Ó, csak egy korty

vodka volna.

Szerelmeink

ránk néznek kitakarva.

Már a Lánchíd alatt oson tova,

a Szajna, a Volga, a Rajna, a Duna.

Lángol egy tank a Széna téren,

csörömpöl egy szitává lyuggatott

szovjet csajka.

Mért volt az öröm

ráadás a bajra?

Akár a csendes Don, rohan az élet,

hurrázva szovjet harcosok,

dübörgő harckocsik jönnek.

Szerelmeink

szétesve is igéznek,

tovaringó,

agresszív remények.

Már Csepel szigetét érinti, elmossa,

nincs már, ami az arcunk visszamossa.

Lángol utolsó Molotov-koktélom.

Üvöltöző, égő katonákat,

s egy lángoló Budapestet látok.

Sudáran állsz, élő életcélom.

Hétre hét és nap a napra,

nincs már, mit a

szerelem visszaadna.

Fut a zörgő Lánchíd alatt a Volga,

halott vagyok immár egy idő óta?!

S immár éber álmomban delirálok?

Lehet, véresen is terád várok?

Visz a vonat, nem mehetek utánad

kipróbálni a bécsi szállodákat.

Szeretnélek szeretni egy vízágyon,

hogy ringasson már halálba az álom.

Helyette most egy versbe költözöm,

s felhőkbe hanyatlik a drégelyi rom...