetésére számítanak, a saját befektetések gyakorlatilag leálltak, a cégek költségeiket jegelték. Az exportorientált cégek pedig az európai gazdasági recesszió végét várják. Az export némi fellendülésére utal egyébként, hogy az előzetes adatok szerint májusban a megye kivitele egy százalékkal növekedett a tavaly májushoz képest, miközben az év első négy hónapjában csökkenés volt tapasztalható. A megye gazdaságának felvevőképessége viszont csökkent, hiszen a behozatal, szintén májusban, 28 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A másik fontos állapotmutató, a regisztrált munkanélküliség negyvenszázalékos növekedése tovább árnyalja a megye gazdaságáról kialakítható képet. Július végén ugyanis összesen 8658 bejegyzett munkanélkülit tartottak számon, ami 9,1 százalékos munkanélküliségi arányt jelent, miközben tavaly ugyanebben az időszakban ez 6,5 százalékos volt.

A kamara elemzése szerint a turizmus azon ágazatok közé tartozik, amelyeknél idén jelentős növekedés mutatható ki. A Háromszéken hivatalosan eltöltött vendégéjszakák száma ugyanis csaknem harminc százalékkal nőtt a tavalyhoz viszonyítva. Legfőképp a turisztikai panziók forgalma nőtt, az adatok szerint csaknem hatvan százalékkal, júliusban például a megye panzióiban összesen 1400 turistát szállásoltak el. A szálláshelyek kihasználási hányadosa viszont csökkent a tavalyhoz képest, ami azt is jelzi, hogy egyre többen foglalkoznak vendégfogadással.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-09-23: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Mint egy nyugati gyárban — B. Kovács András

Mintha egy nyugati gyárba tévedne, aki az Ex-for Kft. fafeldolgozó üzemét ma felkeresi. A cég mutatós épületei és a kerítésen kívüli környék közt ég és föld a különbség, a Felsőrákos felé eső ipartelep többi részén ugyanis romokban hevernek a hajdani létesítmények, s az üresen tátongó épületek közt legfeljebb a szocializmus kísértete jár. (No meg a fémtolvajok!) Az enyészetnek ezzel a képével élesebb kontrasztban nem is állhatna, amit a Komporály családnak, üzlettársainak és alkalmazottjainak sikerült másfél évtized alatt a telepen felépíteniük.
2009-09-23: Pénz, piac, vállalkozás - x:

A második részlet felét fizetésre költhetik (IMF-kölcsön) — Ferencz Csaba

Jeffrey Franks, az IMF-küldöttség vezetője — csökkenteni kell a közszféra bérköltségeit
A Nemzetközi Valutaalap tegnap jóváhagyta és ma már akár le is hívható a közel húszmilliárd eurós hitel második részlete. Az összeg fele az állami költségvetést gazdagítja.