Szörnyülködik a divatvilág

2009. október 14., szerda, Magazin

Sokkolta a divatszakmát, hogy Lindsay Lohan amerikai színésznő lett az Ungaro francia divatcég tanácsadója. Steve Faerm, a neves New York-i Parsons modelliskola vezetője szerint a kicsapongó életéről hírhedtté vált színésznő alkalmazásával betelt a pohár. Elmondta: némely divatházak mindent megtennének, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben bármilyen módon életben maradjanak. Emanuel Ungaro, az Ungaro-ház feje azért állította Estrella Archs dizájner mellé a fiatal színésznőt, hogy a márkát fiatalosabbá és ,,menőbbé" tegyék. Ungaro azzal is érvelt, hogy Lohan már 13 évesen Ungaro-kabátot hordott.

Wendy Bendoni, a Stylelens online divatlap szerkesztője szerint ezzel a lépéssel nem tett jót magának a divatház. Amikor a cég egy hónappal korábban bejelentette az amerikai színésznővel kötött szerződéskötést, az egész divatszakma megdöbbent, és senki sem értette, mégis mit gondoltak Ungaróék — mondta Bendoni. Az egykor Disney-filmekben feltűnt hollywoodi üdvöske az utóbbi években elsősorban sorozatos ittas vezetéssel, elvonókúráival és kicsapongó, viharos éjszakai életével került az újságokba. 2008-ban két kategóriában is ő kapta a legrosszabb színészi teljesítményért járó Aranymálna-díjat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-10-14: Magazin - x:

Új csodaszer a graffitik eltüntetésére

Német és lengyel kutatóknak sikerült olyan lakkot kifejleszteniük, amely meggátolja, hogy a graffitik beszivárogjanak az épületek falaiba, de ugyanakkor azok szellőzését nem akadályozza.
2009-10-14: Magazin - x:

Római szobrok a Kék barlangban?

Több római kori szobor is heverhet a híres Kék barlang mélyén, Capri szigetén — vélik olasz kutatók víz alatti vizsgálatok alapján, amelyek során ókori műremekek talapzatát fedezték fel.