Ilyenkor, november elején, amikor az utolsó aranyló levelek hullnak a lábaink elé, amikor köd fészkel az ágak között, vagy épp pehely-pillangók játszadoznak az arcunk előtt, ilyenkor indulnak el végtelennek tűnő gyászos sorok fehér, sárga, lila krizantémcsokrokkal, mécsesekkel és gyertyákkal a kezükben, szívükben pedig milliónyi emlékkel telten a temetők sírhantjai felé.
Mindannyian elindulunk, mert mindnyájunknak vannak eltávozottaink, halott szüleink, testvéreink, élettársaink, jó barátaink, gyerekeink vagy unokáink, akik, ha nem is az esztendő minden napján, de e napon különösen ,,halk hangosan" szólnak hozzánk, hívnak és várnak bennünket.
Ilyenkor egy megfordított (film)képsor, amolyan, a múlt végtelenje felé haladó időutazás-képzelet is elindul bennem, és egy olyan érzés kerít hatalmába, mintha mozdulatlanul ülnék egy biztosnak, biztonságosnak látszó ponton, az Élet és a Halál felezővonalánál, a Világ és a Temető határküszöbén.
És innen, e pontról van alkalmam, adott az az abszurdnak tűnő lehetőségem, hogy végignézhetem, átvehetem üzenetüket, fogadhatom köszönésüket, és visszaköszönhetek mindazon végtelen sorokban előttem elvonulóknak, akik a kezdetektől mostanig már átlépték azt a bizonyos küszöböt, amelyen most ülök.
Így vonulnak el lelki szemeim előtt és jönnek be életembe, otthonomba nemcsak azok, akik a családomhoz, felmenőimhez, szeretteimhez, ismerőseim köréhez tartoztak, hanem mindazok a régmúlt idők nagy gondolkodó szellemei, hősei, mártírjai, a jóért, az igazért, a szabadságért vérüket áldozó vagy rőzsemáglyalángon megégetett ismeretlen ismerőseim is, akik átadták nekem szellemi örökségüket, akiknek köszönhetően vagyok, aki vagyok még itt, ezen a küszöbön.
Végtelen sorok, végeérhetetlen emlékek, sorsok sokasága. Oda is, vissza is.
Mert nemcsak azok fogjuk, vesszük és visszük az üzeneteket, az Üzenetet, akik virággal a kezünkben a temetők kapui felé haladunk, hanem mindazok is, akik már ,,ott" vannak. Üzennek nekünk láthatatlan, de nagyon is érezhető!, szellemi hullámhosszokon. Üzennek a Temetőkön át, e nagy-nagy lélekbankon, lélekcsatornán át.
Üzenik a végtelen sorokban előttünk elmenők a végtelen sorokban elmenőknek, hogy a küzdelmeink, harcaink, véráldozataink nem hiábavalóak. Azok a magvetések, amelyek tízszer annyit, százszor annyit, ezerannyit hoznak majd a majdani aratónak. És hogy a szeretet magját kell elvetni, amely az év minden évszakában, minden napján vethető.
Halottak napján is, végtelen sorokban…
