Emlékműavató az Óriáspince-tetőnA megtalált szülőföld

2007. augusztus 20., hétfő, Közélet

Több ezer ember vonult tegnap délután az Óriáspince-tetőre, hogy részt vegyen a világtalálkozó egyik legfontosabb eseményén, az alkalomra készített emlékmű avatásán. A védnökök nevében szóló Markó Béla Tamásit parafrazálva mondta: azért vagyunk a világon, hogy megkeressük és megtaláljuk a helyet.

A két utolsó kapu között felállított emelvényen Demeter János ötlet- és házigazda nyitotta meg az ünnepi felszólalások sorát. ,,Mi, háromszékiek, bárhol is élünk a világon, ennek a földnek köszönhetően vagyunk egyediek, sajátságosak" — mondta a szónok, aki szerint azért volt szükség egy ilyen találkozó összehívására, hogy az együttlét által megerősödve induljunk el egy új úton, megköttessék egy új szövetség szülőföldünkkel és egymással. Ugyanakkor megköszönte mindazoknak, akik az esemény előkészítésében, az emlékmű tervezésében és kivitelezésében részt vettek, akik támogatták az ötlet megvalósítását.

Markó Béla felidézte a hazát kereső és találó honfoglaló magyarok és Szent István példáját, aki tudott hazát építeni, tartós állami berendezkedést kialakítani. Amit jogi értelemben szét lehetett ugyan verni, de hogy magyarok, székelyek lélekben együvé tartozunk, azt senkinek nem sikerült megbontania — mondta az RMDSZ elnöke, aki az elmúlt napok eseményeire utalva kijelentette: egy ártatlan táblát tettünk fel, és rögtön ellenkezők serege támadt ránk, tagadva azt, amit nem lehet, a tényt, a valóságot, hogy ez a föld, ahol élünk, ez a Székelyföld.

Markó Béla leszögezte: ,,Nem fenyegetni szeretnék, hanem magunkat nyugtatni, hogy ez csak a kezdet, egy jelzés, csak egy szimbólum, de nekünk a jövőben ennél erősebb jelzéseket kell adnunk, erősebb kifejezését az együvé tartozásunknak és a szolidaritásunknak." A nagy háromszéki személyiségeket idézve, akik maguk is helykeresők voltak, Markó kijelentette: a most elvándoroltak is időről időre hazajönnek, s ezt a helyet, amit megtaláltak elődeink, képesek vagyunk és leszünk megtartani.

Cselényi László, a Duna Televízió elnöke kijelentette: nekünk, bármennyire is korszerűtlen, még fáj a trianoni diktátum. Van, mire szerényen büszkék lennünk, például arra, hogy szükségét érezzük annak, hogy itt vidáman együtt legyünk.

Az ünnepélyes megnyitón Kovács Melinda csángó balladát énekelt, Balázs Antal egy-egy emlékkopját adományozott Demeter Jánosnak, Grezsa Istvánnak, Hódmezővásárhely polgármesterének és Cselényi Lászlónak. Az emlékművet Varga Béla kézdiszéki római katolikus főesperes, Dénes Csaba sepsiszéki esperes, Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius és Zelenák József barcasági evangélikus lelkész áldotta meg.

A székely és a magyar himnusz eléneklése után a felvonuló bélafalvi és gelencei hagyományőrző huszárcsapatok énekkel és katonai tiszteladással ,,adták át rendeltetésének" az emlékművet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2007-08-20: Máról holnapra - Farcádi Botond:

A távozás és hazatérés ideje

Annyi biztos, hogy ünnepelni tudunk. Remek hangulatú három napot tudhatunk magunk mögött, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója számos értékes pillanatot tartogatott. A szervezők jelesre vizsgáztak: a hatalmas csinnadratta, zenebona, tömeg, sör, kolbász és óriási hangerő helyett a világtalálkozó meghitt, baráti ünneplést tett lehetővé.
2007-08-20: Közélet - Farkas Réka:

Csökken a megegyezés esélye (Tőkés László Sepsiszentgyörgyön)

Komoly veszélybe sodorják a tárgyalások folytatását az RMDSZ hivatalos nyilatkozatai ― fejtette ki Szilágyi Zsolt, Tőkés László református püspök kampányfőnöke tegnap Sepsiszentgyörgyön.