A 19. és a 20. század történetének szűkebb pátriánkban is fontos szereplői voltak egyes falvakon a magyar anyanyelvű, de görögkeleti vagy görög katolikus valláson lévő közösségek, melyek nagy zömükben nem alaptalanul tekintették székelynek magukat. Írtunk már arról, milyen ún. visszarománosítási praktikáknak estek áldozatul a két világháború közti időszakban, és hogy miként kísérelte meg felhasználni őket a beolvasztásra törekvő hatalom a maga, tőlük merőben idegen céljai érdekében. A fordulópontok, mint látni fogjuk, 1848—49, a 19. század vége, 1918 és 1940. A kérdéskör fiatal kutatójával, Hámori Péterrel beszélgettünk el nemrég friss eredményeiről. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanársegédje az intézmény szociológiai intézetében dolgozik, és évtizede foglalkoztatja a téma.

Kepe és anyanyelv

— Az erdélyi közösségek identitástudatában a vallást az 1848—49-es forradalom táján váltja fel, illetve társul vele az anyanyelvi és nemzeti tényező mint meghatározó elem.

— Ebben azért érdekes a magyar görög katolikusok és a jóval kisebb létszámú magyar ajkú ortodoxok helyzete, mert míg a római katolikus, a kálvinista, az unitárius vagy akár az evangélikus ugyanolyan nyelven szól Istenhez és beszél otthonában, tehát nála a vallás és anyanyelv, a 19. században születő nemzeti érzés nem kerül ellentétbe, addig a görög katolikus otthon magyarul szólítja meg kisfiát, és Ioan helyett Jánosnak nevezi, de amikor templomba megy, ott románul beszél hozzá a pap.

— De a székelyföldi görögkeleti papok közül sokan magyarul prédikáltak már a 19. század végétől!

— Sajátos eset, külön kell választani a görög katolikus és a keleti egyházat. Az ortodoxia kezdeteitől, a VI. századtól fogva az anyanyelvűségre törekszik, míg a nyugati egyházban a triglosszia uralkodik, a három szent nyelv, a görög, a héber és a latin kizárólagossága egészen az 1960-as évekig. Az ortodoxiának tehát elvileg magyarul kell beszélnie, ha hívei magyarok. Hogy nem egészen így volt, sajátságos történelmi körülmény eredménye. Miként az is, hogy a görög katolicizmus itt, Erdélyben egyes parókiákon még ma is magyarul beszél. Miért van ez? Azért, mert ellentétben a nyugati és akár magyarországi papokkal, az erdélyiek anyagilag függtek híveiktől. Míg a nyugati katolikus pap korábban a tizedből élt, az erdélyi még a 20. században is a hívek adományaiból, az ún. kepéből. Ha a hívek úgy kívánták, prédikáljon magyarul, azt neki teljesítenie kellett. A kepe erdélyi intézmény, Magyarországon nem volt ismert.

Vallás és nemzetiség

— A 19. század negyvenes éveitől egyre határozottabb az igény arra, hogy a vallási és nemzetiségi hovatartozást úgymond egyeztessék. Ez másként működik a hatalom, másként a közösségek és a kisember szintjén.

— Így kerül be a vallás az erőszakos asszimilációs eszközök közé.

— 1918 előtt a magyar jegyző, utána a román jegyző behívja a polgárt, és azt mondja neki: ha magyarul beszélsz, ne járj román templomba, illetve ha román templomba jársz, akkor ne beszélj magyarul. Ezt kutatva nem arra kell helyeznie a történésznek a hangsúlyt, amikor a csendőr véresre ver valakit, bár van ilyen, hanem a mindennapi kis vegzálásokra. Láttam, hogy pipáztál tilalmi időben! Öt lej pénzbírság. Korábban: miért nem építettél pottyantós vécét a házad mellé? Öt korona! Tehát az apró napi nyomásgyakorlás. Megéltük a szocializmust, és tudjuk, igazán az apró napi bosszantások képesek egy népet megváltoztatni… Ez gyakorlatilag a 20. század hajnalán kezdődik, és 1918 után erősödik fel. Át is színeződik, mert belép a korrupció. Tehát megválthatom pénzen azt, hogy román templomba járok, de magyarul beszélek. Azért tűnik el a magyar görög katolikusság és az ortodoxia a Székelyföldről 1940 után, mert a magyar közigazgatás nem megvásárolható. A hatalomgyakorlás metódusa, a nemzetépítés módszere persze már az 1910-es évekre kialakul, sokban közös. De nem a románok tüntetik el a Székelyföldről az ilyen bizonytalan identitású embereket — akik persze nagyon is biztos identitásúak maguk szerint, de a hatalom szemében nem azok —, mert a román hatalom alapvetően megvásárolható volt. Emiatt egyfajta halasztást szenved a dolog, persze, nem a városi hivatalnokokra, nem az értelmiségre, hanem az egyszerű parasztemberekre nézve. Adok öt lejt, és békén hagy a jegyző! 1940-ben alapvető változás történik. A magyar közigazgatás nem vásárolható meg. Itt a korrupció más jellegű, egyfajta urambátyám országa, ahogy Makkai mondja, de a parasztembernek nincs ilyen kapcsolata. A másik oka a két kategória eltűnésének pedig az, hogy a helyzet 1940 után más tekintetben is merőben új. 1918-ban a román hatalom egészben kapta meg Erdélyt, vele az átmenetinek tekintett, kettős identitású embereket, s nem tud mihez kezdeni velük, bár erős nemzeti misszió megindult persze, 1940-ben azonban kettéosztják Erdélyt, és mindkét főhatalom felhasználja ezt arra, hogy kiutasítson. Menj! Döntsd el, hova tartozol! Attól még erdélyi maradsz, de nem az én emberem!

Nos, sokan elmentek. Délen is, északon is egy nagyon türelmetlen hatalom rendezkedett be. Délről északra kb. kétszázezer ember költözött át, ezek megbízható adatok, a másik, a román már kevésbé, de nagyjából elfogadható, hogy népességcsere történt, részben kikényszerített, részben spontán. Lezárt egyben egy asszimilációs folyamatot is. Délen azt mondták: elhagyom a magyar anyanyelvem, mert román templomba járok, északon fordítva. Hogy mindkét nemzet nyert volna rajta? Lehet, de az egyének veszítettek. Gondoljuk meg: a nagymama még görög vallású magyar, az unokák már megtagadják, hogy vele menjenek templomba, mert ők máshova járnak.

Egy terjeszkedés esélyei

A kutató a vizsgált csoportok tekintetében kétféle hasonló stratégiát figyelt meg mind 1940-ben, mind az 1989 utáni Romániában. A Székelyföldön a magyar anyanyelvű görög katolikusok és ortodoxok a nemzetiséget részesítették előnyben, azzal hangolták össze vallási hovatartozásukat, Szatmár környékén azonban más történt: ott a görög katolikusok kijelentik, ők görög katolikus magyarok, nem hajlandók elhagyni hitüket, mi több, a román papokat magyarokkal cserélik le. ’89 után pedig az történik, hogy inkább a magyarok állnak át tömegével a görög katolikus hitre, s néhány helyen ma is magyar nyelvű a szertartás, bár a felekezet fő nyelve a román, az országos egyház pedig külön kihangsúlyozza, hogy nem internacionalista: román nemzeti görög katolikus egyháznak nevezi magát hivatalosan.

Végezetül egy mai és székelyföldi kérdés:

— Minálunk, akárcsak az egész országban, a volt görög katolikus templomokat még 1948-ban, azok birtokait pedig 1989 után egyaránt az ortodox egyház örökölte meg, ma is az rendelkezik vele. Ráadásul ’89 után új püspökséget alapított a két székely megyében, új templomokat, sőt, kolostorokat is épít, ismét használatba vette a ’40 óta üresen állókat. Sokfelé olyan egyházközségeket hozott létre, küldött ki papokat olyan helyekre, épített parókiákat, ahol jóformán egy görögkeleti híve sem volt korábban, és ahol évtizedekig gyakorlatilag nem működött. Térítés indult, nem egy helyt a cigányokat jótékonykodással édesgeti magához, bár a nyelvi korlátot nem tudja legyőzni. Mit gondol, lenne-e esélye egy tömeges térítésnek vagy megtérésnek?

— Amennyire én ismerem a cigány kultúrát, sikeres lehet. Különben Magyarországon az egyetlen püspökség, mely sikeresen végzi a cigánymissziót, a hajdúdorogi görög katolikus. Nem jótékonykodással, a hajdúdorogiak szegények. Arról van viszont szó, hogy a cigányság felvevőereje nagyon látványos a görög szertartásrendre. Az pedig közös a két görög egyházban. Mi ehhez képest a református istentisztelet például? Felállunk, leülünk, időnként énekelünk, a pap meg beszél egy csomó ideig. A görög viszont nagyon színes. Belülről ismerem, nagyon átélhető, az Istent közénk, a földre hozó…

Megjegyzés: A háromszéki és Brassó megyei román anyanyelvű roma népesség körében nem az ortodox, hanem a neoprotestáns szekták erőteljes térhódítása figyelhető meg, olyan pünkösdista „ébredés" zajlik az Olt alsó szakaszán például, melynek még messze gyűrűző következményei lehetnek a cigányság civilizálódásában. Egy sajátnak tekintett vallás és felekezet, saját egyházi szervezet iránti igény mutatkozik meg ebben a mozgalomban, mely imaházakat épít, közösségeket tart fenn, saját prédikátori réteget nevel, életmódváltásra késztetésben pedig messze eredményesebb, mint minden hivatalos, kívülről jövő kezdeményezés. A kutatói észrevétel mégis fontos lehet a székely falvakban élő, magyar anyanyelvű romákra nézve.