Bezzeg jó dolga volna az egérnek, ha macska nem volna a világon. De van ám macska, van bizony, a szegény egerecskének éjjel-nappal nincsen nyugta, nincs bizony.
Hej, ha láttátok volna, hogy megijedt az a kicsi egerecske, akiről most mesélek, mikor egyszer, amint futi-futkározott a szobában — topp! —, egyszerre csak valahonnét, valamelyik szögletből elétoppant egy nagy cirmos cica. Jaj, istenem, hová-merre szaladjon szegény egerecske? Nézett erre, nézett arra, hová bújjon, melyik likba? Az ám, sehol se látott likat, de még csak akkorát sem, amelyiken egy hangya befért volna. Mit mondok, hogy nem volt lik? Dehogynem volt. Ott állott a szoba egyik sarkában egy vizeskorsó, azaz dehogy állott, feküdt az a fél oldalán, nosza, uccu neki, hopp! A kis egerecske nagy hirtelen beugrott a korsó száján. Bezzeg, hogy cica asszonyság is nekiszaladt a korsónak, de mindjárt meg is állott, s igen-igen savanyú pofát vágott: szűk volt ám a korsó szája, cica nagysám, aszógája!
— Hiszen megállj — mormogott, dorombolt haragosan cica nagysám —, majd megunod te magad az üres korsóban, kihajt az éhség, s akkor, hamm! — bekaplak; tudom azt az egyet, hogy el nem szalasztlak.
Hát a szegény egerecske mit csinált? Ugyan bizony mit csinált volna egyebet, reszketett, mint a nyárfalevél, s várta, várta, hátha megunja cica nagysám a leskelődést. Hiszen várhatta! Telt-múlt az idő, de cica nagysám nem mozdult a helyéből, be-benézett a korsó száján, aztán a száját kitátotta, hegyes fogát csattogtatta, s mind azt dorombolta:
— Jere ki csak, jere! Lesz akkor haddelhadd!
Huh! Szegény egerecskét, mikor látta cica nagysám száját, még a hideg is kirázta; aztán mikor egy kicsit magához tért, két kicsi lábát összetette, s úgy könyörgött:
— Ó, drága szép cica nagysága, a szegény kis egerecskét ne bántsa! Hiszen annyi egér van a világon rajtam kívül, mért éppen engem akar megvacsorázni? Hallottam nagyságodról, hogy nagyságod jóságos, kegyelmes, a szíve színarany, ugye, igaza van, aki ezt mondta magáról?
Mit gondoltok, mit felelt erre cica nagysága?
Ő bizony ezt felelte:
— Tiszta csupa igazság, amit mondasz, szép öcsém. Nincs kerek a világon több olyan jóságos, több olyan kegyelmes, több olyan aranyszívű macska, mint csekélységem, haj, de jóságból, kegyelmességből, aranyszívűségből nem tölthetem meg a hasacskámat.
Ezt mondotta, igen, szórul szóra ezt mondotta cica nagysága. Hogy azután mi történt, már azt én nem tudom. Itt a mese vége, fiam, fuss el véle!
