Esetleg svájci frankban. Levél helyett ma már számítógépre érkezik a pár soros villámposta, a telefon színes képernyőjére a kurta üzenet, de a külföldi pénzutalás üteme változatlan. Az itteni címzettek pedig örömmel, ám talán rejtett megalázottsággal írnak alá s veszik át a küldeményt, szorongva is kissé, merthogy rászorulnak a jobb gazdasági körülmények közt dolgozók támogatására. Valójában nem is nagyon tehetnek róla, legfennebb azon töprengenek, tévedtek-e, mikor vándorbot s külföldi kenyérkeresés helyett az itthoni élet szólamtalan hétköznapjait választották. Érkezik tehát a pénz külföldön dolgozó székelyföldi magyarjaink számláira, s csak remélni lehet, hogy nem mind napi fogyasztásra, mosógépre és hűtőre, hanem a családtól, otthontól távol keresett pénz egy része itteni befektetésre, jövőjobbító vállalkozásra is fordíttatik. Mondják, ezt a különös országot a külföldön dolgozó, ám onnan rendületlenül hazatekintő százezrek változtathatják valamelyest meg, kik nem csak tőkét, hanem frissebb mentalitást is hoznának haza. Mindkettőre szükség lenne.
