Tánccal a felejtés ellen

2009. november 19., csütörtök, Család

Német szakértők szerint a tánc segíthet az emlékezés visszanyerésében. Az Alzheimer-kórban szenvedőknek épp ezért a felejtés ellen a többi között valcert ajánlanak.

Berlinben egyre több kávéházat hoznak létre, ahol havi vagy heti rendszerességgel demenciában szenvedő betegeket és kísérőiket fogadják, s képzett zeneterapeuták mindenekelőtt tánccal igyekeznek gyógyítani, illetve emlékezni tanítani őket.

A Valcerrel a felejtés ellen elnevezésű mozgalom vezetője, Susanne Hausmann berlini zeneterapeuta egy interjúban arról beszélt: vendégeik többsége már hosszú idő óta Alzheimer-kórban szenved. A legtöbben már képtelenek tájékozódni, képtelenek emlékezni, nem tudják, hogy reggel van-e vagy este, tavasz-e vagy tél, és hogy ettek-e már vagy még nem. Hausmann ennek az állapotnak üzent hadat táncos kávéházaival, ahol a személyiségtudat feltartóztathatatlan széthullását igyekeznek legalább fékezni. Tudja, hogy óriási vesződséggel járó birkózásról van szó, amelyet igazán nem nyerhet meg. De ennek ellenére nem is olyan apró győzelmeket érhet el azzal, hogy az emlékezést — még ha rövid időre is — felébreszti, elfelejtett élményeket újra elővarázsol, és a beteg emberek számára egy időre visszaadja az önértékelést és a méltóságot.

Ebben a törekvésében azokra a képességekre támaszkodik, amelyek az agyban még jelen vannak. Így egyebek között a zenei tapasztalatokra, amelyeket az adott páciens fiatal korában szerzett, és amelyek hosszú időn keresztül ,,lehívhatók" maradnak. Szakértők szerint ennek az a magyarázata, hogy miközben az intellektuális emlékezés a betegség során egyre inkább megszűnik, az úgynevezett emocionális emlékezés sértetlen marad.

A hatás Hausmann szerint óriási. A betegek többsége néhány perc után táncolni kezd, sokan dúdolnak vagy énekelnek, nevetnek, és a régi időkre, a régi táncokra emlékeznek.

A berlini pszichiátriai és pszichoterápiai intézet igazgatója, Hans Gutzmann megerősítette, hogy a tánc képes a demencia miatt szétzúzott tudás, illetve az emlékezés reaktiválására. Azaz valóban alkalmas az Alzheimer-kór terjedésének fékezésére is. Szavai szerint minderre az a magyarázat, hogy a tánc esetében olyan dologról van szó, amely egyszerre két irányban is optimálisan hat. Egyrészt erősíti a fizikai aktivitást, másrészt pedig javítja a hangulatot. ,,A betegek mozogni kezdenek, emelgetik a lábukat, és ezzel párhuzamosan emelkedik hangulatuk is" — fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy mindez újraébreszt olyan agyi tevékenységeket, amelyek az elmúlt időszakban már ,,szunyókáltak". És amennyiben az ilyen jellegű aktivitás rendszeressé válik, növekszik annak az esélye, hogy az idegsejtek ismét működni kezdenek, és az agy nagyobb teljesítményre lesz képes. Azaz a tánc rendkívül fontos terápiai eszköz — hangoztatta Gutzmann, hozzátéve, hogy ráadásul még segíti az agy azon idegsejtjeinek aktivitását, amelyek általánosságban felelősek az emlékezésért, a gondolkodásért és a beszédért is.

(MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-11-19: Család - x:

Mediterrán bűvöletek (A növények üzenete) - Jártó Kocsis Edit

Nézem a fikusz húsos, sötétzöld leveleit, melyek szinte sziporkáznak a fényben. A valamikor, nem is olyan régen alig félméternyi, két levélkéből álló növény mára dús lombú fává nőtte ki magát.
2009-11-19: Család - x:

Kilencévesen a jövőről

Egy új kezdeményezésnek köszönhetően a brit kisiskolások már akár kilencévesen is hasznos tanácsokat kaphatnak az interneten keresztül a későbbi egyetemi tanulmányaikra és karrierjükre vonatkozóan — jelentette be a brit kormány.