Megjelenik Nabokov Laurája

2009. november 14., szombat, Magazin

Vladimir Nabokov halála után 32 évvel szenvedélyes vitákat kavar irodalmi körökben, hogy megjelentetik Laura című befejezetlen művét, noha a szerző halála előtt azt kérte, hogy égessék el a kéziratot. A könyvet november 17-én egyszerre hozzák forgalomba New Yorkban és Londonban.

Vera, az író özvegye, aki egyszer már megmentette a lángoktól a Lolita vázlatát, és ezzel azt a regényt, amely világhírűvé tette Nabokovot, semmit sem tett a Laura kéziratával. Egyedüli fiuk, Dmitri, aki ma 75 éves, harminc évig tartó hezitálás után a művet átadta Andrew Wylie irodalmi ügynöknek, aki 2008-ban rendezte a szerzői jogi kérdéseket az amerikai Knopf-Random és a brit Penguin Kiadóval. A 138 lap, amely A Laura eredetije című kéziratot alkotja, a svájci Montreux-ben, egy bank páncélszekrényében várt sorsára — ebben a városban halt meg 1977-ben az író. Arról, hogy mi vele a teendő, heves viták folytak a XX. század egyik legnagyobb írójának tekintett Nabokovról rendezett rengeteg vita és konferencia résztvevői között. A Szentpéterváron 1899-ben született szerző az 1917-es orosz forradalom után családjával együtt emigrált. Műveit előbb oroszul, majd 1941-től angolul írta.

,,Dmitri helyesen döntött. Ha apja meg akarta volna semmisíteni a kéziratot, megtehette volna maga is" — mondta az AFP-nek Gavriel Shapiro, a New York állambeli Cornell egyetem tanára, aki több könyvet is írt Nabokovról. Shapiro emlékeztetett arra, hogy az író, aki 1948 és 1959 között a Cornell Egyetem tanára volt, a Lolita első változatát is tűzbe akarta vetni, már a kályha felé tartott vele, amikor Vera, a felesége leállította. Gyakran előfordul, hogy egy szerző kétkedik művében, és más íróknál is megtörtént, hogy végrendeletük végrehajtója nem teljesítette valamelyik alkotásuk megsemmisítésére vonatkozó akaratukat. Így Max Brod, Franz Kafka barátja is dacolt az író hasonló kívánságával, és Kafka több regényét is kiadta: köztük volt A per (1925), amely mindmáig a cseh szerző leghíresebb művének számít. ,,Amennyiben Nabokovnak lett volna ideje befejezésére, a Laura talán a legnagyobb alkotása lehetett volna" — vélekedik Shapiro professzor.

,,Apám egyszer megnevezte nekem legfontosabbnak tartott műveit, köztük a Laurát is említette. Márpedig egy író nem nevezi fontosnak azt a kéziratot, amelyet meg akar semmisíteni" — mondta Dmitri a BBC-nek 2008-ban.

A Laura tartalma körül mindig sok volt a spekuláció. Egyesek szerint még a Lolitánál is több benne a szex. A maga idejében botránykőnek számító Lolita egy negyvenes éveiben járó férfi szenvedélyes és tragikus viszonyát ábrázolta egy gyereklánnyal. A világsikerű regényből 1962-ben Stanley Kubrick, 1997-ben pedig Adrian Lyne forgatott filmet.

,,Szex? Nem, nem igazán" — mondja Dmitri, aki csak annyit árul el, hogy a történetben szó van ,,egy kitűnő, de fizikailag kevéssé vonzó ideggyógyászról, akit depresszióssá tesz a nála sokkal fiatalabb feleség hűtlensége, és az öngyilkosságot fontolgatja."

Az amerikai Playboy magazin, amely 1969-ben Nabokov magyarul Ada — Családi krónika címen megjelent, egy testvérszerelmet bemutató művéből már elsőként közölt citátumokat, ezúttal is megszerezte az exkluzív jogot arra, hogy november 10-én — egy héttel a könyv megjelenése előtt — közzétegye a posztumusz mű egyes részleteit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-11-14: Magazin - x:

Az Európai Filmdíj jelöltjei

A Berlini Filmfesztiválon februárban készült felvétel, balról jobbra: Tankó Norbert, aki a történetben a főszereplő fiát alakítja, Mátray László, Péter Hilda, Peter Strickland rendező és Pálffy Tibor
A Varga Katalin című brit―román―magyar koprodukcióban készült alkotás az ,,európai Oscarok" Európai Felfedezés elnevezésű, elsőfilmes rendezőknek kiírt kategória egyik jelöltje.
2009-11-14: Magazin - x:

Vasarely unokájáé a hagyaték

A francia igazságszolgáltatás Pierre Vasarelynek, Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző, 1906―1997) festőművész unokájának ítélte a nagyapja hagyatéka feletti rendelkezés jogát. A magyar származású festőművésznek, az op art mesterének családja évek óta pereskedik a hagyatékért.