Idegtúrán vesz részt, akinek naponta Málnáson kell autóznia. Az amúgy is keskeny útszakaszon kocsinyelő gödrök, felturkált útpadka a sofőr figyelmének ellankadása ellen. Idegeneknek meglepetés lehet, aki viszont ismeri a körülményeket (amelyekre rákészülni nem lehet), az vallásos emberré válik: imádkozik, hogy ne jöjjön semmi szembe, de ha mégis akad arcátlan kamionos, aki a sávválasztó csíkra fittyet hányva lesodor, akkor sorra kerül az összes szent odafentről. Káromkodás közben parányi idő marad gondolkozni, hogy a teherautó alá kerüljünk-e, vagy inkább egy-két kerékcserével megússzuk, ha lehúzunk?
Ilyenformán morfondírozva lopakodunk a falun át, amikor elénk tárul a fotón is jól látható táblás állvány. Már nincs több energiám bosszankodni, hogy lám, mennyit érünk mi valakiknek, csak — székely ember módjára — dühösen mosolygok: na, ezt nem tanították az iskolában. Ám amíg felszerelem a pótkereket a faluvégen, megpróbálom kitalálni a jelentését: Vigyázat, lapátnyélen pihenő utászok! Az a vaskalapos pálcikaember valószínűleg a keskeny utat jelképezi...
Imáim meghallgattattak, mert a kerékcserére segítőtársam akadt jóindulatú helybeli bácsi személyében, akinek azt is kifejtettem, hogy ideje volna megjavítani az utat. Aztán álltam mellette a kerékkulccsal, mint egy boldog őrült, mert válaszán azóta is nevetek: megcsinájják ezek, csak nájlonyt tesznek alája, hogy amikor ótónomia lesz, tuggyák felcsavarni.
Ilyés András Zsolt
