Borbáth Sándor már a hetvenes években kisiparosként dolgozott, az átütő sikerre évtizedeket kellett várnia, ám ma már szépen virágzó vállalkozással büszkélkedhet.
Az első esztendőkben dísztárgyakat faragott az Erdélybe látogató magyarországiak számára, majd visszatért szakmájához, és bútorkészítésre adta fejét, ma pedig nincs olyan fából készült háztartási eszköz, amit ne tudna szállítani. A piacon való megmaradás zálogát is abban látja, hogy nem szabad semmilyen megrendelést elutasítani, ha azt kérik, a kutyaólat is igényesen kell elkészíteni. Az ötvenhét esztendős vargyasi vállalkozó hét alkalmazottnak ad kenyeret, de még legalább öt megfelelő szaktudású vagy kitartóan tanulni akaró emberre lenne szüksége. Alig bírnak eleget tenni a megrendeléseknek.
Magániparosként, vállalkozóként
A hadseregből való szabadulást követően a baróti Haladás Szövetkezetnél helyezkedett el. Azt vallja, hogy bár Sepsiszentgyörgyön a szakközépiskolában faipari szakon végzett, a fával való bánásmódot, a bútorkészítés alapjait és a szakmai alázatot a szövetkezetnél tanulta meg. Ebben sokat köszönhet a tudásukat megosztó munkatársainak — ismeri el. Öt esztendő után, 1978-ban magánipari engedélyt váltott ki, s édesapjával közösen kis faragóműhelyt hozott létre. Ez akkoriban nem volt megszokott, de a „magánoskodás" miatt nem érte hivatali inzultus. Jobban keresett, mint addig, alig esztendőre új személygépkocsit vásárolhatott, de jövedelme átlagosan csak a tisztes megélhetéshez volt elég. Húsz esztendeig a kisiparosság biztosította az időközben három gyermekkel bővült család betevőjét.
Borbáth Sándor életében és vállalkozásában a nagy változás 1999-ben következett be, amikor a könyvelőként dolgozó felesége unszolására kft.-t hozott létre, megvásárolta a vargyasi termelőszövetkezet mellékgazdaságának műhelyét, embereket alkalmazott, s faragott bútor készítésére adta a fejét. Döntése nem bizonyult a legszerencsésebbnek, hiszen hamar kiderült, hogy annyi megrendelés nem lesz, amiből hat-hét embernek elfoglaltságot biztosíthat. Mivel elbocsátani egyetlen munkatársát sem akarta, úgy döntött, „előremenekül": 2000-ben tevékenységét kiterjesztve körfűrészt vásárolt, szárítót szerelt fel, és fakitermelő egységet hozott létre. Ez sem hozta el az áhított sikert — egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott kellő figyelmet fordítani rá, ezért csak vékonyka volt a haszna —, ám legalább biztosította a jó minőségű alapanyagot.
Elégedetté tenni a megrendelőt Két év múlva egy barátja hívta fel telefonon, s kérdezte meg, nem vállalná-e el egy predeáli ház erkélye külső burkolatának és lépcsőkarzatának elkészítését. Természetesen igent mondott, s ezzel a rövid beleegyező szóval a jövőjét is meghatározta. Ma jóformán minden terméküket a brassói üdülőtelep és a tengerparti vendégházak tulajdonosai vásárolják meg. A fellendülés titkát az igényesen elvégzett munkában, a megrendelő ízlésének elfogadásában, a határidők betartásában és az árak mértékletességében látja. „Az első munkáim olyan helyre kerültek, ahol szem előtt voltak, így önmagukat reklámozták, telefonszámomat egymásnak adták az átlagosnál jobban kereső, az igényesebb és drágább darabokat maguknak megengedők. Én pedig semmit sem utasítottam vissza, legyártottunk s felszereltünk mindent, amit egy házban fából el lehet készíteni: konyha- és szobabútort, hozzá való széket és asztalt, kazettás mennyezetet, hálószobabútort, sarokbútort, fotelt és falburkolatot is. Nem mondtam soha, hogy nem tetszik, nem vállalom, vagy hogy méltóságomon aluli ennek vagy annak legyártása. Ezt a sokszínűséget értékelték a kuncsaftok is, hiszen így nem kellett más-más mesteremberhez fordulniuk, nekem is jól jött, mert mindent rendesen megfizettek. Ma Predeáltól a tengerpartig nagyon sok helyen az én modernebb, de motívumaiban székely munkáim díszítik a szobákat, falakat, mennyezeteket, teraszokat" — mondja Borbáth Sándor.
Sok törődéssel jár Jó jövedelmet hoz a műhely, de sok törődést, lótás-futást is kíván. Naponta legalább egyszer meg kell járnia a Vargyas—Predeál utat, részletesen meg kell beszélni, hogy mit kíván a megrendelő, majd bankot, papírokat intézni, beszállítókkal tárgyalni. Még szerencse, hogy a könyvelőként dolgozó feleség rendezi és előkészíti az aktákat. Ez így megy napról napra, reggel hattól este nyolcig-kilencig, néha szombaton is. Borbáth Sándor azt mondja, legalább tíz esztendeje nem volt szabadságon, de alig ejti ki a szavakat, vissza is szívja, kijavítja magát: idén három napot Magyarországon töltöttek...
Csábít a műhely Megrendelő van bőven, de akad-e, aki elvégezze? — tesszük fel a kérdést. Általában hat-hét régi, kipróbált alkalmazott dolgozik a műhelyekben, de még néhány jó kezű és jó fejű, szorgos ember elkelne. Nehéz megtalálni a megfelelő személyeket, mert ritka, hogy két egyforma darab készüljön, a gyors váltáshoz pedig csak kevesen tudnak alkalmazkodni. Van kivétel is, de a cég gerincét még mindig azok alkotják, akiket a kétezres évek elején az elsők közt vett fel. „Olyan is akad, aki tizenhat évesen került ide, s ma már meglett családos ember" — mondja némileg büszkén a gazda. Azt sem takargatja, hogy nála az alapfizetés sem kicsi, sőt, aki vállalja a túlórázást, jelentős összeget vihet haza. „A jó fizetés és a munkahely biztonsága két fiam számára is csábító. A nagyobbik, bár közgazdasági egyetemet végzett, Sepsiszentgyörgy helyett a műhelyt választotta, s a nemrég érettségizett is egyre többször áll munkába. Mind azt mondják, ebben látják a jövőjüket, ebből akarnak megélni."
