A nyugati világtól hamar átvettük a teljesítményorientáltságot, az üzlet- és pénzközpontú szemléletet — bár tartalmilag nem tudtuk megvalósítani —, de hibáikból nem tanultunk. Így a kultúra mifelénk a mostohagyermek sorsára jutott, hiszen ,,nem hoz pénzt", ,,ebből nem lehet megélni".
Ez az álláspont sokáig tartotta magát, hiszen még egy harmadosztályú futballistáért — a félreértés elkerülése végett: nem a sportot értékelem le — már komoly összegeket adtak, az evő-ivó fesztiváloknak még mindig népes volt a közönsége. Egy koncert, egy tárlat, egy színmű előadása ellenben csak sok kilincselés árán láthatott napvilágot, hiszen erre a ,,vevők" csak az elszegényedett értelmiségiek voltak. Míg a kultúra egy szűk körben tengette életét, addig a szubkultúra napról napra izmosodott.
Nem menekült ettől a szemlélettől népi kultúránk sem, hiszen az sem értékelte, aki megteremtette, és így potom áron elvándoroltak tulipános ládáink, varrottasaink, romba dőltek malmaink, gépeink, váraink...
Aztán egy szép napon kezdett emelkedni a kultúra árfolyama: élelmes üzletemberek összeszedték még megmaradt régiségeinket, és jó pénzért továbbadták, a határokon túl kitüntetésekkel értékelték művészeinket, megfizették munkájukat. Lassan kiderült, hogy egy magát valamirevalónak tartó falunak, városnak jó, ha van saját viselete, ünnepi szokásrendje, elhalálozott — ne adj’ isten, még élő is — népművésze, művésze, gondolkodója, hiszen ez a legkelendőbb árucikk egy uniós világban. A dolgok odáig fajultak, hogy már nem csak az elszármazott, hanem az itthon maradt értékteremtőket is kezdi megismerni a közösség.
Így lassan értékké alakul az a gerenda vagy dagasztóteknő is, amit Pista bácsi készít, sőt, még az a töltött káposzta is, ami a Mári néni fazakában gőzölög, mert ez csak mifelénk készül így.
A külföldi turista így átnemesül kultúrturistává, és miután ivott eredeti szilvapálinkánkból, köményesünkből, evett töltött káposztánkból, vásárolt szőttesünkből, megnézte kopjafáinkat, elviszi jó hírünket a nagyvilágba.
A testvértelepülésekkel kiépült kapcsolatok, falunapok, régiós és vallási világtalálkozók kezdték elhitetni a köztudattal, hogy a kultúra érték, közösségi erőforrás.
Szerencsénkre, Szeben kultúrfővárossá való előléptetése a kultúra sokszínűségét népszerűsíti, s így a román és szász hagyományok mellett helyet kap a miénk is.
Azok, akik eddig éltették a ,,lángot", most megkönnyebbülten felsóhajthatnak, mint a viccben Kolumbusz partraszállásakor az első bennszülött: ,,Nohát, akkor fel vagyunk fedezve!"...
