És fordulunk hátra, fordulunk balra-jobbra, tehát mindaddig forgolódunk, amÃg fel nem fedezzük a ,,hallózás" forrását, legtöbb esetben vagy egy nagyothalló bunkófonozó vagy egy gátlástalan tinitelefonálgató személyében.
De van csendesebb, mondhatnám, teljesen süket változata is a dolognak, amikor a „fonozó" neked megy, lábadra hág, oszlopnak, autónak ütközik, mert se nem lát, sem nem hall, hiszen mindkét fülkagylójában sztereofüldugó zenél, amely hatására annyira repes a méla melomán ifjú szÃve, hogy már nem is észleli ezt a nyamvadt földi életet, ahol éppen jár-kel, él, hanem valami éteri magasságokban szabadon lebeg, de azért súlya van, amikor a lábamra csörtet, nekem ütközik...
A minap, akaratomon kÃvül, fültanúja, úgy is mondhatnám: fülhallgatója voltam egy ifjú, szépséges szÅ‘ke tinilány forródrót nélküli szerelmi vallomásának.
Szokásom szerint a sűrű ,,halló-hallózásra" kaptam fel a fejemet, de aztán hallhattam a végeérhetetlennek tűnÅ‘ vallomásokat ékes román nyelven, amely szövegét itt nem kÃvánom annyira nyilvánossá tenni, mint ahogyan azt a tinilány tette, de annyit elárulhatok, hogy szegény Rómeónak volt, mint hallgatnia az ,,erkély" alatt! Maga Shakespeare is megirigyelhette volna a rögtönzött szöveget.
Arról fogalmam sincs, hogy Rómeó milyen szöveggel ,,jött", de sejtem, hogy nem állhatott valami jól a... szénája.
Ezt abból a tényből is kikövetkeztettem könnyedén, ahogy a leányzó többször mondta és ismételgette, ,,Na te pup, te pup, te pup!" Mert ezek a rövidnek tűnő u hangok mintha egy árnyalattal mind hosszabban és hosszabban hangzottak volna, mint ahogyan azt a román ,,csók"-nál illik és helyes ejteni.
Mindez a rövidke szerelmi jelenet egy buszmegállóban történt, amÃg befutott a ,,rombusz", egy eléggé viharvert jármű.
Amikor szállt fel rá a leányzó, még elkaptam az utolsó ,,szép üzenetét": ,,Na, te pup, te púp vagy a hátamon!" Ezzel lecsukta a telefonját, és elrobogott a busszal.
Én más járműre vártam, de aztán jót nevetve, elindultam gyalog...