Dimény Zoltán berecki polgármester ünnepi beszéde
Sopronban vagy fúj a szél, vagy harangoznak — tartja egy régi mondás. Amikor Sopron Polgármesteri Hivatala és a soproni Erdélyi Kör meghívott vendégeiként Dimény Zoltán berecki polgármesterrel arra jártunk, hogy a városi erdő Ojtoz fasorában álló Honvédemlékmű felavatásának 75. évfordulójára szervezett gyönyörű ünnepségen részt vehessünk, az ezt követő napon pedig három, a múlt évben megjelent könyvemet, köztük az Ojtoz völgye a hadak útján címűt a soproniaknak bemutassuk, egyszerre harangoztak, és a szél is fújt. Az ünnepség emelkedettségét dúcolta alá és a megemlékezés hangulatát emelte a százados fák koronája fölé mindkettő.
Dr. Úry Előd, az Erdélyi Kör elnöke szúnyogtámadás elleni kenceficét is hozott arra az alkalomra, ha a szél az estébe hajló ünnepségen eláll, s a szúnyogok vérszívó portyára indulnak. Az apró figyelmességek sokszor a lényeg nagyobb tömbjeit görgetik elő, mint most is ez a szúnyog elleni balzsam, jelzi, hogy a jó soproniak három napig kényeztettek bennünket olyan programkavalkáddal, amely megerősítette azt az érzést, hogy Sopron és Ojtoz, a történelmi Magyarország eme két, egymástól 900 kilométerre található pontja között az egymásra találás és az együvé tartozás gondolatát illetően nincs is távolság, sőt, a kettő kiegészíti, sok szempontból fedi egymást.
Sopron, a Leghűségesebb Város Trianon után népszavazással küzdötte vissza magát Magyarországhoz. Most is a fülünkbe csengenek soproni baráti kalauzunk városnézés közben elhangzott szavai, amint azt a német ajkú polgárt idézte, aki német nyelven bejelentette — magyarul nem tudott —: „magyarok maradtunk". Kőoszlopszerűen kemény magva és tanulsága ez annak a történetnek, hogy a soproniak egységes honmentő akarata diadalmaskodjék, s ekképpen „csak" egy országnyi távolságra kerüljenek attól az Ojtoztól, amellyel nem csak lelkileg, hanem a fizikai-földrajzi válóságban is együvé tartoztak egykoron.
Egyébként ez az együvé tartozás volt a kulcsszava együttlétünknek. Firtl Mátyás országgyűlési képviselő szépen pallérozott megemlékezésében ennek azzal is nyomatékot adott, hogy ünnepi beszédének pántjait és az egybefogó abroncsokat egy, a Háromszékben 2003-ban közölt írásból vette át, miszerint „Sopronból Ojtozba látni". Erre a láttatásra akkor az adott alkalmat, hogy a Soproni Erdélyi Kör abban az évben határozta el, az 1917-es, négy napig tartó hősies harcokban elesett több száz soproni katona emlékére állított Honvédemlékművet, amelyet már 1918-ban barbár módon elpusztítottak, s amelynek mását 1934-ben Sopronban újra felállították, szóval, ekkor döntötték el, hogy a soproni emlékmű kicsinyített mását visszajuttatják Székelyföldre, amelyre rangos és népes soproni részvétellel 2007-ben került sor. Ez az emlékműsors fogalmaztatta akkortájt egyik írásunk élére ezt a címet: Az ojtozi Honvédemlékmű cikcakkos útja Szent István országában.
Sopronban most jó volt újra látni azokat a hölgy- és férfiarcokat, akik jelenlétükkel 2007-ben bennünket Ojtozban megtiszteltek, és jó volt megismerkedni új arcokkal is, Abdai Géza soproni alpolgármesterrel, az ünnepség egyik szervezőjével és szónokával, majd az ezt követő könyvbemutató városi tanácsi eseménnyé emelésével, a Honvédemlékmű mását megalkotó Dabóczy István szobrászművész fiával, Dabóczy Andrással, ifjú Sarkady Sándor egyetemi főkönyvtárossal, Nemcsák Károly színművésszel és Tolcsvay Béla előadóművésszel, akik az Ojtoz sétány műsorát szolgáltatták, és jó volt találkozni a sétányt körülölelő fák sűrűje elé összegyűlt nagyszámú résztvevővel, az erdei könyvstand „üzemeltetőivel", majd a könyvbemutatóra Szombathelyről, Bécsből és Sopronból összesereglők csapatával.
Sopron Trianon után a felvidéki Selmecbányáról idemenekített erdő-, bánya- és kohómérnöki akadémia — ma Nyugat-Magyarországi Egyetem — befogadó szállásadója. Az itteni, dr. Úry Előd vezette Erdélyi Kör több száz tagja egy nyugat-magyaroszági szigetet képez. Az elnök ősei alsócsernátoniak, a család innen származott Besztercére, majd innen telepedett át Sopronba. Megismétlődött tehát az a história, amikor az ország egyik pereméről — gyepűjéről — a másikba áramlottak ugyanahhoz a közösséghez tartozó emberek.
Az erdélyi származású soproniak igen aktívak és összetartók, külön érdekesség, hogy a népszaporulati mutatók is magasabbak a helyi átlagnál, maga a város egy oktatás-, tudomány-, katonatörténeti és építészeti ékszercsoda a műemlék épületek és országos hírű kulturális és tudományos intézmények sorával. Tizenötezer hektárnyi erdejével is modell értékű Európa egésze számára.
Turistaparadicsom.
Sopronban vagy a szél fúj, vagy harangoznak. A városmag köveinek keménységét a hatalmas erdőkoszorú kontrasztja emeli ki, amelyek kövezetén a nyugati Sopron-csodálók cipősarkai kopognak, s a városi zajt tompítják és elnyelik a parkerdők százados faóriásai. Sopron a környezetkímélés, sokféleségében — divatos szóval — a biodiverzitás gyönyörűsége.
Vendéglátóink mesélték, hogy az erdélyiek Sopron környéki vonzódása is a táj és a soproni lélek mágiájára vezethető vissza.
Igen, mert mi is lehetnénk egy kis Helvécia, akárcsak Sopron az Alpok alján — csak ehhez jobban kellene vigyáznunk értékeinkre, lelkünk és környezetünk tisztaságára.
