Szokás, hogy egy-két hónappal tanévkezdés után összehívják az iskolai szülői bizottságot, vagyis az osztályokat képviselő szülőket, hogy az iskola vezetősége beszámoljon az előző tanév történéseiről, ismertesse az újdonságokat, és lehetőséget teremtsen a szülőknek, hogy az oktatással, a szabadidős tevékenységekkel és általában az intézmény jelenével és jövőjével kapcsolatban elmondják észrevételeiket, javaslataikat. Szóban forgó szülőbizottsági találkozón, ahol az elemi osztályok tanítói, illetve az V—XII. osztályos osztályfőnökök és az igazgatóság is jelen volt, az iskola mellett működő alapítvány elnöke beszámolt a befolyó összegek felhasználásáról, és tájékoztatta a jelenlévőket arról a pályáztatási rendszerről, ami által a különleges teljesítményű diákokat segítik a versenyeken való részvételben, díjazzák őket, támogatják az osztályközösségek iskolán kívüli tevékenységeit, a kirándulásokat, az erdei iskolát, a testvériskolai kapcsolatokat, évfordulós rendezvényeket és egyebeket. Az alapítvány pénzalapjának átlagban felét a szülői befizetés jelenti, ezt minden tanév elején egységesen határozza meg az alapítvány kuratóriuma, a többit szponzoroktól, illetve pályázatok révén gyűjti össze. A város lakosságának, polgárának templom- és iskolaépítő múltjához nem illő magatartás akkor nyilvánult meg, amikor egy szülő szóvá tette, hogy gyermekének osztálya nem kap vissza elegendőt abból a pénzösszegből, amit a szülők befizetnek. És ekkor elszabadult a pokol.
Ennyire önzőek vagyunk? Csak akkor adunk, ha kapunk, de most, rögtön? Nem számít az, hogy előbb-utóbb visszatérül a befektetett támogatás az iskola hírnevében, kapcsolatrendszerében, az ott tanuló diákok önmegbecsülésében, ha azt látják, hogy ők és szüleik is áldoztak azért, hogy városuknak, szűkebb és tágabb pátriájuknak szellemi műhelyévé válik egy iskola, egy tanári és diákközösség? Igaz, hogy ettől még messze állunk, de ha soha nem teszünk érte semmit, akkor ne is várjuk el, hogy visszatérjenek azok az idők, amikor a város polgárai úgy érezték, ez a hely az övék, létesítményei az ő munkájuknak az eredménye. Jaj, hogy a jelenkori gazdasági válság így meg úgy? Eleink sem a sokból adtak, hanem mindig a szívükből. Nagy dolgok csak így születtek akkor is.
