Amikor Németh László a harmincas évek közepén tájainkon járt, és impresszióiról Magyarok Romániában címmel számolt be, a székely kisvárosokat Csipkerózsika helyéhez hasonlította, s ezek közül az ,,alvó városkák" közül is Szentgyörgyöt tartotta ― tán nem is alaptalanul ― ,,a legszomorabbik"-nak. Erre következett el azután a népi demokrácia, amit itt és most nem minősítünk.
A városkában éltek ugyan költők (Elekes György, A Szibériában pergő homokszemek zenéje című, mára tejesen elfeledett, de nem érdektelen versesfüzet szerzője, Holló Ernő), éltek írók (Sombori Sándor, Veress Dániel) volt színház, volt egy irodalmi kör is, örökös botrányoktól kísérve, még a rajoni időben egyszer be is tiltották, marosvásárhelyi, kolozsvári, bukaresti írók gyakran fordultak meg találkozókon a városkában, s Sugásfürdőn írta ― megjegyezendő adalék ― Elsők és utolsók című regénytrilógiájának nagyobbik felét Szász János. A helyzet mégis ― legalábbis az irodalmi ,,élet" vonatkozásában ― számottevően a megyésítés, és konkrétabban a Megyei Tükör megjelenése után változott meg. Ennél a lapnál, az újság Dali Sándor szerkesztette fénykorában, napilapoknál szokatlan módon hét költő is dolgozott, a hetvenes évekre kezdtek sűrűbben megjelenni könyveik, megújult Veress Dániel, Sombori Sándor is, könyvekkel jelentkezett a Kovásznán élő Fábián Ernő és Gazda József, (miközben a mi intézményalapító Domokos Gézánk Bukarestben gondozta e szellemiséget), Kézdiről kritikáival Borcsa János jelentkezett, és írni kezdett az akkor még Baróton élő Kisgyörgy Zoltán, megjelent Gazda Klára néprajkutató Esztelneki gyermekjátékok című könyve, kötete jelent meg a tanulmányíró Bíró Bélának, jelentkezett Zágoni Attila humorista. Megszaporodtak az író-olvasó találkozók, megjelentek az induló tehetségek is, Sütő István, Márkus-Barbarossa János, a csodagyerekként induló Veress Gerzson, akinek sorsán épp úgy el lehetne töprengeni, mint a Kézdivásárhelyen vegetáló Boér Gézáén, vagy a hetvenes évek végén idekerülő kiváló próza- és drámaíró Osváth Gábor sorsán. (Tavaly közölte Úrfelmutatás című, kéziratban maradt drámáját hagyatékából a Látó…) És ne feledjük 1968-ban itt közölte első verseit a kézdivásárhelyi maturandus Markó Béla, akit Farkas Árpád mutatott be a Megyei Tükör hasábjain. Tény: valami elindult itt, s ennek ékes bizonyítéka a megyei könyvtár kiadásában nemrég megjelent Háromszéki olvasókönyv, ahogy Dali Sándor megjegyezte, amikor a találkozó témáit terveztük, az itt élő vagy innen elszármazó írók elmúlt negyven esztendőben megjelenő könyveiből már egy kisebb házi könyvtárat is össze lehetne állítani, ha valakinek sikerülne megszereznie a sok, ma már könyvritkaságnak számító kiadványt. Megjelent három antológia is, az első Kapuállító bizonyíthatta a kezdet kezdetén, hogy valami megkezdődött, a második, Czegő Zoltán szerkesztésében a nyolcvanas évek elején már azt mutatta, hogy határozott elképzelésekkel rendelkező írók életművei kezdenek kialakulni, a harmadik, a néhány éve Kisgyörgy Tamás kiadásában megjelenő Özönvíz Dali Sándor előszavával a Tükör egykori hét költője (Czegő Zoltán, Csiki László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Tömöry Péter, Vári Attila és e sorok írója újabb verseivel, Bortnyik György hetvenes évekbeli fotográfiáival) afféle visszatekintőjének is tekinthető, de egyúttal bizonyítja, hogy autonóm, szuverén egyéniségekről van szó. A nyolcvanas évek végén jelentkezett novelláival Kisgyörgy Réka, verseivel a Kézdin élő Fekete Vince és Sántha Attila, kiadta könyveit a művelődéstörténettel és műgyűjtéssel foglalkozó József Álmos, a történész Cserey Zoltán könyveket adott ki Tompa Ernő, Sylvester Lajos, B. Kovács András, Benkő Levente, dr. Szőts Dániel, s remélhetőleg előbb-utóbb a művelődéstörténész Kónya Ádám tanulmányait is könyvben olvashatjuk... Majd a legutóbbi években fiatal költők, írók (Gál Attila, Kudelász Nóbel, Váry O. Péter, Móra Zoltán, Ungvári László Zsolt, Józsa Attila) bizonyítva, hogy ha valami egyszer elkezdődik, nehéz megállítani... Előttük és előttünk az élet, beleírjuk magunkat a jövőbe...
