És Budapestről akkor hova tűnt el az Isten?
A szívünkben rejtőzött? Tétova délkörökben?
Versekben bujkált volna? Költők álmaiban?
Molotov koktélokban? Ahogy a szél suhan,
változtatta alakját? Többé senki sem látta?
Míg harcok dúltak, hol volt? Átment a másvilágra?
A Hádész öblében, Kharón ladikján strázsált,
várva az érkezőket? Hazánk színe-virágát?
Obulust tett a nyelvük alá, hogy vigye Kharón?
Megtérnek új alakban? A bajlátott világon
sem lelhet nyugtot soha, nem nyugodhat a lelkük!
Sírjuk sincs, hogy gyertyát gyújthasson a szerelmük.
Hol volt akkor az Isten, mikor a földre rogytak?
Halhatatlan lelkük szánván az angyaloknak?
És mért tűrte az Isten, hogy szétlőjék a várost?
A kérdés, mint a pelyva. ,,Aludj!" Nem vagyok álmos.
S még van három golyóm. S ha engedi az Isten,
három ellenségem még a halálba segítem.
Hogy szolgáljanak ott, túl. Mint hun vezéreket
leölt ellenfeleik. Nélkülük nem megyek.
De addig is érdekelne, hol rejtőzik az Isten?
Akiben én idáig, pillanatig sem hittem,
de most már tudom, hogy él! Hol rejtőzik vajon?
A görög istenek is süketen és vakon
rejtőztek el Trójában? A harcban részt nem vettek?
Könnyű dolguk volt mindig a bujkáló Isteneknek?
De a mi Istenünk más? Más a keresztyén Isten?
De hol rejtőzik vajon? A szó- és sorsközökben?!
És lehet, nem is tudja, hogy szétlőtték Budapestet.
A Corvin közben szél fúj. Új orosz tankok jönnek.
Nincs hova menekülni. Vállalni kell a harcot,
az utolsó golyóig. Vajon az Isten boldog?
