Kós Károlyhoz igyekszik felnőni — Czompó János

2009. október 28., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A Pro-Invest Kft. megyénk egyik legismertebb tervezőcége. Tulajdonosa Németh Csaba műépítész és Nicolae Moldovan mérnök. Az általuk tervezett épületek szervesen illeszkednek a megyeközpont, valamint más városok és tájegységek képébe. Munkájukról a műépítész cégvezetővel beszélgettünk.

— Mikor alakult a cég, és mivel foglalkozik?

— A Pro-Invest 1994-ben létesült három társtulajdonossal, s miután Máthé Ilona mérnöknő nyugdíjba vonult, ketten maradtunk. A vállalkozás megalakulása óta rengeteg tervet készítettünk a megyében és azon kívül. A skála nagyon széles: lakások, ipari létesítmények, kereskedelmi központok, sportcsarnokok, városrendezési tervek...

— Hogyan valósul meg a műépítész álma?

— Itt az egyik fontos szempont a jó közreműködés az építő-, valamint a befektető cégekkel. Általában a befektető már 99 százalékban tudja, hogy mit akar. A műépítész szakmai tudásának és ügyességének a függvénye, hogy meggyőzze a befektetőt a saját építészeti tervéről és annak jobb megvalósíthatósági lehetőségéről, mint amit a befektető először elképzelt. Emellett sok más szempontnak is meg kell felelnie egy eljövendő épületnek. Egy jó tervhez több idő kell, az az igazi jó terv, amelynek a megalkotása több időt igényel, mint a gyakorlatba ültetése, vagyis a kivitelezése. Sajnos, ez a mostani rohanó időben nemigen történik meg. Ezért azt mondhatom: a tervezésnél figyelembe kell venni, hogy a leendő épület megfeleljen a tervezett célnak, illeszkedjék az építkezési normákhoz és törvényekhez, na meg nem utolsósorban legyen környezetbarát. Vannak negatív példák is, amikor az építő olcsón, saját terve alapján vagy anélkül felhúz egy neki esetleg tetsző, de a környezettől elütő, kirívó épületet, amelynek a tervezését magára adó építész nem vállalná, nem adná a nevét hozzá.

— Mit tesz az építész, hogy az általa tervezett épület környezetbarát, a városképet szépítő legyen?

— Erről nagyon sokat lehetne beszélgetni. Fiatal építész koromban én is úgy képzeltem, hogy az általam tervezett épület olyan legyen, amilyen még nincs a világon. Most már, idősebb és tapasztalt szakemberként azt mondom, hogy az épület elsősorban illeszkedjék a városképbe, esetleg még javítson is azon. De azért nem árt, ha van benne valami új, egyedi, ami a fejlődést is tükrözi, mert azt merem állítani, hogy a modern építészet is óriási léptekkel fejlődött, és mai nap is fejlődik. Az építészet is alkotó művészet, ha jó kezek irányítják. Minél többet tervezek, annál inkább rájövök, hogy még mennyi minden van, amit érdemes elsajátítani ahhoz, hogy valóban remekművet tervezhessek. De manapság sajnos a legnagyobb hangsúly az épület funkciójának van alárendelve, és kevésbé annak, hogy az remekmű legyen. Azért igyekszem mindig a legjobb tudásom szerint elkészíteni a tervrajzokat.

— Az építészetben is vannak tehát újdonságok. Melyeket alkalmazzák a mi tájainkon is?

— Az építkezésben alkalmazott technológia és annak állandó fejlődése száz százalékban befolyásolja a mostanában tervezett és kivitelezett épületek arculatát. Ahogy az egyszerű ember is vágyik a szépre, a jóra, de a hasznos és esetleg takarékos módszerekre is, ugyanúgy mi, építészek sem hagyhatjuk ezt figyelmen kívül. Természetesen, itt jön be a mi kreativitásunk, esetleges művészi meglátásunk, ami, azt gondolom, a mesterségünk sava-borsa. Az építészetben is számtalan új anyag hódított teret, ezeket igyekszünk jól ki- és felhasználni. Ma már például sok lakás nem fafűtéses, hanem földgázzal, esetleg villannyal vagy napelemekkel fűtik. Ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni a tervezésnél.

— Kik azok a nagy építészek, akiket példaképének tekintett, és munkájában igyekezett követni?

— 1977-ben Bukarestben, a Ion Mincu Műegyetemen diplomáztam, és onnan kerültem Sepsiszentgyörgye a megyei tervezőintézetbe. Ebből kifolyólag nem ismertem a háromszéki székely helyi építészeti stílusokat. Fiatal koromban példaképem a nagy francia építész, Charles-Edouard Jeanneret, ismertebb nevén Le Corbusier, az építészet Picassója volt. Miután Sepsiszentgyörgyön letelepedtem, és megismerkedtem a környezettel, az erdélyi polihisztor és zseniális építész, Kós Károly lett a példaképem, akihez igyekszem felnőni. Minden tervemben arra törekszem, hogy valahogyan legyen egyedi, betartván bizonyos arányokat a homlokzat és az ablakok között, ami az épületet szebbé és látványosabbá teszi. Az is szempontom, hogy az általam tervezett épületek ne legyenek kirívóak, vagyis legyenek környezetbarátok, alkalmazkodjanak a már beépített környezethez.

— Melyek a cég jelentősebb munkái?

— A legelső, amit még a megyei tervezőintézetben készítettem, a megyei törvényszék épülete (1977). Már magán tervezőcégként készítettük a Román Kereskedelmi Bank, a Román Fejlesztési Bank, a megyei pénzügyi hivatal, a környezetvédelmi hivatal, a RomTelecom, valamint a csíkszeredai kereskedelmi bank épületét. Ipari épületek: Kovásznán a Pepsi-Cola-gyár, a megyeközponti francia műanyaggyár (Semoflex), a Deico nyomda, az Arix cég irodaháza, Baróton a nagy készruhagyár a város nyugati szélén. Ugyanakkor sportlétesítményeket is terveztem: Kézdivásárhelyen az 1200 férőhelyes sportcsarnokot, a bukaresti Dinamo Klub 1500 férőhelyes sportcsarnokát, valamint a sloboziai sportcsarnokot. Tordán is akarnak egy ilyen sportcsarnokot építeni. Az évek során terveztem szállodát Tusnádfürdőn, Málnásfürdőn, Szovátán, Sugásfürdőn a Görgő Panziót és Bálványoson a Conico Panziót. Kereskedelmi felületeket terveztem: a Plus szupermarketeket Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és kettőt Brassóban. Jelenleg tervezem a kovásznai szívkórház hat épületének felújítását, mely kétmillió eurós beruházás, és a megyei törvényszék új épületét.

— Mint tapasztalt műépítész és tervezőcég-tulajdonos mit tanácsol a fiatal, pályakezdő építészeknek?

— Elsősorban: egyszerre ne vállaljanak fel sok munkát, öt-hat tervet, mert akkor nem tudnak mindenikre megfelelő szakértelemmel és hozzáállással összpontosítani. Inkább koncentráljanak egy, esetleg két tervre. A többit majd meghozza az évek munkája, tapasztalata. De az is nagyon fontos szempont, hogy ne engedjenek az ügyfél akaratának. A műépítész személyiségének, szaktekintélyének kell rányomnia bélyegét a leendő épület arculatára.

— Milyen új irányzatok léteznek Romániá­ban és az Európai Unióban az építészetben?

— A legújabb irányzat az energiatakarékosság. Így az ökoépítkezések jelentik a legújabb trendet. Ez azt jelenti, hogy az épületeket nulla energiafogyasztásra tervezik.

— 2008 őszén Romániát is elérte a gazdasági világválság. Ebben a helyzetben lehet-e fejlődésről beszélni, már ami a tervezést illeti?

— Filozófiai szempontból leginkább válság esetén lehet fejlődni, tanulni a mások kárán. Ugyanis akinek anyagi erőforrása van, olcsón megveheti a fél várost, amit később jobb áron eladhat... Egyébként cégünk nem érezte meg a válságot, mivel azóta több munkánk van, mint azelőtt. Igaz, volt egy-két eset, hogy nem fizettek. A baráti körünkben levő vállalkozók, akik az építkezések területén dolgoznak, nem észleltek olyan fokú csökkenést, mint a kereskedelemben vagy a szolgáltatásokban. Bukarestben, Brassóban, ahol érdeklődtem, a tervezés valóban megcsappant, de ott nagyon sok a tervező, itt, Sepsiszentgyörgyön csak páran vagyunk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-10-28: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Mérsékelt növekedés, csökkenő nyereség (Cégek rangsorolása) — Ferencz Csaba

Díjazták a sikeres vállalkozókat — csökkenő jövedelmek
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara legjelentősebb rendezvényére idén a Park vendéglőben került sor a múlt hét végén. A cégek toplistája még a válság előtti állapotokat rögzíti, hiszen a 2008-as mérleg adatai szerint rangsorolták a vállalkozásokat.
2009-10-28: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Európai védettség hagyományos termékeknek (Hírbörze)

Több mint egy tucat termék védettségét szeretné megszerezni a Hagyományos és Környezetbarát Termékek Országos Irodája Brüsszeltől.