Az utóbbi időben ismét úgy tűnik, hogy a kanadai—román vegyes vállalat bányászati tervei a megvalósulás irányába fordulnak. A Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) tervezett bányaberuházása erőre kapott, a vállalkozás jelentős sajtókampányba kezdett a ciánalapú aranybányászat népszerűsítésére, legutóbb Traian Băsescu is állásfoglalásszerűségre kényszerült az aranybányászat sorsát illetően, és a rá jellemző módon meg is találta a kibúvót egy esetleges köztes megoldás felé: francia szakértők véleményét várja az ügyben.

Mielőtt azonban a részletekbe belemennénk, seperjünk saját házunk előtt. Több olvasónk megjegyzést tett ugyanis azzal kapcsolatosan, hogy az RMGC lapunkban is hirdeti: Tudják-e, hogy a verespataki projekt során a befektető vállalat rehabilitálja a környezeti változásokat már a bányakitermelés során, nemcsak ennek befejeztével? stb.

Mi is piacról élünk

A Háromszék reklámpolitikájának ügyében a helyzet az, hogy mi is piacról élünk. A lap fenntartásában jelentős szerepe van a reklámnak, amely a gazdasági recesszió függvényében és a konkurencia növekedésének arányában egyre gyakrabban közeledik a kritikus ponthoz, amikor már a lapot gazdaságilag nem tudjuk fenntartani. Közismert, hogy a mi lapunk néhány hét múlva immár húsz éve (1989. december 23.) független sajtóorgánumként határozta meg önmagát. Ez magyarán azt jelenti, hogy nem vagyunk gazdasági függő viszonyban semmilyen politikai-hatalmi ágazattal. Ennek fontos és számottevő hozadéka, hogy a lap „szájtartását" nem kell konjunkturális tényezőkhöz igazítanunk. A függetlenségnek viszont „ára" is van, amint ismeretes, az általános gazdasági recesszió mellett székházgondjaink is vannak, és az erre alkalmas vagy éppen erre hivatott társadalmi fórumok sem halmoznak el ilyen-olyan támogatás formájában nyújtott, pályázatokon nyert összegekkel, sem reklámpénzekkel.

A lap gazdasági vezetésének meg kell találnia tehát az egyensúlyt a lap előállítási költségei és a megvalósított bevétel között. Másképp önmagunkat számolnók fel. Jövedelmi forrásaink a lap értékesítése és a reklámtevékenység. Ennek a következménye, hogy a lap fennmaradásának érdekében nem mondhatunk le olyan jövedelemforrásokról, amelyek hiánya az újság megjelenését veszélyeztetné.

Így jutunk el a Roşia Montana Gold Corporation lapunkban megjelent reklámhirdetéséig.

Némi nyegleséggel védekezhetnénk úgy is a szórványosan jelentkező elmarasztalással szemben, hogy — különösen választások idején — az egymásnak ellentmondó, egymást lejárató politikai csoportosulások képviselői is hirdetnek a lapban, de az újság ennek ellensúlyozásaként nem árul zsákbamacskát, egyértelműen állást foglal az általa helyesnek vagy járhatónak vélt út kiválasztása mellett. Ezt nevezik véleményalakító újságírásnak. Erre köteleznek etikai-erkölcsi szempontok is, meg kell adnunk az esélyt arra, hogy az egymással ütközésbe kerülő vélemények is helyet kapjanak.

És még valami: azt is mondhatnók, hogy egy településen belül, különösen Erdélyben, akár egy időben is több templomban harangoznak. Ez általában nem zavarja a hívőket vagy éppenséggel az istentagadókat, ki-ki tudja, hogy melyik felekezethez és melyik gyülekezethez tartozik, és melyik templomkapu kilincsére tegye rá a kezét.

Ha tehát a kanadai—román vegyes vállalat lapunkban hirdet, csupán azt jelenti, hogy a bányavállalat is elmondja a magáét. Más is elmondhatja, mi is megfogalmazhatjuk — mint ahogyan meg is tesszük — a magunk álláspontját.

Traian Băsescu kecskéje és a káposzta

„Nem akarom azt mondani — fejtegette Traian Băsescu egy értelmiségi találkozón nemrég —, hogy nem lehet aranyat kitermelni, mert a románok nyolcvan százaléka ellenzi a tervet, de azoknak a csapdájába sem akarok besétálni, akik azt vallják, hogy gazdasági válság idején felszínre kell hozni az ott rejlő ezüstöt és aranyat." A jelenlegi és újabb államfőségre pályázó politikus azt szeretné, ha „a kecske is jóllakna, s a káposzta is megmaradna". A tét nem kicsi és nem is kevés, a Verespatak környékén levő hegyek 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt ígérnek.

Verespatakon kétezer éve folyik aranybányászat, a kanadai cég által tervezett bánya Európa legnagyobb külszíni aranybányája lenne. A kanadai cég részesedése nyolcvanszázalékos, az érdekelt román bányatársaság (a dévai Minvest) húszszázalékos résszel rendelkezik.

Az érdekelt román fél és a kanadai cég mindent megtesz — tizenkét éve küzd —, hogy a több mint négymilliárd dolláros tervet kivitelezze. Ezért folyik a politikai, gazdasági lobbi mellett az óriási reklámhadjárat is, amihez képest a Háromszék hasábjain megjelent reklám csak egy szemcsényi (és nem biztos, hogy ez nemesfémszemcse) ebben az óriási aranyrögben. A Gabriel Resources kanadai alapítvány hirdetett egyébként az Academia Caţavencuban, és a National Geographicban pedig reklámfilmet is futtatott — utóbbi a környezettudatosság legmagasabb szintű szakmai folyóirata.

Közben az érdekelt övezetben folyik a lakásfelvásárlás, erősödik a reklámkampány a tévében, rádióban, a régi házak ellenében a lakásajánlatokat elfogadó családok ódákat zengenek a verespataki nyomor helyett a Déva és más települések nyújtotta „aranyéletről". A mozgalom élére egyébként az a verespataki polgármester állt — Virgil Năriţa —, aki a bányanyitás ellen agitálva lett a település első embere, s aki megválasztása után ma az Újverespatak település létrehozása mellett érvel.

A verespataki bányanyitási terv legnagyobb ellenfele az Alburnus Maior Egyesület közel félezres tagsága, amelynek hazai és nemzetközi támogatottsága van. Az egyesületet támogatja a Román Tudományos Akadémia, a Zöld Erdély Egyesület, a nemzetközi Greenpeace-mozgalom és — egyes források szerint — a megkérdezett lakosok 95—98 százaléka is.

A fő ellenérv a ciántechnológia alkalmazása és az ökológiai bombaként emlegetett zagytározók. (Vannak teljesen elhanyagolt, régi zagytározók is.) Pillanatnyilag — és még hosszú ideig — sokat nyom a latban a tiszai katasztrófát előidéző Aurul (mostani neve Transgold) rémtörténete, mely páratlan méretű környezetrombolást vont maga után, s a történtek tisztázásának, a felelősségek megállapításának két ország közötti és nemzetközi huzavonája is kiábrándító volt. Mindenesetre a verespataki bányanyitás esetleges következményeinek réme az Aranyos, majd a Maros vize révén átfolyik Magyarországra, és a vajdaságiakat sem hangolja jókedvre. A bá­nyanyitók ugyanis nem vonták be konzultációkkal ezeket az érdekelt országokat terveik hatástanulmányainak elkészítésébe.

A bányanyitás talpasai és ellenlábasai

Eközben bányanyitás dolgában a kanadai kormány Băsescu módra kétértelműen viselkedik. A parlamenti tiltás ellenére a maga eszközeivel támogatja az ügyet, a bukaresti volt kanadai nagykövet például részt vesz az érdekelt vállalat vezetésében. A fejlemények kibontakozásában érdekes színfolt — nagy nyomatékkal bíró cselekedet — Kocsis Tibor Új Eldorádó című dokumentumfilmje, amely a magyarországi mozikban rendkívüli nézőszámot ért el. A rendező-riporter máris a nagy sikerű film folytatásán dolgozik. A verespataki ellenállás egyik apostola és anyagi támogatója Stephanie Roth, évek óta Romániában (Verespatakon) élő francia-svájci állampolgár, aki 125 000 dolláros környezetvédelmi díját erre a propagandára szánta.

Traian Băsescu „a kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon" jegyében a maga szakértőivel pozitív példák után kutat, ami a környezetkímélő ciántechnológiák alkalmazását illeti — például Finnországban. Közben azt a vasat is melegen tartja, hogy a Nyugati-Szigethegység térségében a rézbányászat révén bekövetkezett ökológiai katasztrófát a helyszínről ismeri, látta a nyolcszáz kilométer hosszú római kori bányajáratokat, amelyek a tervezett bányanyitás következtében eltűnnek.

Szóval, újra érvényes a Hegyeinkben aranybánya, s mi koldulunk házról házra népi mondás.

Az eddig mondottakból pedig az is kitűnhet, hogy hányféle indíttatású reklámnak lenne helye még a lapunkban, ha ezt — ha nem is fénylő aranyban — eljuttatnák hozzánk. És ezektől még az olvasó és környezete kialakíthatná saját aranyos-ciános álláspontját.