Ideális hely ez, a csendnek csendje honol itt, a helynevek is beszédesek, Remete, Szentkert, Szenthomlok a neve a szemközti hegynek, amely a mellét és homlokát, mintegy védő pajzsként a Szentkertnek, a Remete pusztájának tartja. Mindenik név ősi településre, lakott helyre utal. Vannak is kápolna- és épületrom-maradványok, s a helyi hagyomány, történészek kutatásai is őrzik ennek az egykori Felsőcsernáton fölötti falunak az emlékét.

Keleten a Remete pataka szalad végig a fennsík határán, afölött Ikavárának keskeny szalaghegye zárja le a látóhatárt, Nyugaton a már említett Szenthomlok hegye, amelyről a Bodok-tetőre is eljuthat az, akinek nem roggyant meg még a ,,horgasina", délen, a fennsík alját mélyen bemetszve zakatol Csernáton patakának a fő ága, a Nagypatak. Valószínű, azért zúgolódik, s hányja mérgében a habot, mert abból a huszon- és egynéhány vízimalomból, amelynek garatjaira nemcsak a két Csernáton hatalmas határának gabonáját öntötték fel, hanem Mezőföld termésének egy részét is itt őrölték-darálták lisztté, kásává, s e malmok közül, ha a csernátoni tájmúzeum két kőpados malmától eltekintünk, egy sem maradt meg, bár mutatóban. Pedig micsoda attrakció lenne a turisták, az Ikavára alatt táborozók sokasága számára, ha élőben is látnának egy vízimalmot duruzsolni.

A Remete platója olyan hatalmas, hogy ha Kányádi Sándor erre járna, lemondana arról a tervről, hogy Székelyföld leendő nemzetközi repülőtere a Hargita nyugati lábánál, a Cekend-fennsíkon legyen.

Komolyra fordítva a szót: falumbeli erdőlő embertől tudtam meg, hogy a modern épület Moldován Csaba agrárvállalkozóé. Figyeltem az arcát, átsuhan-e rajta az irigység árnyéka. Nem, inkább örömmel mondta, hogy akinek pénze van, inkább építsen ilyen házakat.

Magam is ezen a véleményen vagyok. Persze, féltem is egy picit ezt a környezetet, nehogy nekibolonduljanak az emberek, és a Remetét felaprózva, kiparcellázva a városi egymás hegyén-hátán építkezést telepítsék ki ide. Itt éppen a tágasság, a levegősség, a csendesség, a magányosság — a Remetéről beszélünk — a vonzó, ez a több, mint szép, a természet gyönyörűségéhez, a hegykoszorúhoz illő.

Aznap bejártam a Nagypatak Jeges árokra és Villáncsira szakadó két ágáig a több kilométeres partszakaszt. Megejtően szép. És olyan a mederalakulat, hogy hemzsegnie kellene a pisztrángnak benne. Egyetlen kapásom nem volt. Természetes csalit keresve — a ,,kőszú" lárváját — bele-belemarkoltam a víz csendesebb langóiba. Hemzsegett a markom az oldalazó rákoktól, egyéb haltápláléktól.

Vétek egy ilyen vízmennyiséget és ilyen halélőhelyet kihasználatlanul hagyni.

Bölöni Dávid csernátoni polgármester ígért is valami pénzt telepítésre. Lengyel József haltenyésztő ivadékot biztosítana. Én nem tudom, Moldován Csabának mi a szándéka ezzel a remetei ,,bennvalóval", a szép épülettel, de ha módja lenne rá, mivel ezt az értéket őrizni, védeni kell, az az ember, akit erre a célra alkalmaz, a pisztrángos patakra is rá-ránézhetne.

Csak úgy mellékesen, de nyomatékkal mondom: a feljegyzések szerint a csernátoniak halászattal is foglalkoztak valaha. Természetesen, tudom, hogy nem a pisztrángféléket halászták — csak. Az alsócsernátoni templomdombot hatalmas vizesárok ölelte körbe, amely, valószínű, a két falu között lévő Lovaskert néven ismert rétet is elöntötte.

Eleink a maguk javára alakították a természeti adottságokat.

Manapság sok szó esik az újgazdagokról. Negatív értelemben is. Szokjunk vissza ahhoz, hogy aki tisztességgel és becsülettel, munkával szerez vagyont és gyarapodik, azt nem irigyelni, hanem utánozni, követni kell.

Én gratulálok Remetefalva első lakójának.