Elmaradt a zabolai iskola felújítása

2009. október 2., péntek, Közélet
Ez év elején az Ádám Attila Péter zabolai polgármesterrel készített interjúban hírül adtuk, hogy a Világbank támogatásával teljesen felújítják a község iskolaközpontját, az általános iskola főépületét.

Azóta eltelt a nyár, és a munkálatoknak se híre, se hamva. Megkérdeztük: mi történt, a nyár folyamán miért nem újították fel az iskolát? A polgármester elmondta, bár az iskola felújítására vonatkozó dokumentációt a Világbank kedvezően bírálta el, a tanügyi hatóságok még tavaly decemberben megtartották a versenytárgyalást a kivitelező kiválasztására, és a munkálatokat ez évre be is ütemezték, a tervet mégsem sikerült kivitelezni, mivel a román kormány pénzhiányra hivatkozva nem vállalta a Világbank által megkövetelt állami garanciát. Mindezt Papp László iskolaigazgató is megerősítette, és hozzátette, hogy a terv kivitelezéséről nem mondanak le, a Világbank által támogatott program továbbra is napirenden marad, csak várni kell, amíg a kormány zöld utat ad a beruházásra. Egyébként a polgármester azt is elmondta, hogy a község költségvetésében ott az épület felújítására önrészként elkülönített 400 000 lej. (bodor)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-10-02: Közélet - x:

A köpeci öregotthon lakóit köszöntötték

Az idősek világnapja alkalmából a baróti önkormányzat és az egyházak képviselői köszöntötték a köpeci öregotthon lakóit.
2009-10-02: Közélet - x:

Vízvezetés Csernátonban

Gondot okozott a régi vízhálózat bővítése a nagyközségben. Most Alsócsernátonban folynak a munkálatok, földbe kerül a fővezeték a DN11-es nemzetközi út mellett.