Tőle többen is megtanulták ennek készítését, és igyekeztek fenntartani napjainkig. A Céhtörténeti Múzeum cifrapogácsáit Kósa Sándor mézeskalácsos mester ajándékozta az intézménynek 1986-ban. A tárolókban látható barna színű pogácsát főleg asszonyok sütötték. Székely pogácsának is nevezték, mert ez volt ezen a vidéken a hagyományos. Rozslisztből készítették, mézzel édesítették, ánizzsal ízesítették, tisztított hamuzsírral kelesztették. A pogácsa készítéséhez fába faragott formákat használtak. Amikor a tészta megkelt, egy darabot belenyomtak a formába, aztán kivették, és betették a kemencébe. Így készült a szív, huszár, kard, pisztoly, gitár stb. formájú mézeskalács. Készítettek kézzel kerekre formált vagy stilizált baba alakú pogácsát is, ebbe ütőfával virágmintát nyomtak díszítésül. Ezt a fajta pogácsát ma már nem süti senki vidékünkön. Hahn Jakab után a Kósa család tagjai voltak a céhes város leghíresebb pogácsakészítői. Tudomásunk szerint barna színű pogácsát a kilencvenes évek elején a Dundler család leszármazottjai még készítettek egy rövid ideig, de abbahagyták.

Az utolsó mohikán

Ma már nem csak Kézdivásárhelyen, hanem egész Felső-Háromszéken egyetlen mézeskalácskészítő tevékenykedik, Farkas Gábor. Az Állomás utca 57. szám alatti portáján látogattuk meg.

Farkas Gábor 1962-ben született Kézdivásárhelyen. Édesapja asztalosmester volt. Az ő mestersége is tetszett neki, de az édességipar felé nagyobb vonzalmat érzett, ezért 1980-ban, a tíz osztály elvégzése után a kézdivásárhelyi cukrászlaboratóriumba került, ahol ifj. Kósa Sándor keze alatt dolgozott egy évig, majd a szigetelőgyárba váltott. A sorkatonai szolgálat után, 1984-ben ismét a cukrászlaboratóriumban dolgozott, és abban az esztendőben cukrászi végzettséget és estiben érettségi oklevelet szerzett. 1986-ban, amikor Rózsa Zoltánt nevezték ki az ott induló cukrászlabor élére, Kovásznára került. Ott dolgozott a rendszerváltásig, majd 1990-ben az elsők között váltott iparengedélyt, és lett magánvállalkozó. Farkas Gábor huszonkét éve házas, felesége, Magdolna férje mellett leste el a mesterség fortélyait. Két gyermekük van, Csilla és Csaba, jelenleg mindketten egyetemi hallgatók.

A sikeres magánvállalkozó cukrászismereteit és tapasztalatát 1989 előtt is kamatoztatta, feleségével együtt foglalkozott édességkészítéssel, főleg karácsonyra hiánycikknek számító szaloncukrot állítottak elő. Húsvétra cukornyulat készítettek. Alapanyaguk a cukor volt, ezzel díszítették a tortákat, és cukrászszobrászattal is próbálkoztak. A cégük nevét is viselő halacskát immár közel húsz éve készítik, az egyházi búcsúk jellegzetes terméke. 1990 után a szaloncukor-készítéssel teljesen felhagytak, mert már nem érte meg.

Hahn Jakab nyomdokain

Farkas Gábor a Hahn Jakab által készített cifra pogácsát szeretné meghonosítani vidékünkön.

A Kósa család utolsó tagja, Irénke néni 2003-ban hunyt el. Farkas Gábor inasévei alatt is próbálkozott mézeskalács-készítéssel kisebb-nagyobb sikerrel, mivel Kósáék soha nem árulták el senkinek az általuk készített pogácsa titkát. Kósa Irén hatvan éven át járta a vásárokat termékeivel. Sok-sok kísérletezés után Farkas Gábornak sikerült megfejtenie a mézeskalács-készítés titkát, előállítani a sokak által keresett mézespogácsát. 2003 óta foglalkozik ezzel, célja, hogy vidékünkön ne szűnjön meg ez a szép hagyomány.

Akárcsak elődeik, a Farkas család is hagyományos alapanyagokkal dolgozik, cukormázat, glükózszörpöt, cukrot és lisztet használnak, ezek keverékéből készítik a mézeskalácsot. Ánizzsal ízesítenek, és cukorral díszítenek. Több mézeskalácsformát a Prodan családtól szerzett be, de maga is készített formákat. A jövő nyárra már a lovas huszár és a baba alakú mézeskalács is elkészül. Százéves mintákat éleszt fel. A lovas huszár formájának elkészítésében Szabó Erzsébet (Bimbi) segítségét kérte. A hagyományos formák mellett csillagot, gombát, csizmát és kötött székely kaput is készít mézeskalácsból. Termékei a világ minden tájára eljutottak, Kanadát, az Amerikai Egyesült Államokat és számos nyugat-európai országot is beleértve.

Mellette az egész család

Farkas Gábor szerint csak mézeskalácsból nem lehetne fenntartani egy négytagú családot, ezért kénytelenek más, cukorból készített termékeket is előállítani, vattacukrot és pattogatott kukoricát is kínálni vásárokon, falunapokon és búcsúkon. Felesége immár több mint húsz éve dolgozik vele együtt, a lánya és a fia szintén nagy segítségére van nemcsak az előállításban, hanem rendezvényekre is elmennek a portékával. Mindenhol jelen vannak, ahol egyszer el tudják adni termékeiket. Farkas Gábor azt szeretné, ha két gyermeke közül legalább az egyik folytatná a mézeskalács-készítést.

Azokat a mézeskalácsformákat készítik, amelyek iránt nagyobb a kereslet. A tükrös szív a hagyományos, de tükör nélküli is készül, vagy olyan, amelyikre felírják, Emlék, Szeretlek, Székelyföld, A legszebb lánynak, vagy a lány nevét, ha így rendelik meg. A jó minőségű mézeskalács a vásárokon hiánycikknek számít, pedig nagy a kereslet iránta — véli Farkas Gábor.

Nem könnyű mesterség

Farkas Gábor szerint ezért foglalkoznak Háromszéken olyan kevesen mézeskalács-készítéssel. Megyénkben a másik pogácsás mester Árkoson él, de nem a hagyományosat készíti. Hargita megyében már sokkal többen vannak. Sajnos, olyanok is akadnak, akik gyengébb minőségű pogácsával a mi hírnevünket is rontják — mondja nem kis bosszúsággal a cukrászmester, aki azt is elárulta, hogy a mézeskalácsosság nagy türelmet, kézügyességet és odafigyelést igényel. Elkészítése nem csupán pár órát, hanem minimum három napot vesz igénybe. Első nap begyúrják a masszát, második nap a sirítés és a sütés következik, majd harmadik nap a díszítés. Nem tojással, hanem tiszta cukorral díszítenek, zsákvászonból díszítőcsövön keresztül nyomják rá a mézespogácsára. A piros mellett legtöbbször sárga és zöld színt használnak. Egy-egy pogácsát, amíg a vásárra kerül, tizenhatszor kell kézbe venni — mondja Farkas Gábor.